A közvélemény-kutatókat igazolva az ellenzék fölényesen győzött az európai parlamenti választásokon. Ez a 2010-es voksolás előszele? Születik-e abszolút többség? Megvalósulhat-e egy „új alkotmány”, amelyet immár Orbán Viktor személyére szabnak? A jogászt, az egykori liberális képviselőt BUJÁK ATTILA kérdezte.
Ahogy várható volt, tarolt a Fidesz. Meglepetés a radikális Jobbik 15 százalékos brüsszeli belépője. Mire számíthatunk 2010-ben?
Ami ezen a baljós, esős vasárnapon történt, megdöbbentő fordulat. Évekig úgy nézett ki, a magyar politika kétpólusú. Most változott a helyzet. A Fidesznek mindenképp tisztáznia kell a Jobbikhoz fűződő viszonyát.
Ami korábban nem volt egyértelmű.
Vagy világossá teszi, hogy a Jobbik a Fidesz szövetségese, s akkor kiiratkozik az Európai Néppártból, vagy ki kell mondania: ez a párt az ellenfele.

Riskó Gáspár felvétele
Nem fordulhat elő, hogy a Jobbik az országos politika áramába kerülve „domesztikálódik”?
Nem, mert épp olyan szavazókat „szedett össze”, akiknek eddig a politika idegen volt. Akik soha nem jártak el szavazni. Ezt a pártot ők éltetik.
Elkezdődött az SZDSZ összeomlása?
Ez mindenkinek üzenet. Nyilvánvaló: a választók egy részének maga a rendszer, a politizálás módja ellenszenves. A következtetéseket az SZDSZ-nek le kell vonnia. De mondom: a többieknek is.
Hosszasan kerestem a kulcsszót, ami az új alkotmány ideológiája lehet majd. És rátaláltam. Stumpf István leleménye. „Nemzetstratégiai koncepció.” Kiderült ugyanis: kell majd egy ciklusokon átívelő „nemzeti vezérkoncepció”, a hozzáillő vezetővel. Ha megkapja a kétharmados felhatalmazást.
Orbán azt mondta, nem hisz ebben, de hogy valójában mit tesz kétharmad birtokában, nem tudhatjuk. Mindenesetre a magyar alkotmány húsz éve betölti feladatát. A bajok kilencvenkilenc százaléka nem a közjogból származik. Nem az alkotmány miatt jutottunk ilyen helyzetbe.
Valami mégis készülőben lehet. „Nem én állítom, hanem a Fidesz” – nyilatkozta lapunknak nemrég Debreczeni József. Csak el kell olvasni, amit Orbánék mondogatnak. „A képviseleti demokrácia megbukott”, „át kell gondolni elnök és parlament szerepét” satöbbi.
Ezt utoljára 1989–90-ben emlegették: akkor ideiglenes megoldásként születtek új alkotmányos rendelkezések, de az új alkotmány megalkotásának történelmi pillanata nem jött el. Az alkotmány ideiglenes jellege az oka annak, hogy annyi kétharmados rendelkezés létezik.
Orbán mondta talányosan: „Az alkotmánymódosítás nem ördögtől való. Horn Gyuláék is gyakorolták.”
Ez igaz. Valóban helytelen volt a képviselői és polgármesteri összeférhetetlenség elvét kicsinyes választási megfontolásból megszüntetni. Csakhogy Orbán Viktor elfelejtett néhány dolgot. Ugyanez a koalíció módosította a házszabályt, a 23 százalékos, miniatűr ellenzék javára, pluszjogokat biztosítva. Akkor vezették be az „azonnali kérdések óráját”, a parlamenti vizsgálóbizottságok intézményét, amellyel Deutsch Tamás sikeresen élhetett a Tocsik-ügyben.
Viszont 1998 és 2002 között egyetlen vizsgálóbizottság sem állhatott fel. A plénum leszavazta.
Ha a Fidesz csak annyit módosít az alkotmányon, amennyit az MSZP–
SZDSZ-koalíció, elégedettek lehetünk. Fontos lenne, hogy a Fidesz tanuljon abból, ami az uralma alatt működött, s abból is, ami nem.
Úgy gondolja, hogy Orbán hajlik erre? Ars poeticája más: „Mindent ugyanúgy, mint korábban, csak keményebben, határozottabban.”
