Nem irigylem a történelemtanárokat, zavaros időket élünk, s még nem beszéltük ki Trianont, 56-ot, s a rendszerváltást sem. Ezek után mit várhatunk tőlük?
Valóban, nem beszéltük ki történelmünk fontos traumáit. Ugyanakkor a tanárokat jó néhány évtizede nem becsülik eléggé, sem erkölcsileg, sem anyagilag. Napjainkban a megítélésük tovább romlott, sok szülő legyint rájuk, netán lehülyézi őket a gyerekek előtt. Immár a falvakban sem örvendenek a pedagógusok olyan köztiszteletnek, mint régen. Egyre kevesebb az igazi tanár, akikre felnézhetnek, s húsz év múlva is emlékezni fognak a diákok. Az egyetemi oktatók rémregényeket mesélnek a történész szakra beiratkozottakról.
Én már hallottam olyan esetről, amikor a hallgató azt sem tudta, mikor volt a honfoglalás.
Lehet, de talán itt még nem tartunk. Tudni kell: az iskola, a tanár mozgástere korlátozott, a több évtizeddel ezelőttihez képest csökkent. A diákok ismereteik 60 százalékát a netről és a tévéből szerzik. Ma a tanárnak még arra is fel kellene készítenie a diákot, hogy a neten könnyen eltévedhet, hiszen a hiteles információtól egy-két kattintásra és áltudományosat, hamisat is találhat. Napjainkban nem tartható az az alapállás, hogy a tanár mindent tud, a diák meg semmit. Immár a diák a pedagógus partnere. Nemegyszer vitában kell meggyőzni a diákokat. Én, ha 1944-45-ről vagy ’56-ról tanítok, a diákoktól azt kérem, mondják el, az ő családjuk miképp élte át ezt az időszakot. Nem lesz két egyforma történet, de mindegyiknek megvan az igazsága.
Miért nem tanítja a tanárok többsége a Kádár rendszert és a rendszerváltást a 8. osztályban, amikor az egyébként kötelező lenne?
A tanárok nincsenek erre kellően felkészítve. Elengedhetetlen lenne a történelemtanárok továbbképzése, ugyanakkor az erre fordítható költségvetési forrás az utóbbi években folyamatosan csökken. A Kádár-rendszer vagy a rendszerváltás tanításakor a tanárt visszatarthatja az is, hogy mit szólnak majd ehhez a szülők, hogy reagál az igazgató, netán a polgármester. Egy éve egy Budapest környéki iskolában annak tudatában neveztek ki egy iskolaigazgatót, hogy az illető – korábbi tevékenysége alapján – nem áll távol a náci eszméktől. Sok szülő tiltakozott, néhányan elvitték az iskolából a gyereküket, de az igazgató ma is a helyén van. Vajon egy ilyen helyzetben mit mondhat a történelemtanár?
Valóban, nem beszéltük ki történelmünk fontos traumáit. Ugyanakkor a tanárokat jó néhány évtizede nem becsülik eléggé, sem erkölcsileg, sem anyagilag. Napjainkban a megítélésük tovább romlott, sok szülő legyint rájuk, netán lehülyézi őket a gyerekek előtt. Immár a falvakban sem örvendenek a pedagógusok olyan köztiszteletnek, mint régen. Egyre kevesebb az igazi tanár, akikre felnézhetnek, s húsz év múlva is emlékezni fognak a diákok. Az egyetemi oktatók rémregényeket mesélnek a történész szakra beiratkozottakról.
kultura.hu
Kádár János temetése
Lehet, de talán itt még nem tartunk. Tudni kell: az iskola, a tanár mozgástere korlátozott, a több évtizeddel ezelőttihez képest csökkent. A diákok ismereteik 60 százalékát a netről és a tévéből szerzik. Ma a tanárnak még arra is fel kellene készítenie a diákot, hogy a neten könnyen eltévedhet, hiszen a hiteles információtól egy-két kattintásra és áltudományosat, hamisat is találhat. Napjainkban nem tartható az az alapállás, hogy a tanár mindent tud, a diák meg semmit. Immár a diák a pedagógus partnere. Nemegyszer vitában kell meggyőzni a diákokat. Én, ha 1944-45-ről vagy ’56-ról tanítok, a diákoktól azt kérem, mondják el, az ő családjuk miképp élte át ezt az időszakot. Nem lesz két egyforma történet, de mindegyiknek megvan az igazsága.
