2010. március 15. hétfő - Kristóf. Holnapi névnap: Henrietta
Hétfő, 2009. november 23. 04:55 Utolsó frissítés: 21:08
168 Óra Online írása

Újfasiszta parádé Budapest utcáin

Majdnem 500 gárdistát igazoltattak és motoztak meg a rendőrök a fővárosi Bartók Béla úton, közülük 14 embert elő is állítottak. A betiltott Magyar Gárda egyenruháját viselő emberek egy Horthy Miklós emlékére szervezett meneten vettek volna részt, azonban a rendőrség nem engedte nekik. A rendőrség a gárdisták leválasztásával engedte csak tovább a Gellért tér irányába a gárdisták feltartóztatása miatt teljesen felbőszült, majd lecsendesedett tömeget. A több ezer ember a Jobbik által szervezett Horthy-megemlékezésre gyűlt össze a Feneketlen-tónál.
Feszült légkörben, de komolyabb rendbontás nélkül zajlott le a Jobbik délután három órára, a budapesti Feneketlen-tóhoz meghirdetett lovas felvonulása, melyet Horthy Miklós egykori kormányzó budapesti bevonulásának 90. évfordulójára szerveztek.

A Népszabadság helyszínen tartózkodó tudósítója szerint több ezres létszámú, Árpád-sávos és magyar zászlókat lengető tömeg gyűlt össze, a demonstráción megjelent egy motoros egyesület is, akiket a tömeg hatalmas ovációja fogadott. A demonstráción a betiltott Magyar Gárda számos tagja is rész vett, egyenruhában. A rendőrség hatalmas erőkkel biztosította a helyszínt, s annak tervezett útvonalát, elzárva a felvonulók elől a lehetséges menekülő- és keresztező utakat.

A demonstrálók fél négy után indultak el a Gellért tér felé, de a rendőrség még a Móricz Zsigmond körtér előtt útjukat állta - írta a NOL. A hatóság közölte: a gárdistákat nem engedik tovább. A feltartóztatott tömeg erre szinte egy emberként a gárdisták mellé állt, s nem volt hajlandó tovább menni. A résztvevők skandálásba kezdtek: "ÁVH-sok!", "Vágjátok már a centit?!", "Sokáig nem hordjátok már ezt az egyenruhát!" - kiabálták a rendőrök felé, akik nem reagáltak az inzultusra. A rendőrség ugyanakkor körbevette a gárdistákat, akiket elzártak a többi tüntetőtől. Az Origo hozzátette: a rendőri sorfallal körbezárt gárdisták a székely és a magyar himnuszt, valamint a Horthy-korszak indulóit énekelték. A gárdisták a Kosztolányi tér felé megpróbálták elhagyni a lezárt területet, de csak igazoltatásuk után mehettek tovább.

Eleinte megközelíteni sem lehetett őket. Ezt látván a Jobbik egyik alelnöke Kiss Róbert gárdakapitányt szolidaritásáról biztosítva arra kérte a tömeget: ne engedjen a rendőrök "jogi provokációjának", amellyel szemben a Jobbik megteszi a szükséges jogi lépéseket.

Az Origo is azt írta, hogy délután 3 óra körül a bejelentésnek megfelelően a Jobbik menete el is indult a Kosztolányi Dezső térről a Szent Gellért tér felé, de ekkor a Magyar Gárda tagjai is alakzatba rendeződtek, és vezényszavakat követően a Jobbik menete után indultak. "A rendőrök észlelték a jogszabálysértést, sorfalba rendeződve megállították a gárda menetét, felszólították őket a helyszín elhagyására" - közölték.

A feltartóztatott gárdisták jó része egyébként az igazoltatás után egyenként csatlakozott a megemlékezőkhöz. Többen mindenféle mellékutcákon kikerülték a rendőröket és úgy szivárogtak a menet után.

