Bár a szavazópolgárok még nem kapták kézhez az ajánlószelvényeket, a Fidesz már jó előre bejelentette: legalább kétmillió ajánlószelvényt szeretnének összegyűjteni, hogy a kampányban minél nagyobb erőt mutassanak fel. Önkéntes segítőket toboroznak, hogy eddig pontosan hányan jelentkeztek erre a munkára, azt holnap jelentik be a nyilvánosság előtt. Pokorni Zoltán tegnap azt mondta, az országgyűlési választásokon az a cél, hogy a Fidesz–KDNP minden idők legtöbb támogatóját állítsa maga mögé. Az ellenzéki párt alelnöke saját körzetében – Budapest XII. kerületében – húszezer ajánlást szeretne összegyűjteni. A politikus, mint arról a Népszava beszámolt, a főváros 18. számú választókerületében, a Hegyvidéken indul az MSZP-s Hagyó Miklós ellenében.
Vidéken is több „nagyágyú” mérkőzik majd egymással, és lesz olyan körzet, ahol a független jelölt annyi szavazatot vehet el a fideszestől, hogy akár a szocialista politikus is befuthat. Siklóson a jelenlegi szocialista képviselő, Kocsi László száll ringbe pártja színeiben, fideszes ellenfele az ismert borász, Tiffán Zsolt lesz. Baranya 6. körzetében – Siklóson – azonban vélhetően elindul Mali Zoltán Drávapiski polgármestere is, aki mögé a helyi Fideszből kizártak is felsorakozhatnak. Tiffán a Heti Válasznak adott interjújában – miután kérdésre válaszolva megerősítette, hogy Orbán Viktor is „jóféle borissza ember” – elmondta, bár a Fidesz demokratikus párt, „a jelöltállításnál viszont az alapszabály szerint csupán ajánlatot tehet a helyi szervezet, a döntés az elnökségé”. Hozzátette, „itt hőbörgő tagok toborzásával nem lehet képviselőségig jutni”. A borász indítása nem volt egyszerű, mert a helyi fideszesek más jelöltet akartak, ám a renitens siklósi szervezetet egyszerűen feloszlatták, így ott Tiffán megfogalmazása szerint ma már szent a béke. Pécsett a 2. választókerületben, ahol 1994 óta Szili Katalin mindig győzött, most is a volt házelnököt indítja a szocialista párt. Ellenfele Páva Zsolt helyettese, a fideszes alpolgármester, Nagy Csaba lesz.
Mezőkovácsházán, a békési 8-as körzetben Karsai Józsefnek nem lesz komoly kihívója. Korábban arról lehetett hallani, hogy a Fidesz nem számít itt egyéni mandátumra, bár utóbb kijelentették, egyetlen helyről sem szabad lemondani. Borsodban legalább hét egyéni mandátum megszerzésében bízik az MSZP. Gúr Nándor, aki jelenleg is az edelényieket képviseli a parlamentben, úgy érzi, hogy ismét megnyerheti ezt a körzetet. A Fidesz itt Daher Pierre kórházigazgatót indítja Molnár Oszkár helyett, ám mert a kijelentéseiről elhíresült edelényi polgármester is rajthoz kíván állni, könnyen elképzelhető, hogy a két jobboldali jelölt kiüti egymást, s ezzel Gúr Nándor nyerhet. A Jobbik itt Miklós Árpádra, a miskolci Lévay József Református Gimnázium tanárára számít, aki 1990-ben MDF-színekben került a parlamentbe, később pedig a MIÉP tagja is volt. Miskolcon, a 3-as körzetben Káli Sándor polgármester, jelenlegi képviselő küzd mandátuma megtartásáért a KDNP-s Nagy Kálmánnal. Kihívójuk lesz Szabó Attila, aki saját bevallása szerint már gimnazistaként felismerte, hogy „a parlamenti pártok nem a magyar emberek érdekében cselekszenek”, ezért lépett be a Jobbikba 2005-ben. Érdekes párharc alakult Encsen is, ahol Nyakó István, az MSZP szóvivője Ódor Ferenccel, a borsodi közgyűlés fideszes elnökével csatázik.
Szegeden a helyben népszerű szocialista polgármester ellen ezúttal egy sikereiről ismert sportolót indít a Fidesz. Botka László kihívója Bohács Zsolt kenuvilágbajnok, akiben nagyon bízik az ellenzéki párt, bár szocialista ellenfele 1994 óta a 3-as körzetben mindig győzni tudott - írta aNépszava.
Érdekes párharc várható Püspökladányban is, ahol a szocialista Csontos János ellen Arnóth Sándor fideszes polgármestert indítja pártja. Csontos, aki jelenleg a körzet egyéni képviselője, többször is korrupciógyanús ügyekkel vádolta a nyilvánosság előtt a polgármestert, aki még 2008 szeptemberében mondott le parlamenti mandátumáról. A listás fideszes képviselő akkor az adatgyűjtési ügy vitája idején azt kiáltotta Iváncsik Imre titkosszolgálati államtitkárnak a parlamentben, hogy: „lógni fogsz!” Arnóth mindössze néhány hónapig ült az Országgyűlésben, hiszen júniusban jutott be a Fidesz Hajdú-Bihar megyei listájáról, az MTA elnökévé választott Pálinkás József helyére.

A legutóbbi hozzászólásokat szeretném legelöl látni
Természetesen egy párt kellő önbizalommal induljon a választáson,de a
FIDESZ önbizalmát kissé túlzónak tartom.Bizonyára lesz itt még számos
érdekes párharc.Nem lehet lefutottnak tekinteni a jelenlegi közvéle-
mény kutatási adatokat.