Csődközeli helyzetbe került a BKV. Ha a kormány nem lép, márciusban végleg ellehetetlenül a közlekedési cég. Csak a bankhitel jár le, vagy a bizalom fogyott el? Ki a hibás a helyzetért: az Orbán-kormány, az előző kurzus vagy a Tarlóssal háborúzó fideszes pártkatonák? PUNGOR ANDRÁS összeállítása.
Nem működik a páternoszter a BKV-székházban. Kordon zárja el a folyosótól, ahol nem ég a villany, és lecsavarták a fűtést is.
Takarékoskodnak a vezetők. Kezdetben alkatrész-beszerzési stopot is hirdettek: nem adtak pénzt fagyállóra, olajra, új jelzőberendezésre. Sokan aggódtak: mi lesz, ha elfogy a kétmilliárdos raktárkészlet?
– A szentendrei HÉV vonalán valaki ellopta a felsővezeték egy részét – meséli Gulyás Attila, a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének elnöke. – Még volt tartalék, felszerelték a raktár utolsó kábelét. Egy újabb lopás, és leállhat a HÉV!
Lapzártakor egy igazgatósági ülésen feloldották a stopot: de elegendő pénz nincs az alkatrészekre.
– A BKV-t kívülről nem lehet megérteni, itt kell dolgozni évekig – somolyog a cég egyik vezetője.
Azt mondja, hiányzik a tulajdonosi szemlélet, a központban több száz ember dolgozik, a töredéke is elég lenne. A politika rátelepedett a BKV-ra. Megbízási, tanácsadói szerződések révén folyt (és részben most is folyik) ki a pénz a rendszerből.
A központosítás miatt nagy az anyagbeszerzések átfutási ideje, elhasználódott a járműpark.
De rossz a dolgozók közérzete is: márciusban lejár a cég kollektív szerződése.
– Elviselhetetlen lesz a helyzet.
A bér húsz-harminc százalékkal csökkenhet, ugyanis a munka törvénykönyve csak kisebb pótlékokat ír elő – magyarázza a szakszervezeti vezető.

Vitézy részt vett a javaslatcsomag összeállításában
Sztrájk? Talán. De ha alkatrészhiány miatt nem indulnak a buszok, amúgy is leáll munka. A sztrájkveszélyt csökkenti a kormány törvénymódosítása: az elégséges közszolgáltatások mértéke ez évtől hatvanhat százalék járatonként.
Húsz éve rendezetlen a BKV helyzete. A közszolgáltatások árát nem téríti meg teljesen az állam, sőt, tavaly zárolt a kormány harminckétmilliárd forintot a közlekedési cégnek szánt normatív támogatásból. A vállalat kiadása háromszorosa a jegybevételeknek. Így van ez külföldön is, a tömegközlekedés mindenütt viszi a pénzt. A BKV-nak idén csaknem hatvanmilliárdnyi hitele jár le.
Az előző ciklusokban is hasonló volt a helyzet, de mindig áthidalták a nehézségeket egy újabb kölcsönnel. Ha a bankvezető hezitált, a miniszter, államtitkár rátelefonált: lesz kormánygarancia! Tiszta ügy. Csak a mostani kormánynak nem hisznek a bankok. Már nem elég egy telefon.
Szakértők szerint nem normális, hogy egy cég a hitelekből tartja fenn magát. Januárban lejár az egyik, mintegy tízmilliárdos hitel. Aztán jön a többi. Közel a csőd. Tarlós helyzetét nehezíti: bár a Fidesz oldalán áll, gyakran „baráti tűz” fogadja. Rogán Antal egyik korábbi javaslata csaknem két és fél milliárd forintos idegenforgalmi adóbevételt vont el a fővárostól.
BKV-t segítő fővárosi javaslatok:
– Áfakulcs csökkentése
– Dugódíj
– Egységes parkolási rendszer
– Helyi közlekedési adó
– Parkolási feladatok fővárosi hatáskörben
– Helyi iparűzési adó emelése
– Személyforgalmi behajtási díj
A főpolgármester a kerületek fideszes vezetőivel is harcolni kényszerült a forrásmegosztás, a parkolási díjak ügyében – és vesztett. Jellemző a kormányzati packázásra, hogy egy ízben Matolcsy György fáradtságra hivatkozva mondta le a vele tervezett megbeszélést. Mondják: Tarlós önfejű, nem enged könnyen a városházán koncért nyomuló fideszes gazdasági holdudvarnak.