A Fidesznek az elmúlt hat évből azt kéne leszűrnie – mert mindenképpen kormányra kerül –, hogy az MSZP olyasmit ígért, amit nem tudott teljesíteni. S nem lehet ilyen élesen eltérni az ígéretek zömétől. A szavazó ezt megbosszulja. Azonnal világossá kell tenni, mit akarnak, mit nem.
De mit akarnak?
Az alkotmányozásról például nem szabad csak a választás után elmondani, mi a céljuk.
Nem ezért „teszteli” Stumpf és Orbán újra és újra ezt a témát?
Az még kevés. Mondják: a Fidesz eleve parlamentellenes, mert bevezette a háromhetes ülésrendet. Csak hát az MSZP-n is van mit számon kérni. Hiba volt bizottsági támogatás nélkül kinevezni a Nemzetbiztonsági Hivatal vezetőjét vagy a tárca nélküli minisztert.
Az alkotmány aranyfedezetét a tradíció, a hagyomány adja. A tartósság.
Az alkotmánynak egy gyönge pontja van: túl könnyen módosítható. Pedig tartamilag nem látok benne semmit, amit mindenáron módosítani kellene. Nincs olyan eleme, amelyik akadályozná a „haza jólétét”, működésképtelenné tenné az államot.
Soroljuk csak a változásokat, amelyeket Stumpfék „tesztelnek”. Erősíteni kell a „köztársasági elnök szerepét”. Meghosszabbítani a mandátumát. Vétójoggal ruházni fel.
Térjünk vissza a rendszerváltás korához?
A négyigenes népszavazásra gondol?
Arra. Az alkotmányban az elnök jogköre megfelelő. Tizenkilenc év bizonyítja, és három elnök, pedig mindhárom eltérő karakter. Mandátumának meghosszabbítása sem indokolt. Tíz évig maradhat a posztján. Az Egyesült Államok elnöke nyolcig. Bizonyos vétójoga is van.
HozzászólásokÖsszesen: 21 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Fidesz mint, demokratikus kormányzása...
Egyetlen bizottsági elnök nem volt az akkori elenzékböl,
egyetlen elenzéki inditvány nem került az ülés elé
Kormánytagot nem hivtak meg kormány ülésre,
Józsi bá'tevékenységei...
MDF, Kisgazdák feldarabolása....lehetne még sorolni, van böven.
..és azt sem kell figyelmen kivül hagyni, hogy OV hármas szövetségben myert,ez idáig egyszer....
Kedves leo21!
Igy van ahogy irja.
Csakhogy, Fidesz mióta szabadon választunk egyszer nyert, akkor is ugy, hogy: a Kisgazdákkal soha... és mégis igen kevés ideig tartott a soha.
Fidesznek, Jobbiknak nem látható az igazi tervük, sejteni lehet csak a jelszavaikból, kiszólásaikból.
Tudjuk egyébként, az igazmondótól aki még sohasem hazudott, hogy más a kampány beszéd ,és más a kormányzás.
Vesztes politikai oldal megmozdulásait pediglen OV - a nép felhatalmazásával jeligét használva- biztos vagyok abban, hogy elkezeli, nem ugy mint a mostani kormányon levök, hogy szinte bocsánatot kértek, mert meggátolták nagynehezen, azt, hogy ne verjék szét a vandálok Budapestet.
A cikk témája nem a Hit Gyülekezete szertásrendje, hanem a 99%-os valószínűséggel max. 10 hónapon belül Magyarországon teljhatalmat szerző Orbán Viktor alkotmányozási szándéka. Ebben a vitában nem lehet érv a véleményt nyilvánító személy vallási alapú megbélyegzése. A környezetemben is gyakran élnek ezzel a taktikával főleg jobboldaliak, a vitában érv hiányában személyeskednek, minősítenek valamilyen negatív jelzővel, aztán már erről szól a sisputa. A valódi kérdésről: a lényeg szerintem abban van, hogy a potenciális választókkal előre közölni kell az alkotmánymódosítási szándékot, amely a köztársasági elnöki jogkört átalakítja, megerősíti, bebetonozza stb. Ha a választók ennek ismeretében döntenek és így is támogatják a Fideszt és Orbánt, hát lelkük rajta, de nem lesz sem jogi, sem morális akadálya a megvalósításnak. De, ha ezt előre nem jelentik be és mégis megteszik, ez esetben a választáson vesztes politikai oldalról várható jelentős, akár komolyabb utcai tiltakozás és megmozdulás. Lehet ugyanis többféle adó, gazdasági, szociális stb. politikája a különböző kormányoknak, de az alkotmány messze ezek felett álló téma, mivel nemzedékeken átnyúlóan alakíthatja az ország sorsát. Lásd: határon túli magyarok szavazati joga, vagy a keresztény vallás priorításának alkotmányba emelése, stb.
