Orbán Viktor a választások előtti napokban kijelentette: a voksolás után egy más országban ébredünk majd. Lengyel László elemzőnek, a Pénzügykutató Rt. elnökének és Stumpf Istvánnak, a korábbi Fidesz-kormány kancelláriaminiszterének, a Századvég Alapítvány elnökének Barát József ugyanazokat a kérdéseket tette fel a választások után kialakult helyzetről, és arról, vajon hogyan él majd a győztes roppant túlhatalmával.
- Hogyan érzi magát Másországban? Mit jelent az új helyzet önnek és cégének?
– Összeszámolni is nehéz, hogy hány ilyen váltást éltem meg. A négyévenkénti újjászületést már valahogy nem tudom igazán komolyan venni. Ami a személyes sorsomat illeti: vagy az elmenők búcsúztak azzal, én tehetek arról, hogy ők megbuktak, vagy az újonnan jövők fenyegettek meg: most aztán igazán el fogok tűnni, végem van, nem tűrik tovább, hogy bíráljam őket. Átéltem ezt Grósz Károlytól Antall Józsefig, majd Horn Gyula üzente meg, hogy én voltam az ő egyik megbuktatója. Természetesen Orbán se szeretett, és Gyurcsány Ferenc is ellenségének tekintett. Szóval engem nem könnyű meglepni. A Pénzügykutató Intézet – és ez tanulságos dolog – 1968 óta folyamatosan működik, bár egy Medgyessy Péter nevű ember megszüntette ’87-ben. Gondolja, hogy egy Orbán Viktor nevű ember ismét megpróbálkozna ezzel? Nem hiszem.
- Jó vagy rossz az országnak, ha a Fidesznek kétharmada lesz?

Riskó Gáspár felvétele
– Ennek nem annyira jogi, inkább lélektani jelentősége van a Fidesz számára. Persze tudom, hogy vannak olyan terveik, amelyek megvalósításához jól jön a kétharmad. Ilyen például az önkormányzati rendszer átalakítása. Ám a Fidesz vezetése nagyon is tisztában van azzal, mennyire billenékeny a helyzet. Egy ilyen időszakban a bombabiztos parlamenti többség átsegítheti őket a nehézségeken, ha kint az utcán elfogy a támogatottságuk. Azt maguk is tudják, hogy bármit a kétharmad birtokában sem erőltethetnek keresztül a magyar társadalmon. Sőt a Fidesz maga is sokkal megosztottabb, mint ahogy az most látszik. Ez visszatartó erő.
- Akkor tehát az alkotmánymódosításból annyi várható, amennyit egy szimbolikus jobboldali értékeket tükröző preambulum jelenthet? Egy kis kultúrharc?
– Több és kevesebb. Meg fogják reformálni az önkormányzati rendszert. Ez több, mint a szimbolikus politika. Másrészt, sok elemző azt mondja, hogy Orbán az elején jelképes politikát fog csinálni, mert nem tud pénzt adni, nem tud bért emelni. Lesz cirkusz: megint meglengeti a magyar zászlót, megint térdre borulás és imádkozás lesz. Én nem hiszek ebben.
- És számonkérés, újabb szocialista politikusok felmutatása bilincsben?
– Ez nyilván megtörténik. És a társadalom nyilván örömmel fogadja majd, beleértve a szocialista választókat is, mert ők is úgy gondolják, hogy vezetőik jelentős része túl sokat lopott. Ám a szimbolikus politizálás nagyon kockázatos, hiszen a Fidesz mellett itt van a szenvedélyes Jobbik, amelyik ezt tarthatatlanná teszi. Pont most, amikor a hitelképesség fenntartása miatt a kormánynak azon kellene dolgoznia, hogy megküzdjön a nemzetközi tőkével, szeretné újratárgyalni a kölcsönfeltételeket az IMF-fel és az EU-val.
- Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóján a Jobbikkal kapcsolatos kérdésre úgy felelt, hogy másutt is van szélsőjobb, akár még népszerűbb is, mint nálunk. Csak az a nagy kérdés, hogy a magyar jobbszél ugyanolyan-e, mint a nyugat-európai?