Miközben egyre szorult körülötte a hurok, a főpolgármester küzdött, rendre a nyilvánossághoz fordult.
A minap rendkívüli közgyűlést hívott össze a BKV ügyében, aztán lefújta a megbeszélést. Mi változott?
A Fidesz-frakció több vezetője – köztük Tarlós fő ellenlábasa, Rogán Antal – látszólag felsorakozott mögötte. Rájöttek, hogy nemcsak a városvezető bukását hozza, ha beüt a krach, vagy ha a főváros csődjére játszanak? Azért enyhítettek a szorításon, mert az IMF feltételei között szerepel a közösségi közlekedés átalakítása?
Ami biztos: egyik forrásunk közvélemény-kutatást mutat, amely szerint az emberek az előző vezetést és a jelenlegi kormányt okolnák a BKV csődjéért.
Tarlóst hibáztatnák a legkevésbé.
Tarlós gyorsan kihátrált az útdíj ötlete mögül
"Súlyos ötletnek" nevezte Tarlós István főpolgármester a budapesti matricás úthasználati díj bevezetéséről szóló javaslatot.
Az
Index hétfőn számolt be arról, hogy a főpolgármester a BKV finanszírozásának megoldására nyolc lehetőséget tárt a kormány elé, amelyből a gazdasági tárca csak egyet támogat: a havi tízezer forintos úthasználati díjat. Ezt a portál szerint a főváros területén minden közutat használó gépkocsira meg kellene váltani, papíralapú matrica formájában.
Tarlós István kijelentette:
"a mai hírek nem a főváros vezetésének az álláspontját tükrözik". A matricás útdíj bevezetésére vonatkozó elképzelés nincs a javaslatok között - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a főváros által javasolt behajtási díj teljesen más, nem lehet egyenlőségjelet tenni a kettő közé. A főpolgármester véleménye szerint "ha egy kerületi polgármesternek ilyen javaslata van, azt a maga nevében adja elő".
Elmondta: a főváros kormánynak küldött javaslatai között szerepel az úgynevezett dugódíj, ami egy behajtási díj, de nem hasonlít a matricás javaslatra. Ennek a technikai feltételeit is biztosítani kell, ami csak uniós támogatással képzelhető el - tette hozzá.
A városvezető a fővárosi javaslatok között említette továbbá a zárolt normatív támogatás mielőbbi felszabadítását. Mint ismertette, ez a 32 milliárd forint havi bontásban érkezik a fővároshoz, ebből nem lehet az adósságállományt kezelni. Hozzátette: lehetővé kellene tenni valamilyen helyi adófajta bevezetését, jelenleg ugyanis a fővárosnak nincs ilyen lehetősége, ami eddig volt, "azt is elvitték a kerületekhez". Erre példaként a parkolási díjakat és az idegenforgalmi adót említette.
Tarlós István arról is beszámolt, hogy Európában mindenütt 5 százalékos áfatartományban vannak a közösségi közlekedési díjak,
Budapesten viszont 27 százalékosban, ami szerinte tarthatatlan.
HozzászólásokÖsszesen: 16 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
joff401498765431
Balról is érvényes....de ne izgassa fel magát....
És elnézést, hogy nem a baloldalon közlekedem!
hechos
2012-01-31 11:29:16 #18
Kormányok..Jelöltek jönnek-mennek...A népet nem lehet leváltani...-sajnos..! Mindegyikben van elég hiba ! De Ön remélem kardjába dől midőn hithűsége megbukik.S ha gerinces lesz elnézést fog kérni..ami szerintem nem valószínű.
Ugyan is a kaméleonok fontos tulajdonsága,hogy k..va gyorsan tud színt változtatni s beleolvadni a környezetébe akár "nicknév" váltással is.
okaji-ihto
2012-01-31 08:57:48 #16
Igazat adok !-de azért ehhez hozzáfűzném a következőket:
Az oroszok 4-es metrót építettek volna
2008-04-21 09:45:01 Forrás: mr1.hu
Miért utálta el ezt a lehetőséget? - erre máig nem adott magyarázatot a főpolgármester. A 4-es metró oroszok által történő megépítésére utalva mondta ezt Tarlós István, a Fővárosi Közgyűlés frakcióvezetője. A várospolitikus részletezte: az 1990-es évek elején Moszkva mint szovjet, majd mint orosz központ felajánlotta, hogy a hazánkkal szemben fennálló államadósság egy része fejében megépíti a 4-es metrót. Demszky Gábor főpolgármester ezt elutasította. A 4-es metró máig is csak terv. Ráadásul a nyolcvanmilliárd forintot jóval meghaladja a BKV adósságállománya. A cég még az éves veszteségeit is képtelen eltüntetni.
