Hetilap kereső

Barát József írása

Orbán Viktor a választások előtti napokban kijelentette: a voksolás után egy más országban ébredünk majd. Lengyel László elemzőnek, a Pénzügykutató Rt. elnökének és Stumpf Istvánnak, a korábbi Fidesz-kormány kancelláriaminiszterének, a Századvég Alapítvány elnökének Barát József ugyanazokat a kérdéseket tette fel a választások után kialakult helyzetről, és arról, vajon hogyan él majd a győztes roppant túlhatalmával.

- Hogyan érzi magát Másországban? Mit jelent az új helyzet önnek és cégének?

– Összeszámolni is nehéz, hogy hány ilyen váltást éltem meg. A négyévenkénti újjászületést már valahogy nem tudom igazán komolyan venni. Ami a személyes sorsomat illeti: vagy az elmenők búcsúztak azzal, én tehetek arról, hogy ők megbuktak, vagy az újonnan jövők fenyegettek meg: most aztán igazán el fogok tűnni, végem van, nem tűrik tovább, hogy bíráljam őket. Átéltem ezt Grósz Károlytól Antall Józsefig, majd Horn Gyula üzente meg, hogy én voltam az ő egyik megbuktatója. Természetesen Orbán se szeretett, és Gyurcsány Ferenc is ellenségének tekintett. Szóval engem nem könnyű meglepni. A Pénzügykutató Intézet – és ez tanulságos dolog – 1968 óta folyamatosan működik, bár egy Medgyessy Péter nevű ember megszüntette ’87-ben. Gondolja, hogy egy Orbán Viktor nevű ember ismét megpróbálkozna ezzel? Nem hiszem.

- Jó vagy rossz az országnak, ha a Fidesznek kétharmada lesz?

– Ennek nem annyira jogi, inkább lélektani jelentősége van a Fidesz számára. Persze tudom, hogy vannak olyan terveik, amelyek megvalósításához jól jön a kétharmad. Ilyen például az önkormányzati rendszer átalakítása. Ám a Fidesz vezetése nagyon is tisztában van azzal, mennyire billenékeny a helyzet. Egy ilyen időszakban a bombabiztos parlamenti többség átsegítheti őket a nehézségeken, ha kint az utcán elfogy a támogatottságuk. Azt maguk is tudják, hogy bármit a kétharmad birtokában sem erőltethetnek keresztül a magyar társadalmon. Sőt a Fidesz maga is sokkal megosztottabb, mint ahogy az most látszik. Ez visszatartó erő.

- Akkor tehát az alkotmánymódosításból annyi várható, amennyit egy szimbolikus jobboldali értékeket tükröző preambulum jelenthet? Egy kis kultúrharc?

– Több és kevesebb. Meg fogják reformálni az önkormányzati rendszert. Ez több, mint a szimbolikus politika. Másrészt, sok elemző azt mondja, hogy Orbán az elején jelképes politikát fog csinálni, mert nem tud pénzt adni, nem tud bért emelni. Lesz cirkusz: megint meglengeti a magyar zászlót, megint térdre borulás és imádkozás lesz. Én nem hiszek ebben.

- És számonkérés, újabb szocialista politikusok felmutatása bilincsben?

– Ez nyilván megtörténik. És a társadalom nyilván örömmel fogadja majd, beleértve a szocialista választókat is, mert ők is úgy gondolják, hogy vezetőik jelentős része túl sokat lopott. Ám a szimbolikus politizálás nagyon kockázatos, hiszen a Fidesz mellett itt van a szenvedélyes Jobbik, amelyik ezt tarthatatlanná teszi. Pont most, amikor a hitelképesség fenntartása miatt a kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy megküzdjön a nemzetközi tőkével, szeretné újratárgyalni a kölcsönfeltételeket az IMF-fel és az EU-val.

- Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján a Jobbikkal kapcsolatos kérdésre úgy felelt, hogy másutt is van szélsőjobb, akár még népszerűbb is, mint nálunk. Csak az a nagy kérdés, hogy a magyar jobbszél ugyanolyan-e, mint a nyugat-európai?

– Azok a pártok is rémesek, de a magyar szélsőjobb nyílt – szimbólumokban és szavakban, sőt még tettekben is kifejeződő – rasszizmusa, antiszemitizmusa Nyugat-Európában elfogadhatatlan. Nem tartom véletlennek, hogy a külföldi újságírók mind őket fedezték fel az elmúlt fél évben. De tévedés ne essék: ahány magyar újságíró ránéz Szlovákiára – legyen jobb- vagy baloldali –, azonnal azt idézi fel, hogy Jan Slota milyen szélsőséges kijelentést tett a múlt héten. Mit követelünk mindnyájan? Hogy Fico határolja el magát Slotától, de azonnal! Jogosan követeljük. És nem fogadjuk el a szlovák választ, hogy beszéljünk másról.

