Hetilap kereső

Krug Emília írása

Rekordvízszint, milliónyi homokzsák és milliárdos árvízkárok. Edelényben a gáton, Budapesten pedig a vészhelyzet elhárítását koordináló Országos Műszaki Irányító Törzs ülésén járt KRUG EMÍLIA.

Edelényben majd combig áll egy tűzoltó a vízben a töltés menti Bódva utcában. A szivattyú bedöglött, szinte szokatlan a csend. A gépből fűcsomókat szedeget az egyenruhás. Aztán az egyik ház kerítésére ugrik fel, lekapja a gumicsizmát, kiönti belőle a vizet.
– Tisztára, mint egy balett-táncos, nem?
Mit ér a gumicsizma, ha fölülről is befolyik a lé.

Meglett férfi egykedvűen cigizik vagy háromsornyi homokzsák tetején, háza kapujában. Szomszédja a töltés oldalában lévő fákat vágja ki, elszántan fűrészeli egyiket a másik után: talaj fölött vág, aztán aprítja a nagyobb ágakat, mindegy, hogy oda a szilva, az alma, a dió, a meggy, ha megmarad a ház, mert van helye a homokzsáknak a töltés oldalában.



Katalin azért siratja a fákat.
– ’72-ben költöztünk ide, ez volt Edelény legszebb utcája. A fákat akkor adta a tanács, hogy el kell ültetni. A szívem szakad meg.
Ma már azt mondja, ezeket a telkeket nem lett volna szabad felparcellázni, hiszen ártéren vannak. Ha a Bódva szintje emelkedik, jön a talajvíz is. Arra viszont a biztosító nem térít.

– 8115 forintot fizetek negyedévente, és hiába magyarázom, hogy a talajvíz is a Bódva miatt van. Az önkormányzat, a tévé is minden árvízkor kijön, megnézi, aztán nem lesz semmi.

Reggel nyolc, Buda, első kerület, az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) főhadiszállása. A hosszú tárgyalóasztalon feljegyzések, a vízállásról szóló kétóránkénti grafikonok, ügyeleti beosztás. És kávé. Az iroda végén falnyi beépített kivetítő, adatok tömkelege a fájlokban: árvízvédelmi, belvízvédelmi, hidrometeorológiai helyzet, csapadék-előrejelzések. A terembe – az egymást váltó ügyeletesek miatt – közel negyvenen zsúfolódunk be: az OMIT mintegy tizenöt szakcsoportjának illetékesei, a honvédség, a katasztrófavédelem, a kormány képviselői és az egy szem újságíró.

A beszámolót a hidrometeorológiai szakcsoport vezetője kezdi. A kivetítőn radarképek pörögnek, „a Sajó apad”, „a Hernád lassan apad”, „a Bodrog kiemelt figyelmet érdemel az alsó szakaszon”. De végre „felmelegedés kezdődik, csökken a csapadékhajlam”. Viszont figyelni kell, mert „a Tisza bal oldali mellékfolyói is bedurranhatnak”. Aztán a törzsvezető-helyettes sorolja: „1508 kilométeren van készültség, ebből 335 kilométeren harmadfokú.” „A Sajó, a Bódva, a Hernád kiemelt védelmi gócpont.” „Fontos, hogy felmérés készüljön a potenciális szennyezőforrásokról délután háromig”. A katasztrófavédelem 1455 emberrel vesz részt a védekezésben (köztük rendőrök, tűzoltók, vámosok is), adataik szerint csökkent a kitelepítettek száma. A jogi szakcsoport is dolgozik. Most épp azon, hogy a költségvetési forrást biztosító kormányrendeletet minél hamarabb kihirdesse a Miniszterelnöki Hivatal. A honvédség terepruhás illetékese szerint „az erőben változás nincs”. Ám a törzsvezető figyelmezteti: a kétszáz fős létszám mellé kell még ugyanennyi tartalékos, mert a pünkösdi ünnepeken az önkéntesek elfogynak majd.

Az OMIT minden esetben föláll, ha harmadfokú, elhúzódó árvíz van, s működik, amíg a vészhelyzet nem csökken. Napi jelentéseket kapnak az önkormányzatoktól, a tizenkét vízügyi igazgatóságtól, a mentési, kitelepítési munkálatokról pedig a helyi igényeket becsatornázó megyei védelmi bizottságoktól.



A beszakadt M1-es külön OMIT-biztost érdemel. Ilyet még a legöregebb rókák is ritkán látnak. A kivetítőn tátong a valószerűtlen lyuk („harminc köbméteres üreg”), alján a sáros folyóval. Kiderül: két nap szükséges az ideiglenes helyreállításhoz, aztán sebességkorlátozással használható az út. A gép- és anyaggazdálkodási szakcsoport friss híre: húsz perce derült ki, rendelkezésre áll Röszkénél 9500 liter gázolaj, ami három és fél napra elegendő a szivattyúzáshoz.