– Azok a pártok is rémesek, de a magyar szélsőjobb nyílt – szimbólumokban és szavakban, sőt még tettekben is kifejeződő – rasszizmusa, antiszemitizmusa Nyugat-Európában elfogadhatatlan. Nem tartom véletlennek, hogy a külföldi újságírók mind őket fedezték fel az elmúlt fél évben. De tévedés ne essék: ahány magyar újságíró ránéz Szlovákiára – legyen jobb- vagy baloldali –, azonnal azt idézi fel, hogy Jan Slota milyen szélsőséges kijelentést tett a múlt héten. Mit követelünk mindnyájan? Hogy Fico határolja el magát Slotától, de azonnal! Jogosan követeljük. És nem fogadjuk el a szlovák választ, hogy beszéljünk másról.
- Csakhogy Orbán számára az elhatárolódás azért nagyon nehéz, mert a Jobbik összeér a Fidesz jobbszárnyával.
– Igen. Az egyik legtragikusabb dolog, hogy ma a Fidesz és a Jobbik között vérre menő apa-fiú harc folyik. Azoknak a fiataloknak egy része, akik most az utcán ordítoznak, ott zokogott ’98-ban a Millenáris Parkban, amikor Orbán Viktor elvesztette a választásokat. De ma Jobbik-szavazó, és úgy érzi, hogy becsapták a szülei. Orbán már nem elég radikális neki. Azt kiabálja: elég volt a szavakból, most már tegyetek is valamit! Ti megalkudtatok, de én nem fogok! Apa, te mondtad az IMF-ről, hogy kirabolnak, és most ti is megegyeztek velük? Kelet-Magyarországot ti is ugyanúgy cserbenhagytátok, mint a szocialisták. Ha nem hoztok ide azonnal tőkét és munkát, ha nem veritek le a cigányokat, akkor szégyelljétek magatokat! Ti se vagytok különbek, mint a komcsik! És ezzel nehéz lesz boldogulni, mert itt emberöltőnyi problémákról van szó.
- Meddig lehet elmenni a hazai tőkének megígért protekcionizmusban a gazdaság csonkítása nélkül? Anélkül, hogy a világcégek ne hagyjanak itt csapot-papot?
– Ez egyike a legkényesebb kérdéseknek. Mert látható, a jövendő kormány tervei közé tartozik, hogy előnyben részesítse – mindenekelőtt a nagy közműberuházásoknál – a magyar vállalatokat. Csak itthon nagyon nehéz lesz olyan, valóban magyar vállalkozót találni, aki meg tud felelni a kiírások feltételeinek. Ráadásul a fogyasztó maga is nagyon válogatóssá vált: hamar rájön, hogy mástól olcsóbban és jobb minőségben megszerezheti, ami kell neki. Tehát kínosan nehéz lesz – ha ugyan nem lehetetlen – a versenyelőnyt úgy biztosítani, hogy a magyar áruért vagy szolgáltatásért többet fizetünk. Persze védeni kell a magyar vállalkozók érdekeit, de évek fognak eltelni, mire képesek lesznek a konjunktúrába bekapcsolódni. Ez az igazi dráma! Mert a magyar emberek most hónapokon belül akarnak pluszjövedelemhez jutni, várják az adócsökkentést, a béremelést, várják az összes elvett pótlék visszaadását: a gyest, a gyedet, a 13. havi nyugdíjat, a közszolgálati bért. Mindezt nem lehet most visszaadni, aminek beláthatatlan politikai következményei lehetnek.
- A választások legnagyobb meglepetése az LMP szereplése. De vajon mi ez a képződmény? Előzményének, a Védegyletnek a kezdeményezése alapján lett államelnök Sólyom László, akinek politikai szimpátiáihoz nem fér kétség. Ezért van, aki úgy okoskodik, hogy az LMP akár a Fidesz segédcsapata is lehet, amelyet magának kreált.