A BKV az éves veszteségeit is képtelen eltüntetni. 116 milliárdra becsülik működési költségeit, Mindent egybe vetve a BKV éves deficitje 15-16 miliárd forint körül van. A BKV csődtömege Demszky Gábor 18 éves főpolgármesteri tevékenységének következménye - állította Tarlós István várospolitikus. A Fővárosi Közgyűlés ellenzéki vezetője szerint augusztusban kiürül a BKV kasszája.
A volt óbudai polgármester fölidézte a 4-es metró meg nem építésének egyik epizódját. Eszerint Moszkva többször is felajánlotta Budapestnek a metró felépítését. Mint közismert: Moszkvában kiterjedt, több szintes metró segíti a közlekedést, fejlett az orosz metróépítési kultúra. Demszky Gábor azonban a kilencvenes évek legelején visszautasította az ajánlatot. Akkor az 1996-ra tervezett lágymányosi világkiállítást segítette volna a metró. Moszkva 1995-ben, már a Horn-kormánynak is megtette ajánlatát, a főpolgármester azonban ekkor is nemet mondott. Ma 2008-at írunk, a 4-es metró azonban továbbra is csak terv. A főváros lakói máig nem kaptak magyarázatot arra, hogy - mint Tarlós István fogalmazott - "miért utálta el ezt a lehetőséget" a
főpolgármester...
Elmúltam már hányéves és már nem hiszek a mesékben...! Sőt ami elmúlt már abban is kételkedek...
tokaji-ihto
"ne stadionokra, meg csúti akadémiára költsenek, esetleg "terrorelhárító belső munkásőrségre" hanem olyan dolgokra,"
csak röviden...mert Önnel is értelmetlen...
Hogy volt az bizonyos támogatott kutyafitnesz kilátóval?
Ámen, és lezárva..
Rogánt otthon főpolgármester uramnak szólítják...
Ha húsz éve megoldatlan a BKV helyzete, abban minden eddigi kormány benne volt. Hallottuk a véleményt, tanácsadói szerződések. Ezzel a megoldással talicskázzák ki a pénzt mindenhonnan. De hát mi a baj? Minden szinten "megbízható szakemberek" dolgoznak vállvetve, adnak fontos tanácsokat, hogy a tanácsokra szánt irdatlan összeget kifizetve, a maradék petákokból mire költsenek. Rogán fő agytröszt, ontja magából a megoldásokat, valahogy mindig az emberek megsarcolása a végeredmény. Új szlogen A "Gyurcsány a hibás" mellé: majd az autósok kifizetik. Kivéve az ötlet-vírusgazdát és a képviselőket, hiszen ők azok, akik bőven vesznek a közös bukszából, csak beletenni nem akarnak túl sokat. Kamondi Jánosnak igaza van, két éve a legtehetségesebbek irányítanak, milyen intézkedés született e két év alatt a fővárosi közlekedés rendbetételére? Megszűnt a pénz kitalicskázása? Gyakorlott szakemberek vannak a felelős beosztásban?
De karpati is jól kérdez: "...mennyi prémiumot osztottak szét a VESZTESÉGBŐL az év végén
...a magánnyugdíj vagyonból, amit beleöntöttek a feneketlen vödörbe?"
Nem furcsa, hogy a pofátlan milliós jutalmakra van pénz, csak arra nincs amire kellene?
Vagy a szoclibek csak a ráfordítási összegeket nyúlták le, a jutalomra szánt pénzeket nem találták? Azt meg ugye csakis vezetői jutalmakra lehet fordítani. Talán nem ártana elgondolkodni azon, hogy az igazság nem mindig odaát van. Ha fontos a BKV, akkor ne stadionokra, meg csúti akadémiára költsenek, esetleg "terrorelhárító belső munkásőrségre" hanem olyan dolgokra, amire valóban kell a pénz. Ha Demszkyék tehetnek mindenről, akkor hol van a mostani felelős szemléletű változás? Ezen miért nem gondolkodnak el a "békeszerető milliók?" Bármelyik oldalról kenik a szart az emberek képébe, az akkor is csak szar marad.