Katalin edelényi pincéje négy napja áll vízben. Befelé mutatja, hiába dolgozik a kertben a szivattyú, a tyúkok is vízben tapicskolnak, a kerti budiból jön ki a szenny. Katalin az alagsori konyhában szokott főzni, most csak a hűtőt, a gáztűzhelyet sikerült kimenekíteni. A gázkazán ázik, a szerelő nem jött időben. A kredenc, az asztal vízben áll, a másik helyiségben két téglán egyensúlyoz a rekamié. A szekrényben a télikabát alját már a víz nyaldossa, a dédunokának szánt zongora is a szennyes lében.

Az asszony régóta özvegy, fia többnyire külföldön dolgozik. De ő ha tudna se költözne. Inkább indul: a kertből a pincébe viszi a szivattyú csövét.

A ház előtt libasorban araszolnak a dömperek, kanalaikban homokzsákok. A töltést civilek, polgárőrök, tűzoltók erősítik. Egy Jobbik-szimpatizáns mondja – miután megbeszéljük, hogy bár legszívesebben bedobna minket a Bódvába, most mégse –, sok gárdista is dolgozik a gátakon. De úgyse írjuk meg. Szerinte.

A város központjában, a hídon katasztrófaturisták. Tévések libasorakoznak a bejelentkezéshez. Makulátlan esőköpeny, sármentes gumicsizma. „A töltéseknek lelkük van” – nyilatkozik egy fejes. Molnár Oszkár szeme alatt gödrök jelzik, rég aludt.



– Napokkal korábban már tudtuk: a helyzet komoly, LNV (az eddigi legnagyobb vízállás) plusz húsz centire kell építeni a védvonalakat – magyarázza a riadóláncot Végvári József, a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság főigazgatója, aki egyben az OMIT vezetőjének első helyettese. Az OMIT „békeidőben” is irányítja a szakcsoportok munkáját. Ezektől szerez adatokat a várható csapadékról, az árhullámról, és dönti el, hogy az információk birtokában „ugrik-e”. – Javasoltuk a kormányzatnak a veszélyhelyzet megállapítását és a Kormányzati Koordinációs Bizottság felállítását. Velük azóta is tartjuk a kapcsolatot.
A megyei védelmi bizottságokban a katasztrófavédelem emberei kapnak helyet, akik segítenek a védekezésben.

– Voltak települések – nem akarom nevesíteni egyiket sem –, amelyek késlekedtek, nem hitték el, hogy ekkora lesz az ár. Aztán amikor már látták, hogy nagy a baj, délután ötkor kértek nyomban száz embert éjszakai munkára.
Persze a munka sem lehet akármilyen.

– A média azt szereti, ha minél többen adogatják a homokzsákot, és tarka egyenruhák sorát lehet fotózni. Pedig a lényeg a fegyelmezettség. A védvonal műszaki építmény, azért készült úgy, ahogy, mert akkor hatékony. A töltést homokzsákkal is leterhelhetjük, amivel többet árthatunk. De sokszor nem a töltés tetejére kell halmozni a rétegeket, hanem bordásan, oldalról megerősíteni. A zsák végét pedig vissza kell hajtani, hogy a víz ki ne mossa belőle a homokot.

– Sáros lesz a kiscipő!
– Meg ne fázzon!
– Mások még fizetnek is az iszappakolásért!
Viszi a víz a nekünk szánt megjegyzéseket, ahogy egyre beljebb cuppogunk a töltés mentén. A védvonal itt profi, szabolcsi vízügyes osztag pakolja a zsákokat hajnali három óta. Otthon kapták a riasztást, jöttek, azóta itt dolgoznak. Maradnak, amíg kell, váltás most nincs.
– Ezt szeretjük, egykezes – lódít tovább egy könnyű zsákot István.
Régi motoros. Amúgy, miképp társai, gátőr. Csatornát tisztít, kaszál, járja a határt. Szereti, nem irodai meló. De az árvíz komoly dolog. Látták már két gátszakadás között társukat elsodródni, alig tudták kimenteni. A legrosszabb emlék mégis a 2001-es tarpai gátszakadás, mert saját megyéjüket nem sikerült megvédeni.

Most furcsállják, hogy Pestről is segítséget kellett hívni. Két zsák közül fülbevalós helyi srác bólogat: kevés osztálytársát látja a gáton.

Amúgy is fogynak a segítő kezek. A levegő hűl, a víz sötétedik. A gátakon szinte már csak katasztrófavédelmisek dolgoznak. Egy búvár tapogatja ki a hézagokat, ahol szív, oda kell zsák.

Visszanézünk Katalinhoz. Rendületlenül rendezkedik. Üres homokzsákot dob a kukába, a szivattyú csövét igazgatja. A gép már egy raklapon áll, hogy ne érje a víz. Esni kezd.