Az ígérték: nem fognak menetelni

Tizennégy embert állítottak elő a Horthy Miklós budapesti bevonulásának 90. évfordulójára szervezett vonuláson vasárnap a főváros XI. kerületében - közölte a rendőrség. A helyszínen szintén megjelenő gárdistákat azonban megakadályozták abban, hogy csatlakozzanak a menethez - jelentette az MTI tudósítója a helyszínről.

A Jobbik főszervezője korábban arról tájékoztatta a rendőröket, hogy nem fognak a menetben gárdaegyenruhában, alakzatban vonulni, csak civilek csatlakoznak a menethez, illetve a formaruhát viselők magánemberként vesznek részt a rendezvényen - olvasható a rendőrség közleményében.

A Jobbik egyik vezetője szerint a rendőrség eredetileg jóváhagyta a gárdisták felvonulását is, azzal a kikötéssel, hogy zárt alakzatban nem vonulhatnak fel. Szerinte a gárdisták körbekerítésével felrúgták a megállapodást.

Tafferner Éva, a BRFK sajtóügyeletese erről a Népszabadság érdeklődésünkre elmondta: az előzetes egyeztetéseken felhívták a szervezők figyelmét, hogy egyenruhában, alakzatba fejlődve nem vehetnek részt gárdisták a demonstráción. A rendőri fellépés is csak azután történt, hogy ennek ellenére vezényszóra zárt alakzatba fejlődtek és elindultak a menettel.

Nem volt rendbontás

A rendőrök emellett biztosították, hogy a mintegy ezer civil a Bartók Béla úton elinduljon a Szent Gellért tér felé. Az MTI tudósítója szerint a rendőrök mintegy 450-500 egyenruhás résztvevőt fogtak körbe. A rendezvényen megjelent a nyíregyházi Nemzeti Őrsereg egy szakasza is, egyenruhában.

Az Origo munkatársa szerint nagy erőket vont össze a rendőrség, számos villogó rendőrautót lehetett látni a Bartók Béla úton. A forgalmat is akadályozta a menet, a Bartók Béla útról a Kosztolányi Dezső térnél leterelték a forgalmat a Bocskai útra. Emiatt kisebb torlódás alakult ki a Bocskai úton és a Nagyszőlős utcában.

Maga az apropó, békésen zajlott: a Jobbik Gellért téri megemlékezésén nem történt rendkívüli esemény. A tömeg öt óra után kezdett szétszéledni- írta a NOL.

Az Origo hozzátette: bár a Jobbik rendezvénye hivatalosan véget ért, többen a Gyorskocsi utcánál gyülekeztek. A Független Hírügynökség úgy tudja, több rendőrségi busz is megérkezett a helyszínre.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

bjnk
2009-11-27 17:15:46   #2

#2: a beírása alapján jelszó változtatására kérem: a "megmondóember" helyett nyugodtan használhatja az "ember" szó előtagjaként a "gaz" főnevet, jelzőként.

megmondoember
2009-11-23 13:30:39   #1

Hiányolom Nicolas és a többi ivartalanított óbégatását a jogállam megszűnéséről...

1

 

168 óra

Lapajánló

2010. március 11.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

BKV

Joszip Vragics - 2010.03.15 05:51

Női kézilabda

dontworrybehappy - 2010.03.15 01:55

A Jobbik Európába

dontworrybehappy - 2010.03.15 01:43

Best of Communism !

drukkker - 2010.03.15 01:42

VÁLASZTÁS — 2010

llaci11 - 2010.03.15 01:02

Antiszemitizmus!

hegyaljai - 2010.03.14 22:34

Lehet Más a Politika - Ki és mit tud róluk?

hegyaljai - 2010.03.14 22:27

Társalgó 2010 március

nonest - 2010.03.14 21:57
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Szavazás

Meglesz-e a Fidesznek a kétharmad a parlamentben?

Kérjük írja be az ellenőrző kódot!
Kérjük írja be az ellenőrző kódot!