Európa és a világ művészeihez címezte kiáltványát a világhírű karmester. A petíciót közösen jegyzi a nemzetközi művészeti, kulturális életben is ismert, elismert olyan magyar alkotókkal, mint például Schiff András zongoraművész, Adorján András fuvolaművész, Konrád György író, Tarr Béla és Jancsó Miklós filmrendező. Állásfoglalásukban úgy fogalmaznak: szabadságszerető művészként aggódva figyelik, hogy a kirekesztés, a kisebbségek elleni agresszió és intolerancia tovább élésében Magyarország nagyon is élen jár Európában. Hozzáteszik: hazánkban terjed a kultúra szabadságának korlátozása is, azoké is, akik a leghatékonyabban tudnának az ilyen tendenciák ellen fellépni. A kiáltvány céljait külföldi művészek is támogatják, többek között Daniel Barenboim zongoraművész karmester és Jürgen Flimm, a berlini Staatsoper intendánsa. Fischer Ádám a petíciót kedden ismertette a brüsszeli operaház sajtótájékoztatóján, s még előtte nyilatkozott róla a 168 Órának. HERSKOVITS ESZTER interjúja.
Közösen jegyzik a kiáltványt Schiff Andrással is. Aki ugyanakkor a The Washington Postnak a múlt héten külön olvasói levelet küldött, amelyben azt írta: annyira aggasztó a magyarországi antiszemitizmus, rasszizmus és a reakciós nacionalizmus, hogy kérdéses: vajon az ország méltó-e az Európai Unió soros elnökségére.
Bár a közös petíciónkról már korábban egyeztettünk, Schiff úgy gondolta: állásfoglalását saját véleményként elküldi a lapnak. Addigra viszont a magyar kormány a médiatörvény és a gazdasági intézkedései miatt olyan erős külföldi össztűz alá került, hogy András sorait – amelyeket sokkal inkább ideológiai megközelítésből fogalmazott – azonnal megjelentette a The Washington Post, s átvette a honi sajtó is. Mostani kiáltványunk együttes kiállás: művészek országhatárokon átívelő tiltakozása a kirekesztés ellen, az alapvető emberi szabadságjogok védelmében.
Ám mégiscsak főként a honi jelenségekre hívják föl a figyelmet a soros EU-elnökség idején. Ráadásul Brüsszelben, az európai közösség „fővárosában”.
Azt gondoltuk, amikor Európát ideiglenesen Magyarország elnökli, jelezni kell kétségeinket és elvárásainkat: a magyar politikai vezetésnek és a társadalom egészének nagyobb a felelőssége, hogy az eddiginél sokkal hatékonyabban harcoljon a kirekesztés ellen. Egyébként a sajtótájékoztatónak az is apropót ad: a magyar EU-elnökség idejére a brüsszeli és a magyar opera Luigi Nono olasz komponista Intolerancia című művének párhuzamos bemutatóját tervezte Christoph Schlingensief rendezésében. A karmester én lettem volna. Erről még a Magyar Állami Operaház előző vezetése idején állapodtunk meg. Csakhogy sajnos közben elhunyt a rendező. Én viszont úgy éreztem, és ebben a brüsszeli Opera is támogatott: szóban adjuk át mindazt, amit az előadás képviselt volna. Egyrészt tartoztunk ezzel a rendezőnek. Másrészt a nemzetközi művészeti élet felszólalása fontos jelzés az európai közvéleménynek. Persze alkotóként szívesebben fejeztem volna ki a véleményemet az előadással.
Kevesen tudják önről, hogy a Helsinki Bizottság elnökségének tagja. S bár a nemzetközi sajtótájékoztató csak a lapzártánk után lesz, a hírek szerint az újságírók a petíció mellé jegyzéket is kapnak konkrét esetekről, amelyek a magyarországi rasszizmust bizonyítják.
