Tiltakoznak a köztisztviselők
Tiltakozunk címmel bocsájtott ki sajtóközleményt az Országos Érdekegyeztető Tanács Munkavállalói oldalát alkotó szakszervezetek, amelyben az ellen emelnek kifogást, hogy az Országgyűlés "kormányzati interregnumban" fogad el olyan fontos jogszabály-tervezetet, mint a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény. Az alábbiakban teljes terjedelmében olvasható a közlemény.
Tiltakozunk!
Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) Munkavállalói oldalát alkotó szakszervezeti konföderációk tiltakoznak a kormánytisztviselők jogállásáról szóló, önálló képviselői indítványként benyújtott törvényjavaslatban foglalt azon szándék ellen, mely a munkáltató számára minden korlát nélkül lehetővé tenné, hogy a kormánytisztviselői jogviszonyban kerülő munkavállalót indoklás nélkül, két hónapos felmentési idővel bármikor eltávolíthassa az állam szolgálatából, s még a betegszabadság, vagy szülési szabadság, GYES, GYED se nyújtson az e területen foglalkoztatott munkavállaló számára, a más területeken foglalkoztatottakéval azonos védelmet.
Az oldal tagjai tiltakoznak az ellen, hogy egy ilyen fontos, a munkavállalók egy meghatározott nagy csoportját érintő munkajogi törvényt példátlan és indokolatlan sürgősséggel, „kormányzati interregnumban” nyújtsanak be, tárgyaljanak meg és fogadjanak el, az érintett munkavállalók képviselőivel folytatott előzetes érdemi érdekegyeztetés nélkül, akkor, amikor érdekegyeztetésre elvi és gyakorlati lehetőség sincs.
Az oldal tagjai elfogadhatatlannak tartanak egy olyan törvény beemelését a magyar munkajogba, mely ellenkezik az Európai Unió e területre megfogalmazott szándékaival és a vonatkozó ILO egyezményekkel is.
Budapest, 2010. május 28.
az OÉT Munkavállalói oldala
dr. Kuti László soros elnök
HozzászólásokÖsszesen: 4 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Most miért nem érthetö az, hogy mit akar az uj miniszter elnök ur...
Minden felmerülö kérdésre választ adott, az eskü tétele elött,érti aki akarja, aki meg nem az csak kételkedjen nyugodtan.
Vas tapsot is kapott 3x-vagy 4x, ügyes felolvasás volt....sokrétü, világos../?/ja ,érhetö is..
Monggggyuk, én a Nemzet Miniszter Elnökétöl el vátam volna, hogy az ESKÜ szövegét kivülröl mondja, felemelt fejjel 5-6 mondat....
mintha Antall, Gyurcsány, Bajnai olvasás nélkül modta volna..., igy emlékszem..persze, ez egyáltalán nem számit, az, hogy én mire emlékszem, természetesen.
jó volt a rendezés is..eskü alatt nem is mutatták a miniszter elnök ur arcát...
damika
De bizony azért.A szakmaisáq meq kit érdekel?
Csak nem azért történik ez a kormányzati igyekezet, hogy saját, megbízható, kipróbált embereikkel tölsék fel tömegesen az állam-és közigazgatást? Aztán ha lennének elég hűségesek, őket is könnyen félreállíthassák? A probléma az, hogy a közigazgatás egy szakma. A kívülről jövő, elvhű, de a szakmához nem értő emberek sok bajt okoznak majd nekünk, állampolgároknak.
A szakszervezetek mért nem értik meg a "a fidesz magyar" értelmezés soha nem egyezik a magyar nyelv értelmezésével.A fidesz magyar egy sajátos nyelvezet.
A nemzeti együttműködési rendszer nem azt jelenti,hogy mindenkivel mindenkor,hanem azt hogy amit a fidesz kitalál azzal együtt lehet,vagy kell? működni.Helyre lesznek állítva a demokratikus normák.
Mért nem lehet ezt megérteni?
Tiltakozásnak,pláne tüntetésnek helye nincs,punktum!