Hetilap kereső

Krug Emília írása

Immár törvényünk is van a nemzeti összetartozásról, ám határon belül ez mit sem számít. Trianon 90. évfordulóján ahány párt, annyi múlt, annyi szándék. Az emlékülés hiányos, a misét rendkívüli kormányülés írja felül, csak a Jobbik vonulgat kitartóan.

Kukorelly Endre az Írók Könyvesboltjánál folytat elmélyült beszélgetést, előtte meg az MSZP Trianon-megemlékezést. Utóbbi gyorsan lezavarja az ügyet: vers, Hiller-beszéd, vers, rögtönzött sajtótájékoztató a forintról. Gyurcsány sehol, Medgyessy is inkább Vargával elegyedik barátságos szervuszozásba a Parlamentnél.

A patkóban a szoci űr közepén egyedül Szili Katalin ül, vele szemben a kétharmados megafrakció. Nem úgy fest, mintha kivonulnának. Pedig húsz éve még így tett a Fidesz, amikor 1990. június 4-én Szabad György, az új Országgyűlés elnöke a 70. évfordulón egyperces néma felállással kívánt tisztelegni. Most maradnak, a hangulat mégis feszült. A forint romlik, a víz nő.

Miközben Schmitt Pál („Nem revíziót, hanem békét kínálunk szomszédainknak!”) és Sólyom László („Ideje volt már, hogy ha a magyar nemzet egészéről és sorsáról beszélünk, ne fájdalommal teljen meg a lélek, hanem az együttlét örömével. Nagyon sok múlik önökön, hogy ez az öröm megmaradjon az egész nemzet számára”) beszél, az Alkotmány utca elején motorosok állnak zászlósorfalat. Turisták fényképezik őket, aztán fotóriporterek, fröccsen is rájuk a „hazaáruló” nyomban.

A víz az úr

A Bazilikában bomberdzsekis fiú szeretne kordon mögé jutni. A templom sajtósa kissé bizalmatlan.
– Csak nem ő a ministráns? – kérdez hátra.
Bólintás, az őrezred is enyhül. Kapunk mindjárt nyomtatott példányt a bíboros úr szentbeszédéből (aki örömmel tett eleget Schmitt házelnök úr kérésének, de nem Trianonért, hanem a nemzet egységéért mutat be misét), és eligazítást is arról, ki hol fog ülni.

Lomnici Zoltán érkezik legelőször. Az oltárral szemben megáll, sarkait összeilleszti, biccent a feszület felé, majd leül. Szállingózik a Fidesz-frakció, a határon túli magyarság képviselői, aztán Baka András, Balsai István, Semjén Zsolt, Pálinkás József. Boross Péter Schmitt Pállal beszélget. Mádl Ferenc és felesége oldalajtón érkezik, át kamerák hadán, kordonon.

Erdő Péter hosszan köszönt minden megjelentet a protokoll szabályai szerint, ám hiába keressük a „mélyen tisztelt köztársasági elnök urat” és a „mélyen tisztelt miniszterelnök urat”, sem Sólyom, sem Orbán. Szili Katalin sincs, pedig rá is számítottak.

A padsorokban sötét öltönyök, szigorú profilok. Egyszer csak papírfecni kerül Semjén elé. Hátrafordul, továbbadja Réthelyi Miklósnak, aki meg Hende Csabának. A miniszterek sorra állnak föl, otthagyják a misét.

– Megtámadtak minket a szlovákok – tréfálkozik egy fotós.
Társa azt mondja, látta a papírt, Orbán rendkívüli kormányülést hívott össze, most a víz az úr.

Erdő Péter közben ott tart, hogy „XI. Pius pápa Mit brennender Sorge kezdetű enciklikájában már 1937-ben hangsúlyozta, hogy sem a faj, sem a nép, sem az állam, sem az államforma, sem az állami hatalom hordozója, sem az emberi közösségalkotás más alapvető értékei nem tehetők meg minden más, így a vallás és az emberiesség felett is álló legfőbb értéknek”. Novák Előd elnyom egy ásítást, Vona Gábor a feleségével sutyorog. A jobbikos képviselőknek középtájon jutott hely, de ülve is kimagasodik a tömegből Zagyva „majd a folyosón megbeszéljük” Gyula.

Fütty és taps

A Bazilikában utóbb kézfogással köszöntik egymást a hívek, a téren gyülekezők kivetítőn figyelik az eseményeket. Közben kakastollas „csendőrök” érkeznek hatalmas Trianon-zászlóval, kell majd az a jobbikos vonuláshoz. De most még református püspök beszél, majd pedig Feldmayer Péter. Héberül kezdi. Kósza fütty járja be a teret. Aztán mire a rabbi hazaszeretetről beszél, arról, hogy bár a családjában sokakat deportáltak, neki mégis azt tanították, a magyarság legnagyobb traumája Trianon – már visszhangzik a placc a gázázástól, a „dugulj el”-től. Fütty és kereplő tapsba vált, amikor a Bazilikából kijön néhány jobbikos, köztük Pörzse Sándor, Szegedi Csanád. Utóbbi az evangélikus püspök beszéde alatt a híveivel fotózkodik. Aztán felhangzik a székely himnusz. Kint zászlók suhogása, bent orgonaszó kíséri, sornyi csupán a csúszás, beérik egymást.

A templom kapujában a fideszesek balra, a jobbikosok jobbra lépnek. Vona a first ladyjével a menete élére áll, fogadják a gratulációkat. „Vesszen Trianon”, „szevasz Gabi”, „éljen Magyarország leendő miniszterelnöke”. Mialatt a Szabadság térre vonulnak, hogy tüntessenek az ereklyés országzászló helyreállításáért, a rabbi „provokációjáról” beszélnek.

A jobbikos megemlékezésen aztán már pulpitusról osztják tovább Feldmayert, aki megmételyezte a napot, ekézik a nyámnyila külpolitikát. Kiderül, hogy Trianon a Koponya és Csontok Rend tagjainak bűne, és sajnos még mindig szabadkőművesek vezetik Európát, meg akad jó tanács: „gyereket kell csinálni és magyarnak nevelni.” És számos bejelentés tétetik: jobbikos iroda nyílik Székelyföldön, aztán következik Marosvásárhely vagy Zenta. Kezdeményezik, hogy június negyedikén a közoktatásban is kötelező legyen a megemlékezés, és vigyék a gyerekeket trianoni területekre osztálykirándulni.

A Nemzet, Haza, Család Egyesület pedig a téren létrehozza a Magyar Nemzeti Gárda Mozgalmat. Védeni, küzdeni, tiltakozni satöbbi. Vezetőjének az egykori gárdakapitányt, Kiss Róbertet ajánlják. Közfelkiáltással megszavazzák. Végül adományt gyűjtenek, indulnak védekezni az árvíz ellen.

Egy férfi „idősebb vagyok, mint Szlovákia” feliratú pólóban flangál. Babakocsit tol, a kicsi mellé tűzi az árpádsávos zászlót. Magyarnak neveli.


„ELNÖK: Több oldalról fordultak hozzám képviselőtársaim, hogy a mai napon emlékezzünk meg a számunkra oly tragikus trianoni béke 70. évfordulójáról egyperces néma felállással. Kérem képviselőtársaimat, álljunk fel! (Egyperces néma felállás, a Fidesz képviselői kivonulnak.) Köszönöm szépen.”

(Parlamenti jegyzőkönyv, 1990. június 4.)