Miért nem tanítja a tanárok többsége a Kádár rendszert és a rendszerváltást a 8. osztályban, amikor az egyébként kötelező lenne?
A tanárok nincsenek erre kellően felkészítve. Elengedhetetlen lenne a történelemtanárok továbbképzése, ugyanakkor az erre fordítható költségvetési forrás az utóbbi években folyamatosan csökken. A Kádár-rendszer vagy a rendszerváltás tanításakor a tanárt visszatarthatja az is, hogy mit szólnak majd ehhez a szülők, hogy reagál az igazgató, netán a polgármester. Egy éve egy Budapest környéki iskolában annak tudatában neveztek ki egy iskolaigazgatót, hogy az illető – korábbi tevékenysége alapján – nem áll távol a náci eszméktől. Sok szülő tiltakozott, néhányan elvitték az iskolából a gyereküket, de az igazgató ma is a helyén van. Vajon egy ilyen helyzetben mit mondhat a történelemtanár?
A legutóbbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
No miért is nem? Hát egyszerűen azért mert a politika oly mértékben beletenyerel, mintha akkor nem is emberek éltek volna. Folyton a tanárokat felelőssé tenni, ugyan már! Tessék szabaddá tenni nem pedig holmi időnkénti fenyegétésekkel, néha az egzisztenciájukat veszélyeztetetten kezelni. Egyébként itt jegyzendő meg, buta az az ember aki a múlt esetleges jó oldalát, vagy hasznos tetteit, intézkedéseit is kidobja az ablakon, úgy an blokk, mondván én vagyok én, s ha jó volt ha nem abcug vele. Majd én megmutatom! Nos de megmutatták! Persze erre már kissé későn rájöttek, s ha jól megfigyeljük egy két elemet már vissza is csempészte, belátand, hogy az mégiscsak úgy működik jól. Persze mindezt újnak álcázott ideológijai töltéssel próbálva cselekedni. Nem akarok perszóna non grata lenni, de a krumplileves, még most is krumplileves maradt. Csak néha ocsmányabb az ízesítése.
Szerintem azért, mert oktatni csak a lezárt, értékelt, kielemzett múltat lehet. Nem szeretnék az az érettségiző lenni aki kirántja a következő tételt: Jellemezze Horn Gyula és Pozsgay Imre politikai pályafutását!
Bizonyára ennek a korszaknak történelmi lezárásához,a reális értékité-
let kialakitásához még idő kell."Háborús körülmények",--politikai--ne-
héz ilyen kérdéssel őszintén szembenézni.Igaz,sok más történelmi idő-
szaknaknak mindig van ,ma is ilyen is,olyan is ,magyarázata.Ennek a
kornak még élnek résztvevői.Igaz,nyilatkozgatnak is bőszen,pld Pozsgai,
igyekszik magát pozitiv képben behelyezni a történelembe.Na ezért nem
szabad még ezt a kort oktatni.De nem szabad elhallgatni sem a történel-
mi események sorából.
Miért ?... Történelmünk melyik korszakával vagyunk hajlandóak szembenézni ?
A szélsojobbooldal háború elötti előretörésével igen ? A német megszállást követő névre szóló elhurcolásokkal igen ? 56 negatív árnyaival igen ?
És melyik Kádár-féle variációt kellene tanítani ? Van erre valami közel objektív módszer ?