Új vezérkart választottak maguknak a szocialisták, és elhatározták: kockáról kockára újjáépítik a pártot. De máris súgnak-búgnak az önjelölt elemzők: átmeneti lesz a gárda, az önkormányzati választás felülírhat mindent. Vajon így mit kezdenek újra a szocialisták? A bozótharcot vagy a pártmunkát? PUNGOR ANDRÁS riportja.
– Cserbenhagytak bennünket – magyarázza egy önjelölt tüntető a Pálos utcai kongresszusi központnál.
Bent már gyülekeznek a szocialista küldöttek, kint reked a júliusi meleg. A fotósok és az újságírók a demonstrálókkal szórakoztatják magukat, és hálából adnak nekik egy-egy vakuvillanásnyi hírnevet.

Ajpek Orsi felvétele
Egy nő szórólapokat oszt: „Temetni jött, nem dicsérni.” Azt állítja, őt a Fidesz tette szegfűs szavazóvá, de most mérges, mert pártja kiszolgáltatta az embereket a szélsőjobbnak, nem tett meg mindent a Jobbik-veszély ellen. Barátnője MSZP-s sapkában inkább a Fideszt szidja, táblákat is hozott, josziptotost meg kayaibrahimost. Elvitatkoznak egymással, de mint mondják, az antifasiszta tüntetésekre együtt járnak. Fő a barátság! Mellettük az új szocialisták mozgalma demonstrál: egy volt községi pártelnök és egy ex-képviselőaspiráns.
– Vegye tudomásul az MSZP, hogy nem ő képviseli egyedül a baloldalt – magyarázzák; ők is készültek táblával: Gyurcsány, Gurmai Zita meg Szekeres szerintük áruló, mind.
Kockáról kockára
Bent ember nagyságú üvegkocka fogadja a küldötteket. Mindenki kap belőle egy kicsi másolatot. Hiszen – ahogy a kongresszus jelszava is hirdeti – újrakezdik, kockáról kockára építik fel ismét a pártot.
Fogy a kávé, a víz, a levegő.
– Legközelebb majd egy irodában tartjuk a kongresszust. Egyre kisebb termekben jövünk össze – háborog az egyik küldött.
A tanácskozóhelyiség tényleg kicsi, a hangulat se túl nagy. Ásítás rímel ásításra.
– Átmeneti lesz az új garnitúra – magyarázzák lépten-nyomon az önjelölt elemzők; előre beárazzák az őszi önkormányzati buktát, amely szerintük újabb szoci krízist hozhat.
– A helyi vezetők csak akkor szembesülnek majd azzal, amit mi, egykori parlamenti képviselők már tudomásul vettünk: nem lesz állásuk. Ha veszítenek, zúgolódni kezdenek – súg az egyik küldött.
Panyókán a zakó, lazán ég a cigaretta. A küldöttek nem tördelik a kezüket, nem várható meglepetés: Mesterházy az egyetlen jelölt a pártelnöki posztra. Az államfőjelöléskor felbukkant Balogh András tuti elnökhelyettes lesz, hiszen Molnár Csaba ex-kancelláriaminiszter szinte az utolsó pillanatban visszalépett. A versenyben maradt Szabó Imre volt környezetvédelmi miniszternek szinte semmi esélye. A szegedi Botka László mégsem favorizálta a választmányi elnökséget, így biztosan Simon Gábor lesz a győztes.
– A visszalépők nem akartak az átmeneti vezetéssel gyorsan elbukni – értelmeznek a küldöttek.
Bár egyesek szerint az is benne lehet a pakliban, hogy Botka felmérte, rosszul jönne neki egy esetleges kudarc az önkormányzati választások előtt. Régi a seb: Jánosi György évekkel ezelőtt legyőzte őt a választmányi elnökjelölti küzdelemben. Molnár Csaba pedig – mint mindig – Gyurcsányra hallgat: kivár.
Gyurcsány el...
Korábban még arról szóltak a belső pletykák, hogy leszakadni látszik „Fletóról”, manapság mégis egyre többet mutatkozik egykori főnökével: Kötcsén együtt találták ki a Nemzeti Együttműködési Nyilatkozat pamfletjét, a kongresszus szüneteiben vele vonult félre, aztán csapot-papot, tisztújítást odahagyva, vele és Dobrev Klárával mutatkozott a melegfelvonuláson.
