Hetilap kereső

Herskovits Eszter írása

A lengyel származású brit fotóművész, Terri Potoczna évek óta Magyarországon él. Legújabb portrésorozatát itteni romákról készítette. De „másképpen”. Cigány modelljei – a szobafestőtől a pincérnőig és az ügyvédbojtárig – régi korok ismert festményeinek alakjaivá „lényegültek át”: többek között Bacchusszá, Vénusszá, kis infánsnővé, lila ruhás nővé, kék ruhás fiúvá. A klasszikus művek fotografikus újraértelmezése antirasszista művészi kiáltvány. A Cigány vagyok című fotótárlat a budapesti Bálint Házban látható. HERSKOVITS ESZTER írása.

Néhány éve Terri Potoczna magyar roma lányt kért föl: legyen modellje a Gypsy Girl Budapest című fotójának. A kép sikert aratott. De csodálkozást is kiváltott: cigányokat „megszokottan” másféle fotóábrázolásban mutatnak, marginális helyzetben, falusi szegénysorok mezítlábas szereplőiként. Vagyis zsánerképekben – többségi „konstrukcióban”.

Potocznát irritálta az általánosító vélemény vagy – amiként fogalmaz – „a sztereotípiák látszólag megnyugtató, de annál hamisabb hatása”. A fekete-fehér gondolkodás, amely nagyon is „hungarikum”. Úgy döntött: az előítéletek vizuális cáfolatául magyarországi romákról készít festményszerű fotósorozatot. Más nézőpontból, a művészettörténet klasszikusainak 21. századi fotografikus újraértelmezésével.

Modelleket toborzott interneten, roma közösségi oldalakon, szociális munkások honlapján. Felhívásában szerepjátékra hívott cigányokat: ismert festmények alapján kiválaszthattak maguknak egy-egy alakot. Magukra ölthették annak pontos ruhamását, belehelyezkedhettek a figura egykori társadalmi közegébe. Potoczna nem „passzív modelleket” keresett, hanem olyanokat, akik személyiségük által is képesek életre kelteni az adott festményt, annak szereplőjét, de nem „levetve” saját roma identitásukat. Stúdióban vagy a modellek lakókörnyezetében készültek a fotók.

A művészhez majdnem háromszáz jelentkezés futott be a legnagyobb roma közösségi portálról, a Kaskosan.comról. Segített a modellkeresésben a Romaversitas Alapítvány is, amely hosszú esztendők óta támogat tehetséges cigány fiatalokat, egyetemistákat, főiskolásokat.

Az önkéntes jelentkezők közül Potoczna elsőként egy tizenkilenc éves szegedi szobafestő fiút választott. A személyes beszélgetés megdöbbentette a fotóst: a cigány srác Kantról elmélkedett, idézte is kedvenc filozófusát. Neki – a fotózáshoz ajánlott művek közül – Thomas Gainsborough Kék ruhás fiúja tetszett meg. Ahogy Terri Potoczna mondja:
a fiú nemcsak belebújt a 18. századi fiatal angol nemes jelmezébe – maga volt a brit főúr.

Frida Kahlo önarcképét egy debreceni ügyvédbojtár „igazította” saját képére, más Caravaggio Bacchusát. Műszaki egyetemista szamurájnak öltözött be: a távol-keleti kultúra azért is állt hozzá közel, mert tanul japánul. Roma diáklány Vénuszként „született újjá”, szőke parókában, aranyra festett testtel kelt ki a művészettörténet leghíresebb kagylójának modern másából. Volt, akit Szinyei Merse Pál Lila ruhás nője ragadott meg, megint mást Johannes Vermeer Gyöngy fülbevalós leánya. Velázquez világhíres infánsnőjét Potoczna közeli ismerősének kislánya „értelmezte” modern magyar hercegnővé. Neki – kivételesen – maga a fotóművész javasolt festményalakot.

Potoczna felhívásáról az internetről értesült Siroki László is. Borsod legszegényebb régiójában él, a Csereháton. Az ottani Független Roma Hírügynökség egyik vezetője. Cigányok mindennapjait filmezi.

– Azonnal jelentkeztem Terri hirdetésére. Pontosan éreztem: őt is az vezérli, ami engem a filmjeimben. Azaz: lerombolni azt a képet, amelyet a média általánosságban sugall a cigányokról, ráerősítve egy olyan többségi sztereotip gondolkodásmódra, amely szembemegy a kisebbség kitörési kísérleteivel. Az „idegen” – félelmet kelt.
A félelem pedig abból is adódik, hogy nem ismernek minket, romákat. Nem tudják, kik vagyunk valójában.

Siroki László Napóleon-festményt választott magának. Miként lapuknak elmondta: lenyűgözte a nagyság titokzatos ereje.

S legalább egy fotózásnyi időre kizökkent a honi köznapokból, hadvezér lehetett a művészi szerepjátékban.

Terri Potoczna nemcsak fotózott. Filmen is rögzítette az egész munkafolyamatot, sminkelést, öltöztetést, az alkalmi átváltozást. Minden modelljét beszéltette arról, miért választotta az adott képet, mit gondol magáról a festményről, legfőképpen persze saját identitásáról, arról, miként éli meg romaságát Magyarországon. A videofelvételek, a személyes vallomások is a tárlat részét képezik.

– Mindannyian úgy látták: romának lenni jó, noha nem könnyű. A kirekesztés panaszszavaival átélt helyzeteket idéztek. Buszon nem ülnek melléjük „magyarok”, vagy automatikusan akad kíséretük, ha belépnek egy üzletbe – mondja Terri Potoczna.
Kulturális párhuzamot is említ:
– Meg lehet nézni, hogyan ábrázolták a feketéket Amerikában ötven-hatvan évvel ezelőtt. Mezítlábas, szegény, lusta figuraként jelentek meg fotókon, festményeken és a médiában. Nem állítom, hogy kizárólag a művészet segítette az amerikai társadalmat Obama megválasztásáig. De tény: a sztereotípiákat kikezdő művészi alkotások mindig elgondolkodtatják a befogadót. Mostani tárlatom – ha úgy tetszik – művészi állásfoglalás is. Remélem, hogy hozzájárul a magyarországi romák és nem romák közötti falak ledöntéséhez.

Személyes megközelítésből: Terri Potoczna Cigány vagyok című fotókiállítása a magyarországi antirasszizmus egyik „leghangosabb” művészi kiáltványa. Megtekintése – főként most – kötelező.