Ez így van. A Helsinki Bizottság összeállításában a magyarországi kirekesztésre, a cigányok, a zsidók elleni gyűlöletre és a homofóbiára hozunk példákat. Egyebek mellett azt az eseményt is megemlítjük, amikor szélsőjobbos parlamenti képviselők Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója ellen tüntettek – nem szakmai okokból, hanem a művész mássága miatt. De a sajóbábonyi romák peréről is beszámolunk.
De miért éppen ezt az esetet hozták fel példaként a cigányellenességre?
A sajóbábonyi ügyben a roma vádlottak kövekkel és botokkal estek neki egy autónak és utasainak, miközben azt kiabálták: „Halál a magyarokra!” Közösség elleni erőszak ellenük a vád, ami súlyosbító körülmény a büntetés kiszabásánál. Ugyanakkor a Helsinki Bizottság jelentése megállapítja: a romaellenes megmozdulások legkirívóbb eseteivel kapcsolatban a tettesek ellen gyakorlatilag mindig csak garázdaság miatt indul eljárás, amelynek jóval kisebb a büntetési tétele is.
Gondolja, hogy a művészek kiállása fontos jelzés lenne a magyar kormány számára is?
A művésztársadalom az egész világon a közvéleményt is formálja. Kötelező állást foglalnunk jelentős társadalmi ügyekben. Nyilván habitustól függ, kinél mikor jön el az a pont, amikor már nem tűrhet tovább szó nélkül. Nálam ez most következett be. Igaz ugyan, hogy az utóbbi hetekben számos bírálat érte Magyarországot, illetve a magyar kormányt, az európai döntéshozók mégsem reagálnak olyan élesen a magyarországi ügyekre, mint akár akkor, amikor a szélsőjobboldali Jörg Haider kormányra került Ausztriában. Ismétlem: petíciónkkal nem pusztán az otthoni jelenségekre hívjuk föl a figyelmet, hanem az Európa-szerte sajnos egyre terjedő kirekesztésre. Mi egész Európának üzenni akartunk a nyílt levelünkkel, amelyet az Európai Bizottság vezetőinek is elküldtünk.
Mit gondol: petíciójuk milyen hatással lesz a hazai művészeti életre?
Magyarországon a művészek a politikusok jóindulatától függnek. Mondhatnám úgy is: a politika nem a művészetet támogatja, hanem egyes alkotókat. És mivel saját hatáskörben adhat és vonhat el támogatást, gyakorlatilag szponzorrá lépett elő a pártvezetés. Márpedig a művészek sehol a világon nem kritizálják mecénásaikat. Így az sem várható el, hogy fontos társadalmi kérdésekben összefogjanak. Ezt mi, külföldön élő magyar alkotók könnyebben megtehetjük, és szankciók nélkül. Azt nem tudom, milyen hatása lesz kiáltványunknak. Már azt is eredménynek tartanám, ha társadalmi párbeszéd kezdődne a rasszizmus, az előítéletek, az antiszemitizmus elleni küzdelemről. Magyarország uniós elnökségének fél éve a legalkalmasabb erre. Persze láthatóan felkészületlenül érte a magyar kormányt az elnökséggel járó fokozott nemzetközi figyelem. Még javíthatnak: sokkal jobban át kell gondolniuk minden egyes megnyilvánulást. Művészkörökben van egy mondás: ha színpadra állsz, előtte ellenőrizd, begomboltad-e a slicced. Nos, Magyarországnak meg kell tanulnia rendeznie a sorait, ha Európa nagyszínpadára lép.
HozzászólásokÖsszesen: 22 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Látom kicsi fityegőm ki tört belőled a B közép:-)))))))))))))))))))))))))
Anyáddal!
