Egy középtávú , akár 2025-ig tartó stratégia kidolgozását is várja az új kormánytól a Századvég Alapítvány elnöke, Stumpf István.
Stumpf a szocialista-liberális kormányzás nyolc évét elemző könyv bemutatóját követően az
InfoRádiónak azt mondta: az új kormánynak egy középtávú tervet kell vázolnia, ami
legalább 2020-2025-ig tartalmazza a nemzetfejlesztési stratégiát, emellett beszélnie kell arról, hogy a válságból hogyan lehet kilábalni.
A Századvég Alapítvány elnöke kiemelte:
ki kell jelölni két-három prioritást, amit már a legelején érvényesíteni kell. Ezek közé tartozik az, hogyan lehet a közrendet, a közbiztonságot visszaállítani, miként lehet a gazdaságot működésbe hozni, és a hazai vállalkozók esélyeit javítani pozitív diszkriminációval, de közben fenntartani az ország finanszírozhatóságát. Erre kidolgozható egy világos menetrend, és meg kell jelölni, amikor ellenőrizni lehet a teljesítést - vélekedett a politológus. Azok jutnak előre, akik a problémák megoldásával foglalkoznak, és erre Gyurcsány Ferencnek is volt esélye korábban - mondta. A Századvég Alapítvány elnöke hozzátette: az emberek már meg tudják különböztetni a hőzöngőket és a cselekvőket.
HozzászólásokÖsszesen: 5 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
"....Tizenöt évre tervez a Fidesz....."
Már egyszer megtette ugyanezt!
Mi lett belőlle?
Négy év utám 1 hónap gyógykezelés!
Leginkább azon voltam meglepve,hogy még Kálmán Olga se tette szóvá Vámosi Nagy Szabolcsnál,hogy természetesnek tarja -e a most hatalomra törő párt 15 évre szóló tervét?Ő is úgy viselkedett,mintha ez egy normális dolog lenne.Vagy már az is?Minek akkor 4 évenként választási cirkusz?Most megválasztjuk őket és töröljük a választási lehetőséget/kötelezettséget a következő évtizedekre.Elvégra a nemzetnek 8 éve van örökös miniszterelnöke.
Ilyen lett a világ. Viszonylag okosnak tűnő emberek is mondhatnak általános baromságokat. Senki nem kéri számon tőlük. Ahhoz azért bátorság, és némi fanatizmus kell, hogy 25évre tervezzen. Még Mikola, a nagy mesemondó is csak húszat vállalt.
Az átkosban a hülye párttitkárok mondtak ilyen semmitmondó, üres mondatokat, mint most Stumpf István, az öreg népfrontos. Növelni kell, javítani kell, stb. stb. De már szeretnénk konkrétumokat is hallani a hogyanról. Igen, a Fidesz 15-20 évre tervez. „Eljött az idő” mondják (a diktatúrára).
A 10 év biztos!