Ultimátumot kapott az Orbán-kormány az orvosoktól - Tömegesen helyezik letétbe 2012 elején hatályba lépő felmondásukat az orvosok, így növelve a nyomást a kormányon. A szakállamtitkár a rezidensszövetség sajtótájékoztatójára váratlanul beállítva azt mondta mint ahogyan eddig is dolgozik az alternatív forrás teremtésen, de a részletekről egyelőre nem beszélhet.
A cseh példát követve a magyar rezidensek is végletes lépésre szánták el magukat. December végéig ezres nagyságrendben helyezik ügyvédi letétbe felmondásukat, amely január elsejétől válna hatályossá. Ha addig nem siekrül megegyezniük a kormánnyal, márciustól orvos nélkül maradhatnak a kórházak. Az orvosokat január elsejétől ugyanis csak két hónapos felmondási idejük köti. Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke szerint az orvosok persze addig is mennek, csak kisebb ütemben, naponta, hetente egy-két gyógyító biztosan repülőre száll - adta hírül a
Népszabadság.
A rezidensek havi
200 ezer forintot, míg a kezdő szakorvosok 300 ezer forintot keressenek - ezt a minimális célt jelölte ki a szakmai szervezet. Szerintük megalázó, hogy a fővárosban jelenleg takarítói álláskínálatban ajánlanak annyi pénzt, mint amit pályakezdő orvosok kapnak. A Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor pár napja úgy fogalmazott: minden eddiginél szélesebb körű összefogásra készül az orvostársadalom, mert többségük "itthon szeretne otthon lenni".
A rezidensszövetség keddi sajtótájékoztatójára hívatlanul beállított viszont Szócska Miklós egészségügyi államtitkár, és megígérte, hogy mindent megmozgat a jövő évi költségvetés tárgyalásain, hogy a forrásokat biztosítani tudják.
Összeomlás szélén
A KSH adarai nemrég kimutatták: több mint tízezer forinttal csökkent a havi átlagbér az egészségügyben. A hivatal adatai szerint míg 2010 elején még 130 146 forint volt a havi átlagbér az egészségügyben, most ugyanebben az időszakban 118 118 forint. Az ágazatban alkalmazott szellemi foglalkozásúak
tavaly ilyenkor még 140 ezer forintot kaptak kézhez, most viszont már csak 127 ezret.
Ahogy arról a Népszabadság korábban beszámolt: a hétvégén utolsó ajánlatot tett két orvosszervezet a kormánynak, hogy elegendő szakember maradhasson az egészségügyben. A rezidensek mindent eldöntő közgyűlést hívtak össze vasárnapra a fővárosba, míg a háziorvosok húszpontos követelést fogalmaztak meg balatoni rendezvényükön. A háziorvosok utánpótlásukért, a szakorvosjelöltek a jövőjükért aggódnak.
Az orvosok és ápolónők
itthon tartása eddig nem sikerült a Fidesz-kormánynak, sőt a jól képzett szakemberek mind nagyobb számban hagyják el az országot. 2004 és 2007 között kétezer orvos és több száz nővér vállalt munkát az unió országaiban, tavaly pedig újabb 1100 orvos kért hatósági igazolást a végzettségéről külföldi munkavállaláshoz. A 2009-es adatokhoz képest ez kétszázzal több távozó orvost jelent. Ha az elvándorlás felgyorsul, 2013-ig akár 4000 orvost is elveszíthet az ellátórendszer, nem beszélve arról a további kétezer doktorról, akik betöltik a nyugdíjkorhatárt.
HozzászólásokÖsszesen: 2 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Szóval nem csak engem basztak át a fiúk!
Persze engem nem vigasztal, hogy az orvosokat is.
De hogy a szerencsétlen ápolókat, nővéreket is, az már egy kicsit túlzás.
Szerintem gyógyítsa a gyerekeiket az a doki, akitől 40 év meló után elvették pénzt!
Hol van most az Orvosi Kamara elnöke, hogy képviselje az orvosokat a kormánnyal szemben?
Csak az előzővel szemben volt erre képes?