Hm-Hm nos a világ legdrágább,leglassaban épülgetö újabb "METRO" ja a miénk!! Igaz mink szegények vagyunk,karbantartásra,felujitásra pénz nem volt,van,lészen! Viszont rokoni vezetés "Vitézy úracs ki nem ért fenti munkaköréhez BKV Vezir,vigan dumál,hülyit,his párt emberke! Beruházás fejlesztés mibúl??? Hja gazdagjaink,milliárdosaink,hazánkban 1 fillért nem ruháznak be,de vannak,s jol élnek.Meddig?, hozzá értö szakemberek nem kerülhetnek vezetésbe?,NEM mert már nincsenek,csak "POLITIKUSOK" frázis hajigálok.
Nos én csak mondom a magamét..Nem kéne mindenhol a "globalizációt" alkalmazni. Paraszti ésszel tán jobb lett volna a járatonként fellépő három ellenőrt három járatra osztani "hajdani kalauzként " s ha csak 1 megállót utazok, ugyan már ne kelljen annyit fizetnem mint aki végig utazik. Ezen kívül még azzal is trükköztek ahol nagy volt az utasforgalom két járatra bontották,hogy a másikon is ugyanannyiért vedd meg a jegyet.
És még sorolhatnám...
Mindenki tudja még a balról is.
A BKV -az az ügy- amiről Orbán a legkevésbé tehet, persze most a bukott szabadelvűek tiltakoznak a legjobban.
Lehet, csak nincs alapja..
Nem akarok részletes elemzést itt közzé tenni, mert kár a fáradságért, de az biztos a libertánius városvezetés "ügyeinek halmaza" van fent az Interneten.
Aki akarja az elolvashatja........
Van igazság abban, hogy mindig valami kedvelt rokont vagy barátot választottak vezérigazgatónak, aki hozta a többi amatőrt a vezetésbe. Aztán csak loptak,loptak - nem szerveztek. Most meg az orbánrokon bébi vezérigazgató kapkod ide oda tehetetlenül. Budapest közlekedésének ügyében mindenki felelős a pártok, a szemetelő, rongáló lakósok, a bliccelők, stb.
A metrók 2 év alatt szoktak szétrohadni!
A fene a szétrohadós fajtáját.....
Kedves Tükör!
Két év telt el a kormányváltás óta s még mindig másokra tolná a felelősséget. A város szépen és menthetetlenül szétrohad, se metró, s cet, se közlekedés, se köztisztaság... Hja, a felelősök keresésében a bizánci nagykapuig menne vissza. Ki a mostaniak körül ugráló szimpatizáns - ön szerint? Ha pénzt kap a blogozásért, megértem...
Cipőtalp vastagságú lehet a bőr a pofájukon azoknak a szoclibes társasághoz tartozóknak akik a bkv val kapcsolatban megmernek szóllalni!!!A két évtízedig tartó demszky féle szoclibes vezetés öröksége!A bkv helyretételének árát kizárolag ezekkel a politikusokkal és a mai napig körülöttük ugráló szimpatizánsaikkal kellene megfizettetni!Az előttem szóló zombikkal kétszeresen :):)
Szerintem nem kell aggódni,
Gaskó rendbe teszi a MÁV dolgait, Vitézy a BKV dolgait, el teszik a nagy zsózsót, és, minden marad a régiben
oszt jó napot.
Pestiek! Zavarjátok el orbánt, tarlóst és vitézyt, vagy gyalogoljatok.
homár vitézy az orbán unokaöccs
Nincs nálam a bölcsek köve, így aztán nem is tudom megoldani a BKV gondjait.
De mint egyszerű vidéki polgár, (paraszt) pár kérdésem azért lenne!
Ha havonta, két-háromhetenként egyszer elutazom a magasságos fővárosba az unokáimhoz, ott a ház előtt leállítom az autót, azért nekem is kell fizetni az úthasználatot, a fővárosban?
Ha ez így működhet, akkor a Budapestiek, ha más városba, faluba utaznak, nekik is kell fizetni ott majd ilyen-olyan címen? Hiszen helyi adók kivetésére már jogosultak az önkormányzatok!
Vagy meghülyülhet az egész ország, hogy passzoljunk Matolcsyhoz?!
Ha a kormány bevezette a kötelező 60%-os minimumot a tömegközlekedésben, ez elegendő lesz az alkatrészhiányos buszok metrókocsik, villamosok elindításához?!
A tömeges balesetekért pedig majd a busz, villamos, metrokocsi vezetőit feszítik meg?!
Vagy a semmiről sem tehető garázsmestereket?!
Kellene még egy szervezet a fővárosba, Vitézy úrék mellé-fölé, ami koordinálná az ilyen "bűnügyeket"?!