Hetilap kereső

168 Óra Online írása

Az Országgyűlés által elfogadott új választójogi törvény esetében nem pusztán arról van szó, hogy miként alakítja majd az új rendszer a szavazatokat mandátumokká, hanem arról is, hogy ez a szisztéma a képviseleti rendszer stabilitásának egészét meghatározza. Az új választójogi törvényhez vezető utat a Political Capital öt szempont szerint értékelte; az eredmények felemásak.

A választójogi reform tétje nagyobb annál, mint első látásra gondolnánk – írta egy egy korábbi elemzésében a Political Capital. Nem pusztán arról van szó, hogy miként alakítja majd az új választási rendszer a szavazatokat mandátumokká, hanem arról is, hogy ez a szisztéma a képviseleti rendszer stabilitásának egészét meghatározza. Ebben az értelemben az új választójogi törvényhez vezető út során a következő öt szempontot emelték ki.

1. Mennyire felel meg az új választási rendszer a demokratikus jogállami követelményeknek?

Ebben a vonatkozásban felemás a helyzet. Az új választójogi törvény tiszteletben tartja a legfontosabb választási alapelveket (általánosság, titkosság, egyenlőség, közvetlenség). A választási eljárásról szóló törvény azonban még nem készült el, és egyes, már felmerült módosításokkal – mint az előzetes regisztráció bevezetése, vagy akár az ajánlási folyamat ezzel való összekötése – még csorbulhatnak ezen alapelvek. Önmagában üdvözlendő, hogy az utolsó pillanatban a kormánypártok könnyítettek a jelöltállítás feltételein, van azonban néhány pont, amely már a ma elfogadott törvényben is erősen aggályos. Mindenekelőtt ilyen a választókerületek kialakításának módja, a térképrajzolás ugyanis egyértelműen a Fidesz pártpolitikai érdekeinek megfelelően történt. Ilyen a győztes túlkompenzációja, amely nemzetközi összehasonlításban is példátlan elem, és nem mellékesen a kormánypárt számára is óriási kockázatot rejt, azaz erős önhittségről tanúskodik. Végül pedig ilyen az ajánlószelvényekre alapozott, velejéig korrupt jelöltállítási rendszer megtartása, amely adatvédelmi szempontból továbbra is elfogadhatatlan, és indokolatlan mértékben rostálja meg a választáson indulni kívánó jelölteket. Utóbbi esetben nem új elemről van tehát szó, a törvényhozóknak ezzel kapcsolatban éppen az róható fel, hogy nem változtatták meg az eddigi választási rendszer legszégyenteljesebb elemét.

2. Mennyire felel meg az új választási rendszer kialakításának, elfogadásának módja az átláthatóság és a széleskörű társadalmi egyeztetés követelményének?

Erre a kérdésre egyértelműen az a válasz, hogy semennyire. Az elmúlt hónapokban számtalan információ szivárgott ki, egy részük igaz volt, más részük nem, először Áder János jelentett be részleteket, majd Lázár János, de a ki nem fejtett részletekre hiába kérdeztek rá újságírók, a nyilvánosság nem kaphatott bővebb tájékoztatást. Jellemző például, hogy októberben a HVG.hu azon kérdésére, hogy hány egyéni választókerület lesz, Áder János azt válaszolta: „Lehet találgatni, de még nem találták el. Találgassanak még!”. Ez a mondat önmagában is jól mutatja: ahogy a húsvéti alkotmány, úgy a karácsonyi választási rendszer tartós elfogadottságát sem támasztja alá semmiféle széleskörű politikai és társadalmi kompromisszum.

3. Mennyire sikerült elmagyarázni a választóknak a változtatások mibenlétét és értelmét?

Alig. A Political Capital közvélemény-kutatásából kiderül, hogy bár az egész reformot a – politikai intézményekbe vetett bizalmat súlyosan romboló – „kisebbparlamentezés” jelszava határozta meg, a megkérdezettek több mint fele azt sem tudja, hogy kb. kétszáz főre csökken az Országgyűlés létszáma. Csupán a választók negyede van tisztában azzal, hogy a parlamenti mandátumarányok kevésbé felelnek majd meg a szavazati arányoknak, míg a relatív többség (40%) tévesen azt gondolja: az új szisztéma arányosabb lesz. A választók ötöde pedig semmit sem tud a választási rendszer főbb változásairól.

4. Mennyire felel meg a választójogi reform a nemzetközi elvárásoknak?

A válasz az, hogy a törvény több más – nemzetközi szervezetek által is kifogásolt – jogszabály (pl. a médiatörvények, az alaptörvény, a jegybanktörvény, a pénzügyi stabilitási törvény) mellett Magyarország negatív megítélését vonta és vonja maga után. Mindezek következtében hazánk nemzetközi súlya csökken, az ország az elszigetelődés felé tart.

5. Végül pedig fontos szempontként határoztuk meg előzetesen azt is, hogy a külhoni állampolgároknak adott szavazati jog mennyire felel meg a nemzetpolitikai követelményeknek.

Nem a választójog kiterjesztésével önmagában van probléma – hiszen hasonló megoldást más európai országok esetében is láthatunk – hanem azzal, hogy a számos lehetőség közül az egyik legkockázatosabb módját választotta a kormánytöbbség. A szabályozás nem zárta ugyanis ki annak az esélyét, hogy egy esetleges választási szituációban a magyarországi magyar választók azt érzékeljék, hogy a hazai többséggel szemben a külhoni szavazatok döntenek. Ha előáll egy olyan helyzet, hogy a határon túlról érkező szavazatok billentik át a parlamenti többséget, az erősen kikezdheti a nemzeti összetartozás érzését, korábban elképzelhetetlen konfliktusokat generálva a magyar-magyar viszonyban.

Mindent egybevetve, továbbra is azt állítja a Political Capital, hogy életszerűtlen lenne egy pártpolitikai érdekektől mentes választójogi reform. A kormányoldal azonban úgy is érvényesíthette volna pártpolitikai érdekei jelentős részét, hogy nem vállal ésszerűtlenül nagy kockázatot saját maga és az ország számára.