2089-ig titkossá minősítették a nemzetbiztonsági bizottsági ülés jegyzőkönyvén, ezért nem beszélhet Vadai Ágnes az ott elhangzottakról. De amit hallottam, azt hihetetlennek és valószínűtlennek tartom - mondta a testület elnöke, az ülést követően. Kell, hogy tájékoztassák a Nemzetbiztonsági Bizottság tagjait erről a hatalmas horderejű ügyről, amely a Polgári Titkosszolgálatokat is érinti - hangsúlyozta.
A parlament nemzetbiztonsági bizottságának elnöke szerint
életszerűtlen, nevetséges vádak hangzottak el a testület mai zárt ülésén, ahol a nemzetbiztonsági szakszolgálatok volt vezetői és az egykori titokminiszter őrizetbe vételével kapcsolatos kérdéseket tárgyalták a képviselők.
Vadai Ágnes, az általa tegnap összehívott testület zárt ülését követően elmondta: a bizottság ülésén Bolcsik Zoltán, a Nemzeti Védelmi Szolgálat főigazgatója, Bánhegyi Gábor megbízott katonai főügyész, valamint Hegedűs Antal budapesti katonai ügyész is részt vett, míg a külföldön tartózkodó Pintér Sándor belügyminiszert Tasnádi László kabinetfőnök helyettesítette.
Vadai Ágnes, a testület elnöke ugyanakkor azt mondta,
egyetlen valódi kérdésére sem kapott választ, ezért a közeljövőben biztosan ismételten szükség lesz a bizottság összehívására.
A Budapesti Katonai Ügyészség kedd este gyanúsítottként hallgatta ki Galambos Lajost. A polgári elhárítás kémkedéssel gyanúsított volt vezetőjét pénteken házi őrizetbe helyezte a Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa.
Aznap Szilvásy Györgynél tartottak házkutatást, majd a volt titokminisztert is kihallgatták és őrizetbe vették. Szombaton gyanúsítottként hallgatták ki, majd szintén őrizetbe vették Laborc Sándort, a Nemzetbiztonsági Hivatal korábbi főigazgatóját - adta hírül a
Klubrádió az MTI-re hivatkozva.
HozzászólásokÖsszesen: 3 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Mondaná meg valaki, hogy mi az a döbbenetes dolog amit ennyire kell titkolni az ország előtt? Csak nem az, hogy prominens személyek nyakig ülnek a szarban amit kevertek esetleg mindkét oldal vonatkozásában? Ha ez így van akkor viszont ideje lenne mielőbb megtudni, hogy kik azok és mit csináltak. Szerintem egy értelmes/művelt/szakember fazon jellemezni tudná a helyzetet titoksértés nélkül is és mindenki értesülhetne a lényegről, meg az elkövető személyek kilétéről.
Miért csak 2089-ig?
HAZUDNAK!
2089-ig.....HIHETETLEN.....;-{