– Üzenetértékű volt Gyurcsány korai távozása, ismét megmutatta Mesterházyval szembeni ellenérzését – elemeznek a helyi potentátok.
A folyosón a Societas a tévémaci szabadon engedéséért, vagyis a szólás és a köztévé szabadságáért kampányol. Itt nincs kit meggyőzni, inkább magukat jöttek megmutatni. (Hogy mennyire kevesen vannak.)
Szekeres fáradtan mosolyog, Kiss Péter kedvetlenre fogyott, Lendvai csendes. A nagy öregek nem indultak vezetői posztért. Bár Kovács László is régi motoros, de neki nem kellett önként hátralépnie, hiszen Brüsszelben bekkelte ki az elmúlt időszakot.
Simon Gábor Vonneguttal biztat:
– A verseny hosszú, és a végén kiderül, hogy te magad voltál az ellenfél.
Igaza lehet, hiszen a szocialistáknak előbb magukat kell életre pofozniuk. A leköszönő Lendvai mégis előbb a kormányt ostorozza, hozott hozzá orbáni együttműködési nyilatkozatot:
– Csak hogy ne legyen bajunk – poénkodik, aztán műnemzetről, a Sándor-palotában ülő műelnökről beszél, meg a Potemkin-demokráciáról.
Fáradtak már a viccek. Vagy az előadó borúsabb?
Beismeri a hibákat, figyelmeztet, szóval: búcsúzkodik.
–
Ne kerüljetek a szemem elé, ha nem lesztek sokkal tehetségesebbek nálunk – pirít rá az új vezetőkre.
Mesterházytól virágot kap. Piros szalagosat. Futár hozta lóhalálában.
A leendő elnök cserébe Lendvaitól nemzeti nyilatkozatot vehet át.
– Méltó helyre kerül, a farzsebembe – köszöni meg az utód. Aztán ő is a Fideszt és Orbánt bírálja: – A felcsúti illuzionista megtévesztette a választókat. Mézesmázos ígéreteiről kiderült, hogy mind hazugság. Nem fogjuk megengedni, hogy a félelem uralkodjék Magyarországon.
Álmok, tervek, ígéretek
Jut idő a pártra is: ígéri, hogy újjászervezik az MSZP-t, fellépnek a kibeszélők, a korrupció ellen, megújítják a kommunikációt. Összefognak a szakszervezetekkel, a civilekkel, és baloldali klubokat hoznak létre.
Lassan vége a meetingnek. Kicserélődött az elnökség: fiatalokkal, uniós exképviselőkkel, megyei elnökökkel. Mesterházy elnök lett, Balogh András elnökhelyettes. Kovács és Szabadkai Tamás alelnök. Gyurcsány és hívei, valamint Szili most sehol. Elvégre nem ők vetették el ezt a kockát.
Újrakezdik?
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Milyen kár, hogy a "tudósító" nem volt ott. Ha ott volt, akkor kár, hogy nem figyelt oda, kár, hogy nem összefüggéseiben látta a dolgokat. Kár, hogy a közhiedelemm szerint balos 168 óra sem képes hitelesen tájékoztatni. Nem lep meg: nem először tapasztalom, hogy ahol én magam is ott voltam a helyszínen, ill. biztosan tudom, hogy mi és hogyan történt, hogy mi van a háttérben - arról teljesen megtévesztő módon írnak.
A nyílt levél itt olvasható: http://evita.nolblog.hu/archives/2010/07/10/Draga_MSZP/
Hát bizony, ennek a szerencsétlen balparti népnek még saját médiája sincs már. Hogy lesz-e, és mikor - ez a kérdés.
Megyei elnökök is nagy mulasztást vittek végbe... nem vigyázták a
mezitlábas taglétszámot....basáskodtak/nak csak a funkcióikban....
ha enyire erösek, miért nem állitanak olyan valakit aki tudja, meri, teszi...
Megyei elnökök jajj. Nehogy a szegfű kockára cserélésben merüljön ki a megújulás.