Politikai standolás

2002 kampánybombája a politikai SMS-zápor volt. 2006 a választói adatbázisok, aktivistalégiók harcát hozta. (De Kovács Pisti volt a csodafegyver.) A feltörekvő új erők (Jobbik, LMP) most naponta bizonyítják: a kampányt mégiscsak „ki kell ülni, s főként végig kell állni”. Az utcán, a téren, a lepusztult aluljárókban, térdig a szórólapszemétben. Nincs óriásplakát, amely pótolná a politikai standok világát. A jelenlét bizonyság arra, hogy a párt él, létezik. Standol reggeltől estig. BUJÁK ATTILA riportja.

Bemelegítésként könnyű terepen kezdünk, jámbor LMP-s standon a Nyugatinál. A menekülési útvonalakat azért bemérjük: szemközt a metró, hátul gyorsbüfé, jobbra a Jobbik, de ők ma nem jöttek ki ide, a belvárosban nem szalad a szekér. A veszély nem is politikai. Csúcsforgalom van, nagy a nyüzsgés, keményen dolgoznak a lányok és a felvigyázók. Pofon is csattan. A kommunikáció nem közéleti, sokkal inkább privát.

Pulzál a párt

A „lehet más stand” egyszerű vonalvezetésű, ernyővel fedett fémpult, a szórólap kétszínnyomással készült, mellette vaskos pártprogram, mutatóba. Ilyen is van.
– Nincs pénzünk. Egy üzletember támogatott minket nyolcmillióval, páran pár százezerrel, és kész – mentegetőzik Szilágyi Péter (29), az országos lista hetedik helyezettje.
Szilágyi úr naiv, jóindulatú, lelkes és szolgálatkész.
– Társadalompolitikánkban kicsit szociáldemokrata vonalat viszünk. Bízunk a szabad piacban, de az állam gondoskodó szerepéről sem feledkezünk meg.
Az aktivista természeténél fogva optimista. És nagyotmondó.
– Mértek kilenc százalékra is minket – mondja enyhén elpirulva Szilágyi úr.
Kétfajta standolási idő van. A „nyugdíjas” (reggeltől estig, a piacok közelében) és a csúcsforgalom. Az előbbi fárasztóbb. Ráérős nénikékkel vég nélkül társalogni. Mutatni, hogy él, működik, „pulzál” a párt. Orbáni szóval: „együtt mozdul.” Illik is mozgolódni annak, aki pártkarrierre vágyik. Ha önkormányzati képviselő akar lenni, a kampányba minimum be kell szállni. Nem beszélve arról, milyen médiasztárok nőhettek már ki szerény kampánystandok mellől. Egy igazi Szijjártó, egy valódi Cser-Palkovics.

A dolog akkor hatásos, ha a jelölt is pulthoz áll. Gyalog jön, gyalog távozik, zacskóból ebédel. Szanyi Tibor képviselő, az MSZP polihisztora, aki a távfűtéstől a mezőgazdaságig mindenhez ért, néha a „nyugdíjasidőt” választja a Szent István parkban. Piros MSZP-baseballsapkában állja a választók rohamát. Horváth Csaba ex-alpolgármester a mozgókampány híve. Órákig körözött a Fény utcai piacon, hogy az MSZP szegfűit kioszthassa.

De a párt – mondják – a korábbiaknál jobban kerüli a forgalmas csomópontokat.
– Ellopták a kubatovi eszmét: nem kell letáborozni. Rajokban köröznek az utcán – mondják gunyorosan fideszes aktivisták.

Elegük van

A Blahán mégis dübörög a „Szabó Zoli-standkampány”. Aktivistákkal ritkán kötözködnek, most mégis be-beszólnak.
– Ti is BKV-val utaztok?
Az önkéntesek nem válaszolnak. A standolás mégiscsak megerősítő lelki folyamat. Az Árpád hídi HÉV-megállóban láttunk letört MSZP-s szórólapozókat, amikor egyszer csak odarohant egy nyugdíjas asszony: „Ti vagytok a legszebbek! Még kevesen vagyunk, mégis győzünk.”
És a hangulat meg is változott.

A standolás a feltörekvő pártok műfaja. A rendszerváltás nagyjai mára bele is fásultak. Ibolya asszony egyéniben már el sem indul. Egy pártelnök ne ácsorogjon az utcán.

Vona elnök bezzeg bedobta magát, amikor a jobbikos cédulagyűjtés kifulladni látszott. Elment a Deák térre, „mérsékelten baráti” közegbe, dafke, majd kiállt a Ferenciek terére.
– Le vagyok fotózva a Gabival – lelkendezik egy hetvenes, testes úrinő a Blahán. – Aranyos, szent életű gyermek. Kis panelban lakik a családjával. Bizony ám.
Bizony ám. A Blahán már a Jobbik standol. Politológus Feri és Gyógytornász Tomi áll őrt. Szolidak, udvariasak. A civil, polgári-rasszista szárnyat képviselik. Nem bakancsos verőlegények, nem zöld szörnyek, ahogy a sajtó aposztrofálja őket. Feszengenek is, amikor szenvedélyesen lerohanja őket egy tűzrőlpattant külvárosi menyecske.
– Mindig magukhoz jövök, édes drágák, mert újpesti vagyok, és elegem van a cigány bagázsból.

Gránátját elhajította, rohan tovább.
– Milyen a viszony a Fidesszel? – kérdezzük ügyetlenül, szorongva, hogy társalogjunk végre.
– Nekik van bajuk velünk, nem fordítva – mondják fegyelmezetten.
– Tartanak önöktől?
Politológus Feri megélénkül.
– Debrecenben dugig megtelt a Xénia Csarnok, Nyíregyházán ezerháromszáz ember zsúfolódott össze. Lehet, hogy a Fidesz ezért ideges?

Hogy miért feldúlt a Fidesz, arra szemléltető erejű választ is kapunk. Szőke, göndör, ballonos úr száguld a pulthoz, felmarkol egy köteg szórólapot, a napi adagját, s aktatáskába csapja.
– Meglesz a kétharmadjuk?
Gyógytornász Tomi mosolyog.
– Talán meg.
– Rohadt zsidó, áruló, komcsi banda – dühöng a szőke férfi.
Gyógytornász Tomi végül gyanút is fog: túl sokat kérdezünk. Hamiskásan mosolyog, érti ő, mire megy ki a játék. Lebuktam.
– Talán sejtitek: nem vagyok esküdt Jobbik-hívő.
– Nem sejtettük, azonnal láttuk. De mit számít ez? – mosolyog Politológus Feri.
Társalgásunkhoz bájos kontraszt a nemzeti stand mögött ácsorgó három gyönyörű, afrikai lány.