Értelmetlennek tűnő vita,de én még nem láttam földön fetrengő HIT gyüle
kezeti szertartást.Csak oda kell figyelni,nem minden sületlenséget irni
Nos, azt hiszem, lehet Istent dícsérni az emberi méltósággal összeegyezetehető módon is : Isten nem kívánja tőlünk, hogy lemenjünk kutyába és a hátunkon fekve forogjunk a földön, mint egy büdösbogár.
1.) Csoringereknek mindeggy ki van fel,mert ők mindig alul vannak.2.)Igérni mindenki tud.3,) A hatalom két irányu,oda-vissza. 4) Nincs igazi Politikus választási lhetőség(Kikből??),ugyanazok,éldegélnek,X-éve mandátumuk fizetéséből,mink engedtűk a Fazékhoz mindnyájukat.Nos a Tőbbség azt csinálhat amit akar.legfeljebb Ők is buktáznak 1-2 év mulva,ha felébrednek az alvok.De Polgárháborut,rombolást.törést.zuzást,értelmes ember nem akar.
Ugy látszik masrothyl csak a dombtetőn lévő kistemplomba jár.El kell
menni a világ más tájain működő egyházak szertartásaira.Azt hiszem min-
den képzeletet felülmul amit ott láthatunk.Ma már természetes,hogy egy Istent imádni nagyon sokféleképpen lehet.
Kedves marothyl! Ez a megjegyzés kb. olyan volt, mintha azt mondaná, hogy látta XY-t egy katolikus templomban térdepelve imádkozni, nahát, hogy az milyen komikus, hogy felnőtt ember létére letérdel. Erre az emberre nem szabad hallgatni. Ez csak szokás és megszokás kérdése. Egy ember tudása, tájékozottsága, véleménye nem feltétlenül függ a vallási hovatartozásától.
Nem lehetne értelmezni a polgárháborús helyzetet, ha nem fordult volna elő a TV székház előtti ostrom, meg az Andrássy úti harci helyzet egyszer-kétszer. A polgárháború kirobbanásához elég néhány ezer felhergelt, elborult agyú ember robbanószerkezetekkel, fegyverekkel. Akkor jön a regnáló hatalom rendőrsége, bevetik a katonákat is, házak, autók gyulladnak fel, ezt megelégelik az addig csendben lévők, ők is kimennek az utcára, fegyvert szereznek és lőnek... és kész a polgárháború. Nem tűnik ez lehetetlennek. Talán még külső hatalom sem kell hozzá.
Ugyan már, kedves Jobbikos Tibi! Az még nem tény, hogy valakik valamit csak úgy elmagyaráznak. Láttam én már olyat a politikában, hogy némileg másképpen valósulnak meg a dolgok, mint ahogyan arról előbb (mondjuk a választási kampányban) magyarázatok születtek. Azt gondolom, a politikusok (legyen az jobb, vagy bal) ígérgetéseivel kapcsolatban jogosan vagyunk bizalmatlanok.
Ugyan kismilliószor el lett magyarázva hogy a kettős állampolgársággal nem járna szavazójog, de titeket a tények sosem zavartak. Ti nem a szemeteknek és a tényeknek hisztek, hanem annak amit a ballib megmondóemberek leírnak/mondanak.
Először is:az,hogy ki milyen vallási gyülekezetbe jár,ahoz senkinek
semmi köze,mégegy jobb...t..k sem
Másodszor:valakit csak úgy,petinek szólitani,megmutatja,hogy az illető egy bunkó,mégha azt jobb..k t...k,hivják is.
Harmadszor:ajelenlegi helyzetben sok mindent hallunk különböző alkot-
mány módositási lehetőségekről.Egy biztos:a FIDESZ olyan választási
eredményre törekszik amely alkotmány módositási lehetőséget ad számára.
Negyedszer:már sokszor hallottuk,hogy a FIDESZ több évre kiván berendez
kedni,több cikluson át kiván uralkodni.Ehez bizony olyan alkotmány módositás szükséges,ami ezt lehetővé teszi.Mondhatnám azt is,amilyet
nem szégyelnek,márpedig ők nem szégyelnek.Találgathatunk.
