Hetilap kereső

Sándor Zsuzsanna írása

Az utóbbi időben sokkoló hírek jelentek meg a médiában az iskolai erőszakról, diákok brutális „beavatási szertartásairól”, szexuális zaklatásokról, gyilkosságokról. Honi oktatáskutatók már a rendszerváltás idején jelezték: a korszakváltás a fiatalok fokozódó agresszivitásához vezethet. A prognózist egyetlen eddigi kormány sem vette komolyan. Majd tavaly, miután egy diák bántalmazta középiskolai tanárát, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) szakértőket kért fel: tegyenek javaslatot az iskolai agresszió megfékezésére. De sokan úgy vélik: amíg nem javul itthon a közhangulat, a gyerekeink sem lesznek békésebbek. Egy kutatásban a középiskolások majdnem öt százaléka azt állította magáról: a Magyar Gárdához tartozik. SÁNDOR ZSUZSANNA írása.

Az iskola biztonságáért címmel indított programot tavaly az OKM.

A szakmai bizottság véleményét így összegezte akkor a tárca oktatási szakállamtitkára: „Nem olyan mértékű nálunk az iskolai erőszak, hogy drasztikus beavatkozást igényelne.” Ezt a grémium adatokkal is alátámasztotta: „A 14 év alatti népesség 0,25 százaléka, míg a 14–17 év közötti népesség 2,25 százaléka követ el büntetendő, illetve bűncselekményt.”


Bilkei Pál kriminálpszichológus úgy véli, ez a mutató nem ad reális képet a tanintézeteken belüli agresszióról:
– Bár a fiatalok által elkövetett erőszakos bűncselekmények száma nem változott, figyelembe kell venni: a nyolcvanas évek óta jóval kevesebb gyerek születik. Vagyis ha az arányokat vesszük, az ilyen kriminális esetek száma mára majdhogy megduplázódott.


Tegyük hozzá azt is: más a nyilvántartott bűncselekmény, és más a diákagresszió. Az ügyek nagy része nem jut el a rendőrségig vagy a nyilvánosságig, mert az iskolák többsége igyekszik házon belül elsimítani ezeket. Ha ugyanis híre megy, romlik az intézmény presztízse, s ha emiatt kevesebb gyerek jelentkezik oda, a fejkvóta is csökken. Bilkei Pál említi: a Fővárosi Önkormányzat nemrég felmérte a budapesti iskolákat. Mindegyik azt állította: náluk minden rendben van. De amikor az egyik belvárosi iskolában „privát” kérdezték a pedagógusokat, kiderült: egy év alatt 200 mobilt loptak el egymástól a tanulók.

A Kurt Lewin Alapítvány a „szecskáztatás” jelenségét kutatta 2001-ben. Főleg vidéki kollégiumokban, de pesti gimnáziumban is előfordultak brutális beavatási szertartások: az idősebb diákok dresszírozták, megalázták a kisebbeket.

– Ott gyakoribb ez, ahol a tanárok szőnyeg alá söprik a konfliktusokat. Sok pedagógus huny szemet. Sőt, akadnak, akik kifejezetten segítségnek tekintik, hiszen ezzel a nagyobb diákok elvégzik helyettük a „nevelő munkát”, fegyelmezik a kisebbeket – mondja Ligeti György, az alapítvány vezetője.

Gyakran a szülők is inkább eltussolják az efféle balhékat. Az Oktatási Jogok Biztosának Hivatalához rengeteg szülői panasz érkezik, hogy gyerekeiket inzultálták az iskolában. Ám ha arra kérik őket, tegyenek hivatalos bejelentést, sokan visszakoznak. Attól tartanak, egy vizsgálat ártana a tanulmányi előmenetelnek.

Nemegyszer maguk az oktatással, kriminalitással foglalkozó szakemberek is azon „fáradoznak”, hogy megvédjék az iskolákat a nyilvánosságtól, a sötét ügyeket kiteregető médiától. Másfelől: okkal lehet félteni a gyerekeket a sajtótól. Mert minél nagyobb cirkusz lesz valamiből, annál súlyosabb büntetés várhat a „bűnösre”. A tanárok az agresszív diákokkal nem tudnak mit kezdeni. A tanuló fegyelmit kap, vagy áthelyezik más tanintézetbe.