- Csakhogy Orbán számára az elhatárolódás azért nagyon nehéz, mert a Jobbik összeér a Fidesz jobbszárnyával.

– Igen. Az egyik legtragikusabb dolog, hogy ma a Fidesz és a Jobbik között vérre menő apa-fiú harc folyik. Azoknak a fiataloknak egy része, akik most az utcán ordítoznak, ott zokogott ’98-ban a Millenáris Parkban, amikor Orbán Viktor elvesztette a választásokat. De ma Jobbik-szavazó, és úgy érzi, hogy becsapták a szülei. Orbán már nem elég radikális neki. Azt kiabálja: elég volt a szavakból, most már tegyetek is valamit! Ti megalkudtatok, de én nem fogok! Apa, te mondtad az IMF-ről, hogy kirabolnak, és most ti is megegyeztek velük? Kelet-Magyarországot ti is ugyanúgy cserbenhagytátok, mint a szocialisták. Ha nem hoztok ide azonnal tőkét és munkát, ha nem veritek le a cigányokat, akkor szégyelljétek magatokat! Ti se vagytok különbek, mint a komcsik! És ezzel nehéz lesz boldogulni, mert itt emberöltőnyi problémákról van szó.

- Meddig lehet elmenni a hazai tőkének megígért protekcionizmusban a gazdaság csonkítása nélkül? Anélkül, hogy a világcégek ne hagyjanak itt csapot-papot?

– Ez egyike a legkényesebb kérdéseknek. Mert látható, a jövendő kormány tervei közé tartozik, hogy előnyben részesítse – mindenekelőtt a nagy közműberuházásoknál – a magyar vállalatokat. Csak itthon nagyon nehéz lesz olyan, valóban magyar vállalkozót találni, aki meg tud felelni a kiírások feltételeinek. Ráadásul a fogyasztó maga is nagyon válogatóssá vált: hamar rájön, hogy mástól olcsóbban és jobb minőségben megszerezheti, ami kell neki. Tehát kínosan nehéz lesz – ha ugyan nem lehetetlen – a versenyelőnyt úgy biztosítani, hogy a magyar áruért vagy szolgáltatásért többet fizetünk. Persze védeni kell a magyar vállalkozók érdekeit, de évek fognak eltelni, mire képesek lesznek a konjunktúrába bekapcsolódni. Ez az igazi dráma! Mert a magyar emberek most hónapokon belül akarnak pluszjövedelemhez jutni, várják az adócsökkentést, a béremelést, várják az összes elvett pótlék visszaadását: a gyest, a gyedet, a 13. havi nyugdíjat, a közszolgálati bért. Mindezt nem lehet most visszaadni, aminek beláthatatlan politikai következményei lehetnek.

- A választások legnagyobb meglepetése az LMP szereplése. De vajon mi ez a képződmény? Előzményének, a Védegyletnek a kezdeményezése alapján lett államelnök Sólyom László, akinek politikai szimpátiáihoz nem fér kétség. Ezért van, aki úgy okoskodik, hogy az LMP akár a Fidesz segédcsapata is lehet, amelyet magának kreált.

– Nem hinném, hogy így lenne. Az LMP egy baloldali zöld párt, akár tudja magáról, akár nem. De az, hogy a baloldalon van, még egyáltalán nem jelenti, hogy az MSZP szövetségese volna. Ami az LMP-t besegítette a parlamentbe, az a magyar társadalom egy nagyon fontos, pozitív értéke. Ez az ország az egyik oldalról teli van kirekesztő érzésekkel és erős előítéletekkel. Másrészt mégis erős az igénye a sokszínűségre. Ezt emberjogilag is meg tudnám fogalmazni, hiszen szinte mindenki elnyomottnak és kisebbséginek érzi magát. A magányos nőktől a kamaszokig, a Hit Gyülekezetétől a homoszexuálisokig, hogy cigányokról, zsidókról, svábokról és más nemzetiségekről ne is beszéljek. Maga a zöldgondolkodás is abszolút kisebbségi dolog a magyar társadalomban. Megjelent tehát egy párt, amely azt mondja, mi nem a többséget, hanem a kisebbséget védjük. Miközben a sok kisebbség együtt adja ki a többséget.

- Tehát itt volna az új liberális párt?

– Nem tudom. Az össze-vissza szövegeikből még nem derült ki. Az LMP-ből még bármi kijöhet. Alternatív életforma-mozgalom. Ez az előnyük. Pozitív habarék párt, ahogy a Jobbik negatív habarék párt. Azt, hogy az LMP vezetői gyakran butaságokat beszélnek, mellékes dolognak tartom. A mozgalom számít, nem a vezetők.