Bratyi-val egyerértek.
gyuri-t kiegészitenem;Rákosi, Sztálin, és Hitler.
Volt balos! én nem szégyelltem magam ,akkor sem, érzékeltem, láttam a környezetemben, azt, hogy az áttelepült emberek minden módón elönyöket akarnak, kaptak is az itthoniakkal szemben nagyon sokszor.
Igen, Tessék visza menni az SZDSZ-be minden sértödött""szülönek"" ha már egyszer igy alakult...
Tisztelettel kérem, hagyjuk már békén Jobbikos Tibit!
A cikk ugyanis nem róla szól!!! Részemről a szélsőjobb elfogadhatatlan,
de vannak dolgaik, melyeknek kimondásával rámutattak végre
agyonhallgatott dolgokra, és remélhetőleg ezzel normális
irányba terelődnek majd bizonyos kérdésekre adott politikai, és
társadalmi reakciók. Párbeszédekre és normális megoldások
keresésére indítva ezzel a megfelelő embereket. Az agyatlan
zsidózásos, cigányozós és „ki a magyarabb” vezérszólamok
taszítanak, de ugyanúgy taszít, ha azonnal lerasszistáznak mindenkit
aki cigánykérdésről beszél. Meg kell találnunk a módját,
hogy integráljuk a cigányságot. De nem a segélyezés ez az út. Rá kell
mutatnunk, hogy kultúrájuk már szerves része a magyar
kultúrának, de nekik is tenniük kell a boldogulásukért.
Tehát Jobbikos Tibi! Magam részéről minden új nézőpontot szívesen
olvasok, ha nem rekeszt ki mást a véleménynyilvánítás szabadságából.
(Csak annyit várhatok el amennyit adok. De azt elvárom!)
A cikkhez pedig annyit, hogy egy olyan része van, ami elrémít:
„Menjünk tovább: szavazati jogot kapnának a határon túli magyarok.
Ez bizony lehet, sőt, attól tartok, meg fogják csinálni.
Akkor a független köztársaságnak és a választási egyensúlynak lőttek.
Pedig megteszik, azon az alapon, hogy már túl sokszor ígérték.”
Na ettől rettegek. Anno szégyelltem magam, amikor nemmel szavaztam
a kettős állampolgárságról, de nem akarok olyan országban adót
fizetni, ahol egy más országbeli mondja meg, hogy mire kell azt költeni.
Ez jelentené igazán Magyarország végét.
Érdekes ember ez a Jobbikos Tibi (ez egy mai típus)! Ha valaki a baloldalról említ valamit, az szerinte biztos hazugság és hülyeség, ha jobboldalról mondja netán ugyanazt, az biztosan igaz és okos (lásd Tarlós mester "félreérthető" köszöntését). Ez a Tibi egy igazi elfogulatlan, jószándékú ember. (Ha meg nem az, akkor nem is kellene reagálni az írásaira!)
Jobbikos Tibi szerint, ha Orbán egyszer valahol azt mondta, hogy nem is akart 2006-ban nyerni, akkor az biztosan igaz. Szerintem, ha nem akart volna nyerni, nem eteti a népet azzal a sok hazugsággal. El tudja képzelni bárki is, hogy OV egy választáson nem akar nyerni? Ugyan már.
Az pedig senki nem tagadhatja, hogy a Jobbik a Fideszből bújt ki és még ma is sok helyen együttműködik vele. Tessék csak emlékezni a Kossuth téren történtekre.
Egyébként, kedves Jobbikos Tibi, ha úgy gondolja, hogy bárkinek is félnie lehet, vagy kell a magukfajtától, akkor valami nagyon nagy baj van a demokráciával! Ha a Jobbik egyeduralomra tör, akkor ez semmiben nem különbözik Rákosítól, Sztálintól stb. Ha ők akarnak mindent megmondani, mindenkit felelősségre vonni, aki nekik valamiért nem tetszik, ha ők mondják meg ki a magyar és ki nem az, ki maradhat itt és kinek kell mennie, mit kell tenni a cigányokkal és a zsidókkal, és folytathatnám az őröltnél is őröültebb ötleteiket, akkor valóban lehet sok embernek félnie. Ez lehet a nemzet érdeke? Nem, ez csak néhány eszement érdeke lehet.