Kicsi szívem fradika,először is ne anyázz,aztán,ha már oly nagyra tartod a szürke állományodat ne csak olvass,hanem értsd is amit elolvasol.-)))
"Ajaj,már hallom askiz,,hüllő pajtás,meg a többi nyalóka reakcióját Fischer Ádám hova tartozására!:-("
Bocs fradika törölve:-))"
Ja és nyugalom kicsi B közép,mert meg üt a guta aztán,kivel fogok élvezkedi?:-)))
#19-es!Nem idézted,azokat a kirohanásaimat, amiben az emberek hova tartozásival foglalkoztam.Lehet hogy a te memóriád a 3 másodperces?Felhomályosítást, meg kérjél anyádtól!
janika janika,már megint?:-)))
Miért vagy itt?Talán csak nem az a baj,hogy vissza mernek köpni?:-))
Te jó ég! Maguk épp olyan szélsőségesek, mint a Jobbikosok, dettó ugyanaz, csak éppen balról köpködnek. Maguknak kellene visszavenni, de nem is fontos, hiszen az ország, és a választók 60-70% már megtalálta az arany középutat.
G Janos
2011-01-13 23:07:05 #5
Pontosan milyen népnyomorító ítéletekre gondol, kedves Méra? Csak nem az ismét 3 évre növelt Gyesre, a 3 gyerekes családok adómentességére, a megnövelt minimálbérre, a kettős állampolgárságra?
Nézzék, én régóta olvasom a 168 órát, magam mindig is baloldali voltam, de ami itt folyik, az már egész más. Önök zsigerből gyűlölnek valamit, csak mert sikeres, vagy nem is értem mi bántja magukat. Jó úton jár az ország, én már elfogadtam, ha valaki "átbaszott" valakit, akkor azt épp Gyurcsány tette velem és a baloldali emberekkel.
Ecsém,te ezt komolyan írtad?:-)))
Azt elhiszem,hogy régen olvasod a 168 órát,de,hogy te valamikor is baloldali voltál az akkora kacsa,mint egy mamut:-))Aztán az is érdekes,hogy szerinted sikeres az ország,amikor az infláció kezd el szabadulni a kontár művészek áldásos tevékenysége során,lásd: üzemanyag áremelés (itt a legdrágább)hitelesek megsegítése(1 200 000 ember kerülhet az utcára ápr 15 után) drágább állam 500-600 milliárddal nagyobb költségvetés,MNYP elrablása,multik,bankok indokolatlanul magas meg sarcolása,ami rajtunk fogyasztókon csapódik le stb.. és te ezt nevezed sikernek,és milyen érdekes rajtatok kívül a világon szinte senki.-))
A zsigeri gyűlölet,meg a ti szátocskátokból hangzott el először ,amit immár több mint 8 éve sikeresen alkalmaztok!!
Kis pajtás jobb ,ha vissza veszel magadból,és nem itt próbálod magyarázni a bizonyítványodat!
"Ajaj,már hallom askiz,,hüllő pajtás,meg a többi nyalóka reakcióját Fischer Ádám hova tartozására!:-("
Bocs fradika törölve:-))
Fradika a fenti két akármi az idézet? Bocsásd meg tudatlanságomat,de szeretném,ha felhomályosítanál kicsi csüngőm:-))
G janika kicsi szívem!
Én meg azt nem értem,hogy te mi a jó fenét keresel itt?
Hazudni,ócsárolni,nem itt kéne,hanem a jobboldali lapoknál,kis barátocskám,pl: a demokratánál,tudod ahol egy volt munkásőr osztja az észt kis barátom:-))
Ami pedig a kultúrát illeti,jó lenne,ha felötöcködnél végre kis barátom,mert nagy a lemaradásod:-))
"Úgy hogy ha kérhetem,(ha már én vagyok a fityegőd)fejezd be a maszturbálást."
Hidd el,ha nekem jó akkor neked is:-)))
Először is nem is értem ilyen hozzászólót miért engednek, mint ez a Kaya. Vagy csak nekem tűnik fel cinikus kulturálatlansága? Mindenesetre hajrá Fradi!
Vajon mi célja lehet ezeknek az embereknek? Hogy a demokrácia nincs veszélyben azt, nagyon jól tudják, azzal csak az olvasókat lehet hülyíteni, de egy művésznek miért érdeke a "hazája" lejáratása?
