– Nyugaton jelentős nyilvánosságot kap a titkosszolgálati munka, idehaza viszont még mindig paranoiás titkolódzás övezi a feladataikat – mondja Kocsis Kálmán vezérőrnagy, az Információs Hivatalt 1990 és 1996 között irányító főigazgató.
A szolgálatok működését egy 1995-ös törvény szabályozza, s egy részét államtitoknak minősíti.

Jogot sérthetnek

– Akkoriban még nem akadt külföldről átvehető tapasztalat, nekünk pedig a vérünkben volt, hogy védjük a titkainkat. 1994-ig csak a miniszter szólalhatott meg a sajtóban. Aztán tárca nélküli miniszterként a szocialista Katona Béla kapta feladatul a szolgálatok politikai felügyeletét. Összehívott pár újságírót, a főigazgatókat kiültette a pulpitusra, és bejelentette: az urak az ő engedélye nélkül is bármikor elérhetők.

Ez a gyakorlat azóta szinte teljesen megszűnt. Sőt, Kocsis állítja, titkosszolgálati vezető számára a médiabeli megjelenés csak rendkívül indokolt esetben lehetséges.

– Itthon és külföldön is figyelik minden megszólalásukat. Könnyű melléfogni. Az utcai harcokról emlékezetes 2006. október 23-a után az NBH főigazgatója, Galambos Lajos a tévében jelentette ki: a rendőrség nem tehet különbséget tüntetők és bámészkodók között. Ez hiba volt, hiszen a rendőrség minősítése a szóvivőjük, a főkapitány vagy a rendvédelmi miniszter dolga. Így viszont megfélemlítésíze lett az ügynek, ráadásul jogilag sem volt igaz.

A vezérőrnagy úgy látja, bármely konkrét ügyben való tájékoztatás, megszólalás dilemma a szolgálatoknak, hiszen ha beszélnek, személyiségi jogot vagy nemzetbiztonsági érdeket sérthetnek.

Pintér István titkosszolgálati szakértő szerint szó sincs dilemmáról.
– Folyamatban lévő ügyről senki nem nyilatkozik, az tönkretenné a nyomozást. A médiára inkább azért van szükség, hogy az adófizetők megértsék: a szolgálatok a módszereikben is a nemzet érdekeit képviselik – magyarázza Pintér, aki az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága szocialista tagjának, Mécs Imrének a tanácsadójaként belelát e szervezetek munkájába.

– A klasszikus működési elveket rég ismerjük a James Bond-filmekből: lehallgatás, követés, technikai megfigyelés. Ezeket felesleges titkolni. Az igazi kérdés az: mi a garancia, hogy az információkat nem használják fel törvénytelenül az állampolgárok ellen. Ez pedig már a legszélesebb nyilvánosságra tartozik. Így kapcsolódik össze a titkosszolgálat és a demokrácia.

Ez az idea hívta életre az első hallásra talán bizarr nevű Titkosszolgálati Demokrácia Központot, amelynek Kocsis úr az igazgatója.
– Elméleti kutatómunkát végzünk majd. Újságírókat is képeznénk arra, hogy tudjanak kérdezni, a válaszokról pedig képesek legyenek eldönteni, mennyire valósak – mondja a vezérőrnagy.

A tavalyi UD Zrt.-lehallgatási ügyet, az „árnyék-titkosszolgálatról” szóló botrányt elevenítjük fel. A cég egykori vezetője, a volt NBH-s Horváth József a Magyar Nemzetnek október 4-én adott interjújából idézünk: „Ez egy szakmailag felépített dezinformációs játszma, ami arról szól, végy különféle ügyekből töredékeket, igaznak ható információt, és abból rajzolj fel új történetet. A részelemeknek semmi közük nincs egymáshoz, de miután egymás mellé teszik a mozaikokat, abból egy újabb történet alakul. Ezután odaadják az újságírónak, hogy íme, a valóság, amit bizonyítanak a részelemek.”

Piszkos trükkök

– A dezinformálást minden titkosszolgálat profin űzi – kommentál Kocsis Kálmán. – Az igaz elem hitelesíti a hamisat. Ezt hívják befolyásoló intézkedésnek vagy piszkos trükknek.

Kocsis úgy véli: a történet szálai kibogozhatók, politika manipulálja a sajtót.
– Az UD Zrt. kiterjedt biztonsági cég volt, vezetői távol álltak a most hatalmon lévőktől, mi több, zavarták a köreiket. Ezért sikeres akciót szerveztek a kiiktatásukra, és az UD Zrt. csődbe ment.