– Nem hinném, hogy így lenne. Az LMP egy baloldali zöld párt, akár tudja magáról, akár nem. De az, hogy a baloldalon van, még egyáltalán nem jelenti, hogy az MSZP szövetségese volna. Ami az LMP-t besegítette a parlamentbe, az a magyar társadalom egy nagyon fontos, pozitív értéke. Ez az ország az egyik oldalról teli van kirekesztő érzésekkel és erős előítéletekkel. Másrészt mégis erős az igénye a sokszínűségre. Ezt emberjogilag is meg tudnám fogalmazni, hiszen szinte mindenki elnyomottnak és kisebbséginek érzi magát. A magányos nőktől a kamaszokig, a Hit Gyülekezetétől a homoszexuálisokig, hogy cigányokról, zsidókról, svábokról és más nemzetiségekről ne is beszéljek. Maga a zöldgondolkodás is abszolút kisebbségi dolog a magyar társadalomban. Megjelent tehát egy párt, amely azt mondja, mi nem a többséget, hanem a kisebbséget védjük. Miközben a sok kisebbség együtt adja ki a többséget.
- Tehát itt volna az új liberális párt?
– Nem tudom. Az össze-vissza szövegeikből még nem derült ki. Az LMP-ből még bármi kijöhet. Alternatív életforma-mozgalom. Ez az előnyük. Pozitív habarék párt, ahogy a Jobbik negatív habarék párt. Azt, hogy az LMP vezetői gyakran butaságokat beszélnek, mellékes dolognak tartom. A mozgalom számít, nem a vezetők.
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Most akkor ki a kisnyúl?
Látható lesz vajon Lengyel úr kiállása "a kisnyúl pártján"?
Bocs, sírtak.
Bizony Lengyel, Orbán 98-ban nem vesztett,tehát akkor mások sítak.
Bizony Lengyel ismerd el,ha az ellenzék nem zavarja Gyurcsányt a töménytelen sok program kitalálásában,és nyugodtan tervezgethetett volna,még ma is naponta bejelentene valami baromságot.A magyar focisták is azért nem tudnak eredményt elérni,mert zavarja az ellenfél őket.
Lengyel Lászlónak soha, egyik vezető nem felel meg, és sajnos, igaza van. Gyurcsány esetében azonban nem értek teljesen egyet. Szerintem az a borzalmas és aljas hadjárat, amit a fidesz művelt, vette el a biztonságát és késztette kapkodásra, a kemény dolgok siettetésére. Ezt Lengyelnek is el kellene ismernie, valamint az szdsz hihetetlen amatőrségét, amely fennállása óta ennyire nem mutatkozott meg.
A hazai vállalkozók tekintetében: először is piac kell, másodszor nem mindegy pl. autóbusz terén, hogy egy cég évi ezret, vagy ötvenezret gyárt, ill. ad el. Másik probléma, hogy a magyar buszgyártásnak nagyon nagy az import igénye, szinte csak a karosszériát és a futóműveket gyártjuk. Ezzel nem lehet tendert nyerni.
Jövő hét hétfőn meg ismét egy Másországban fogunk ébredni!
Narancsországban! (a Fidesz már biztos a 2/3-ban!)
és vajon hova tűnik el Magyarország!?
..........
A busztenderhez egy gondolat: Hányezer buszt szállítottunk annakidején éppen Kínába?
Idezet a szövegböl:
"Csak itthon nagyon nehéz lesz olyan, valóban magyar vállalkozót találni, aki meg tud felelni a kiírások feltételeinek"
Akkor kérem a kiirás feltételeit kell megvaltoztatni! Majd hanyatt estem, hogy valami busz tenderen a kinaiak gyöztek a magyarral szemben. Gyakorlatilag mi jo hoszu ideig buszgyarto kis-nagy hatalom voltunk a megfelelö know-how-val és a kinaial jobb ajanlatot tudtak tenni. Hat én ezt nem veszem be. Mindenki nagyon jol tudja, hogy miképpen döntenek ezekröl a tenderekröl. Lasd BKV történet.
Se hülyébbek se okosabbak nem vagyunk. A szerkezet olyan, hogy hülyeség jön ki.
Orban ha folytatja azt amit elkezdett, vagyis valami modon megerösiteni a középosztalyt, akkor azt tamogatni kell. Mert ez a legjobb befektetés. erös középosztaly megtartja a tarsadalmat. ehhez pedig iganis az kell, hogy megerösdödjenek a magyar cégek.