Hát akkor ídézzél(bár tudnád,mi az) az olyan kirohanásaimból,ami emberek hovatartozásaival (akár vallási, akár származási..stb)foglalkozott.Nem hogy emberekkel,még veled sem tenném.Úgy hogy ha kérhetem,(ha már én vagyok a fityegőd)fejezd be a maszturbálást.
Kedves fradika,pontosan azzal foglalkozom:-)))))
Kicsi fityegőm,azért már olvashattunk tőled ,hasonló kirohanásokat,csak ugye a fidesz agy = aranyhal memóriával,azaz 3 másodperc:-)))
Méra! Főleg, ha kicsit rásegítünk a külföldi összeköttetéseinknél és elmondjuk, hogy mi itt a helyzet. Mert ezt kell tennünk, ha azt akarjuk, hogy ezek leszerepeljenek. Négy év nagyon hosszú idő. Ahogy itthon teljesen megette a nép a hazugságaikat és száz százalékos hittel hisz nekik, úgy a külföldet is megvezethetik, ha lesz idejük hosszan hazudni konzekvensen. Nekünk már amúgy is mindegy, mert "idegenszívűek" vagyunk a szemükben. Nem kell úgy tennünk, mint a vén hülye akadémikusoknak, akik azért hogy befolyást csikarjanak ki a következő vezetésnél, jó mélyen benyaltak orbánnak, most meg le se szarja a véleményüket. Sorra panaszkodnak, hogy miért nem hallgatja meg őket senki? Annak ellenére hogy akadémikusok, még mindig nem fogják fel, hogy PR eszközök voltak a pórnép megnyerésében. Orbán csak felhasználta őket, hogy még több agyatlan szavazógéppel hitessék el, hogy "lám-lám, még az értelmiség is orbánban bízik, tehát IGEN-t orbánnak". Mindenki megeszi a trükkjeit! Sorra, mindenki. És szerintem az EU vezetőket is át fogja baszni. Pont úgy, mint itthon.
#6-oska én tőlem olyan véleményt nem fogsz olvasni és (soha nem is olvashattál) amiben bárkinek a hovatartozásáról írok.Arról nem is beszélve, hogy hallani meg pláne nem.Mert ha hallanád(szó szerint), és értenéd is, az egész másról szólna számodra.Úgy hogy ha kérhetnélek, foglalkozzál azzal ami ott a két lábad között fityeg.
Kedves jani néha elszáll veled a faló ,na de a gyűlölködésről talán nem kéne írnod,mert amit te itt művelsz az maga a gyűlölet!
További jó magadba szállást,ha érted amit írok,de ezt kétlem kis gyűlölködöm!
Fel kell ébredni a legjobbaknak! Nem véletlen, hogy Orbán sleppjében csak a harmad-negyedrangúak vannak. A magyar értelmiség választóvize lesz az, hogy meddig maradhat egy ilyen félművelt akarnok a hatalomban.
Ajaj,már hallom askiz,fradika,hüllő pajtás,meg a többi nyalóka reakcióját Fischer Ádám hova tartozására!:-(
A magyar vezető értelmiség és művésztársadalom sokat tud tenni a bunkó orbáni kultúrpolitika ellen!
Nekik nyilván a futbal a mérce, nem egy Eszterházy-regény!
Nem is tudnak olvasni - külföldi sajtóból biztosan nem.
Ha az egyet nem értők - mint mi, akik ide írunk - felemelik szavukat, az messzebb hallatszik, mint az arrogáns nyafizás!
Vegre! Koszonom Fischer Adamnak a kiallast. Vilagos, hogy a magyar muveszek egzisztenciaja fugg a kormanytol, bar a tehetsegek tamogatasara a ballib kormanyok sokkal nyitottabbak voltak. Most a feltehetsegek daridoja zajlik:ez ellen nem sokat tehet az EU, de legalabb beszeljunk rola.
Szép, szép, de most már az ellenzéki politikusok is csinálhatnának valamit, mert eddig csak fehér arccal bámulnak és sóhajtoznak.