Az utóbbi időkben sokat hallunk a "felhatalmazásról", választói bizalomról, meg támogatottságról. Ha az ország nem egészen fele megy el szavazni, és ennek a nem egészen felének a 2/3-a szavaz a Fideszre, akkor az milyen támogatottságot jelent mondjuk alkotmányozás terén? Csak hogy visszadobjam a Fidesznek a labdát, amit már jó ideje pattogtat.
Tudom, hogy a szavazáson résztvevők voksa számít, és tudom, hogy gyakorlatilag mindenre jogosítványt ad a 2/3 megszerzése. Ez csak elvi kérdés... játék a közelmúlt szavaival.
Jobbikos Tibi!
"Szóval ha annyira rettegtek tőlünk, támogassátok a Fideszt, hogy még hatékonyabban tudjon gyengíteni minket." :-))))
Az üveg hozzádképest betonfal! :-))
Jobbikos Tibi!
Ugye, ugye, ugye!
Na majd ha alkotmányban rögzítik, hogy a vallás az csak az egyetlen és mindenható katolikus egyházi doktrínákra épülő lehet, akkor leszen majd itten rend!
Se Hit Gyülekezete, se buddhisták, se más... Mit képzelnek itt magukról az emberek? Még hogy szabad vallásgyakorlás! Még mit nem!!
Komolyan nem látjátok, hogy mindent elutasítatok, ami a szabadsággal kapcsolatos, miközben ti azért létezhettek, mert a bírói kar túl tágasan értelmezi a szólásnak az ő szabadságát?
Fricz Tamás mintha másképp látná ezt a jóban vagytok v. nem vagytok kérdést, mint te.
Mások is...
Stumpf István is felmentéseket gyárt a számotokra. Ti pedig örültök neki. Jó az nektek...
Tess visszamenni az SZDSZ-be, nem itt okoskodni! :-))
Beteg a gyerek, bajban van, hiányzik neki néhány "szülő"...
Betegesen vágyik a hatalomra... akkor miért mondta Kéri programjában hogy "igazából nem is akartam nyerni 2006-ban" meg miért csak egy nyomorult levélre futja kormányváltás címszóval? Ha annyira vágyna a hatalomra, akkor azt lenne Budapesten ami pár éve Ukrajnában volt.
Inkább lemond a kormányzásról, csak ne velünk csinálja. Nem is akar ez nyerni. Ti meg mondjátok a hülyeségeket, hogy betegesen vágyik a hatalomra. Dehogy vágyik...
Azt már tudjuk hogy senkivel nem osztozik a hatalomban. Összekacsintás meg nincs, Tarlós köszönése az nem a jobbiknak akar kedvezni, hanem a jobbikos SZAVAZÓKNAK! Nekik nincs szüksége a Jobbikra, csak a szavazóikra, hogy voksoljanak ők is a Fideszre.
Szóval ha annyira rettegtek tőlünk, támogassátok a Fideszt, hogy még hatékonyabban tudjon gyengíteni minket.
A címkérdés úgy szól: Új alkotmány küszöbén?
A válaszom: igen.
Hack Péter abban téved, hogy azért, mert alkotmány megfelelő, akkor ezt Orbán is így gondolja és nem fog változtatni.
Lássuk már világosan, hogy Orbán már 7 éve egyfolytában frusztrált állapotban leledzik, annyira vágyik a hatalomra, hogy ez már-már beteges. A hatalom megszerzésére minden megnyilatkozásában hangot ad.
Nos, ha megszerzi a hatalmat (és megszerzi), fő törekvése az lesz, hogy azt megerősítse és ki ne adja a kezéből. Ennek érdekében pedig pedig minden eszközt be fog vetni. Még az alkotmány módisítást is.
Jobbikos Tibi barátom pedig abban téved, ha azt hiszi, hogy a Jobbik majd Orbánék alatt is azt teheti meg, amit ma. Majd a Jobbik is megtanulja, hogy Orbán nem osztozik senkivel a hatalomban. És tojik a demokráciára. ("Oszt' jónapot!")
Amúgy pedig nem a Jobbik játszik össze a Fidesszel, hanem a Fidesz használja fel saját céljaira a Jobbikot. A Jobbik sehol nem lenne, ha Orbán nem indítja pályára Vonát és nem támogatja kezdetben nyíltan a Jobbik kibontakozását. Ma is van azért összekacsintgatás, Tarlós minapi búcsúmondata: "Szebb jövöt...." Ez biztosan tetszik a jobbikosoknak.