Pintér szerint viszont szó sem volt konspirációról.
– Egyszerű történet ez. Feljelentés született, az ügy pedig kikerült a szolgálatok hatásköréből: a rendőrség nyomoz. Hamarosan kiderül, egyáltalán volt-e bűncselekmény.

A sok „belső informátort” pedig érdemes óvatosan kezelni, a nemzetbiztonságiak ugyanis a legritkább esetben tartják a kapcsolatot a sajtóval. Horváthtal szemben nem tartom valószínűnek, hogy a szolgálatok manipulálnák a nyilvánosságot.
A vezérőrnagy ennek ellenére tartja: a politika a nemzetbiztonsági intézményeket megkísérli „szolgálóleányaivá” tenni.

– Boross Péter és az őt követő miniszterek jóvoltából 1990 és 1995 között pártsemlegesen dolgozhattunk. A folyamat a szocialista Nikolits István érkezésével tört meg. Ő azt vallotta: aki megnyerte a választást, azé a szolgálat. Azóta politikai lojalitást követelnek a vezetőiktől, és akkor jelent meg a szakmában a politikai zsákmányszerzés is – véli Kocsis.

Pintér vitatkozik:
– A zsákmányszerzés azt jelenti: a győztes saját embereivel akar dolgozni az államigazgatásban. Én ilyet a titkosszolgálatoknál nem tapasztaltam. Persze az, hogy kit neveznek ki a szolgálatok élére, a politika döntése. A nemzetbiztonsági bizottság elnöke viszont ellenzéki, és rengeteg lehetősége adódik az ellenőrzésre.

Pár hete a 29 éves Ficsor Ádám miniszteri kinevezését Kocsis a szolgálatok „arcul csapásának” nevezte, mondván: Gyurcsány egykori kabinetfőnöke által a volt miniszterelnök keze „belóg” a titkosszolgálatok fölé. A mások által tejfelesszájúnak titulált fiatalembert az Országgyűlés illetékes bizottsága sem támogatta.

– A nemzetbiztonság nem játszótér. Hatalmas baklövés olyasvalakit ültetni erre a posztra, akinek semmi köze a szakmához – jelenti ki Kocsis. – A Ficsort kinevező politikusok számára nem az ország biztonsága a fontos, hanem az, hogy a szolgálatokat saját politikai és hatalmi eszközükként használják.

Pintér István úgy látja: a személyi kötődés nagyon is érhető és indokolt.
– A miniszter, lévén kormánytag, a miniszterelnök személyes megbízottja. A jogszabály lehetővé teszi, hogy a kormányfő ne vegye figyelembe a bizottság álláspontját. Miért baj, ha él vele? Meglehet, épp egy fiatal, kötődések nélküli, friss szemmel érkező lesz képes racionalizálni a szolgálatok költségvetését.

Kocsis úr szerint viszont időnként épp a személyi kötődés az oka, hogy a titkosszolgálatok vezetői képtelenek nemet mondani a politika tisztességtelen kéréseire.
– Régebben előfordult, hogy egy miniszter megkérte a titkosszolgálati minisztert: nézzen utána a lánya udvarlójának. Megeshet az is, hogy kollégájával ellenőrizteti politikai ellenfelét, természetesen valami ürüggyel. Bár ilyesmi inkább a saját oldalon lévő vetélytársakat érinthette.

Hallgatni is tudnak

Nem véletlen, hogy a szolgálatok vezetői nem szívesen állnak a sajtó elé. A vezérőrnagy a cigánybűnözést emlegető miskolci rendőrkapitány esetére emlékeztet.

– A politika hihetetlen gyorsan reagált: egyetlen hétvége alatt kirúgták, majd visszavették a tábornokot. Ez üzenet volt a többieknek. A rendőri vezetők ezután naná, hogy elbújnak a nyomozás érdekeire való hivatkozás paravánja mögé. A titkosszolgálatok nyilvánossága ugyanígy a politikától függ.

Pintér úr viszont helyesli, hogy súlyos köztörvényes bűnügyekben a nyomozás alatt nincs nyilvános információ. Kérdezni mindenképp tudniuk kell az újságíróknak. S hogy miként, ahhoz tanácsot kapunk.

– Közügy, hogy vannak-e a romák elleni támadásokra szakosodott csoportok. De míg a rendőrség megtörtént esetek után nyomoz, a titkosszolgálat a megelőzésen dolgozik. Számukra az a legnagyobb eredmény, ha nem történik semmi. Ha önök a nemzetbiztonsági akcióra ráirányítják a figyelmet, az egész megdőlhet. Néha azzal tesznek jót, ha nem kérdeznek.