Hetilap kereső

Szentgyörgyi Zsuzsa írása

A nyolcvanas évek vége felé jártam utoljára Dubnában. Szomorú helyzetet tapasztaltam. Akkor már a személyi számítógépek eléggé mindennapos eszköznek számítottak, ám a dubnai intézetekben még javában bütykölgettek, hogy ilyeneket összehozzanak. Másrészt a Szovjetuniónak és társországainak úgynevezett Egységes Számítógéprendszerében készült nagygépek bizony igencsak elmaradtak a nyugatiaktól. Maga a város sem számított túl csábító helynek, elhanyagolt, düledező faházaival, kietlen, bár egykor szép templomaival.

„Most kellene megnéznie! – biztat Gyulai József akadémikus, a nanotechnológia kutatója. – Rengeteget fejlődött a város is, de főleg az EAI (az Egyesített Atommagkutató Intézet). A kutatóintézetek mellett Dubnában létrehoztak egy különleges gazdasági övezetet is, vámmentességgel, adókedvezményekkel.”

Dubna körül egy szilíciumvölgyet – de legalábbis egy Bangalore-másolatot – szeretnének, írja az Economist. Anatolij Karacsinszkij, a legnagyobb orosz informatikai vállalat, az IBS tulajdonosa programozók százait akarja idetelepíteni. Új jelenség a rengeteg kis cég színre lépése, köztük számos úgynevezett spin-off (mondjuk így: új hajtások), amelyeket nagyrészt kutatók és üzletemberek hoznak létre. Igen kifizetődő az ilyen „hajtások” ápolása, táplálása, hiszen például lényegében spin-off volt annak idején a mára világelső Intel is.

Dubnában az EAI 1956 tavaszán alakult, aláírói között természetesen ott volt a „szoc. tábor” tagjaként hazánk is. Az unikális nagyberendezések, az akkor a világon egyedülállónak számító óriás részecskegyorsító sok kutatót vonzott ide. 1960-tól 1992-ig mintegy kétszáz magyar dolgozott itt állandó, többéves kiküldetésben. Vonzó volt, hogy Dubnában ragyogó elmék gyűltek össze nagy koncentrációban. A Szovjetunióban – a szétbomlásáig – mintegy negyven, világszerte alapvetőnek számító fizikai felfedezést tettek, ennek a fele Dubnában született. Jelenleg az EAI-ban mintegy hatezren dolgoznak, ebből ezren kutatók, kétezren műszakiak, és a világ 60 országában több mint 700 intézettel kooperálnak. Most éppen azt tervezik, hogy a szomszédunkban, Pozsonyban közös erővel hozzanak létre egy ciklotront.

Aztán kiléptünk

Kutatóink hasznosan tevékenykedtek Dubnában. A korán eltávozott Kiss Dezső akadémikus az egyetlen nem orosz főigazgatója volt az intézetegyüttesnek. Kroó Norbert, Tudományos Akadémiánk alelnöke maga is az egyik intézet vezető munkatársa volt: 2008 őszén az EAI díszdoktorává választották.

Kiss Dezső megbízását minden bizonnyal meghosszabbították volna, ha... Igen, ha 1992-ben – összhangban a „tovariscsi konyec” végzetes gazdasági kihatású jelmondatával és felfogásával – az Antall-kormány nem dönt úgy, hogy Magyarország kilép a dubnai egyezségből. A többi tagország benn maradt. Sőt, érdekes módon az akkorra már egyesült Németország (az NDK-nak kvázi „jogutódaként”) kormányszintű kapcsolat formájában tartotta fent az együttműködést.

„A kilépés teljes mértékben politikai, és nem tudományos megalapozottságú döntését némileg enyhítette az akkori külügyminiszter, aki megbízta a Magyar Tudományos Akadémiát, hogy a kapcsolatokat tartsa fenn, és erre évi 150 ezer dollárt különítettek el – teszi hozzá Nagy Dénes Lajos, aki jelenleg a dubnai Tudományos Tanács tagja. – Csakhogy 1995-ben forintosítva átruházták ezt a pénzt az Akadémiára, és az összeg az infláció miatt elértéktelenedett.”

Visszatérünk?

Tavaly a dubnaiak értésünkre adták, hogy örömmel vennék, ha Magyarország visszatérne tagként. Válaszként – elsősorban Kroó Norbert és Nagy Dénes Lajos kezdeményezésére – novemberben Budapesten háromnapos találkozót szerveztek, amelyre mintegy húsztagú orosz delegáció érkezett. Szép számmal vettek részt magyarok is, összesen több mint százan, egyesek nosztalgiából, de a többség valódi érdeklődéstől vezérelve. Meggyőző és biztató tudományos projektekről hallhattunk.

Érdemes-e visszatérnünk tagként Dubnába? „Induljunk ki abból, hogy Oroszországban hagyományosan igen magas szintű a fizikai kutatás – mondja Pálinkás József, az MTA elnöke. – A magyar fizikai kutatásokban fontos szerepe volt a dubnai együttműködésnek. Most az a legfontosabb aktuális kérdés, hogy milyen ott a felszereltség. Ezt egyébként a kutatás-fejlesztésért felelős miniszter által indított felmérésben meg fogják vizsgálni. Ennél fontosabb, hogy lássuk: mennyire érdekli a magyar kutatóközösséget ez a lehetőség. Van-e elég érdeklődő, jó kutatónk erre? Célszerű lehet először társult tagsági státust kialakítanunk a jelenlegi korlátozott és nem kormányszintű kétoldalú megállapodás helyett, és ha a magyar kutatók fontosnak találják a belépést, akkor a kormánynak meg kell fontolnia a teendőket.”