– Ezzel az iskolák csak exportálják a problémát. Ahelyett, hogy megoldanák azt – véleményez Herczog Mária családszociológus.

Nálunk általános nézet az is: agresszió mindig volt az iskolákban. Nem a helyzet változott meg, hanem mi. „Divattéma” lett a kamaszkori balhézás, és ezért kerül több eset felszínre.

Csakhogy bizonyos kutatások épp azt jelzik: nagyon is megváltoztak a fiatalok. Gábor Kálmán ifjúságszociológus már tíz éve arról publikált, hogy a rendszerváltás óta ifjúsági korszakváltás zajlik: ennek következménye is, hogy erre a korosztályra egyre inkább jellemző az erőszak és a radikalizálódás.


A kutató szerint 1989 után nőtt a fiatalok szabadságigénye. Korábban önállósodnak, s előbb kezdik a szexuális életet. Õk váltak a szórakoztatóipar legfőbb célcsoportjává. A tizenévesek szabadidejéért versenyeznek a kereskedelmi tévék, az internetes portálok. Az erőszak, a pornó egyetlen klikkelésre megjelenik a képernyőkön, miközben a családi, az iskolai kontroll csökkent.

– A kamaszok életmódváltásával nem tudnak lépést tartani az iskolák. Ott továbbra is megmaradtak a hierarchikus viszonyok. Ráadásul tömegesedik a közoktatás. A rendszerváltást követő tíz évben megnégyszereződött az egyetemisták száma. A diákok mind több időt töltenek az iskolapadokban. Vagyis önállósodnak és függenek egyszerre, ami óhatatlanul feszültségeket szül – magyarázza Gábor Kálmán.

A társadalmi szakadékok is konfliktusokat teremtenek. A középosztálybeli fiatalok még följebb törekszenek, a karrierépítéshez gátlástalanság, agresszivitás is kell. A versenyből kiszorulók pedig a náluk is szegényebbeken vezetik le indulataikat.


– A legnagyobb veszély az, amikor ez a kétféle erőszak egyszerre van jelen az ifjúság körében – állítja Gábor Kálmán.

Ám ezeket az agresszív tendenciákat nem ellensúlyozzák demokratikus minták. Sem az iskolákban, sem máshol. A fiatalok életében vajmi kevés szerepet játszanak a diákönkormányzatok, a civilszervezetek. Hiányoznak a pozitív célokat nyújtó közösségek. Pedig az „ifjúsági kérdés” ma fontosabb, mint bármikor. A tizenévesek jóval több veszélynek vannak kitéve, mint a rendszerváltás előtt. Ahogy Gábor Kálmán fogalmaz: demokráciában sokkal többet kell törődni a fiatalokkal, mint diktatúrában.

– Ne a gyerekeken akarjuk elverni a port! Õk csupán leképezik azt, amit a felnőttek társadalmában látnak – figyelmeztet Kerezsi Klára, az Országos Kriminológiai Intézet igazgatóhelyettese. A legsúlyosabb gondnak azt tartja, hogy a fiatalok számára az erőszak egyre elfogadottabb lett. Egy tavalyi felmérésükben kimutatták: a 12–17 éves diákok 40 százaléka úgy gondolja, az érvényesüléshez, sikerhez erőszakra is szükség van.

Magán- és közéletünkben mindennapossá vált a gyalázkodás, a kirekesztés, az utcai randalírozás. És sokaknak a család sem nyújt menedéket. Minden tizedik kiskorút bántalmaznak a szülei. A családon belüli erőszaknak hetente esik áldozatául egy nő, egy édesanya.

– Nehéz békés példákat mutatni ott, ahol a politika mindent megtesz az indulatok szításáért. Cselekedeteikkel a politikusok folyamatosan azt üzenik: nem lehet megállapodni, összefogni. Akkor miért működnének másként a kisebb közösségek? – véli Herczog Mária családszociológus. Hozzáteszi: az iskolai erőszak kezeléséhez nem kellene a hazai oktatáspolitikusoknak új, csodamódszereket kitalálniuk. Skandináviában, de más nyugat-európai országokban is már a nyolcvanas években országos konfliktuskezelő programokat dolgoztak ki. Például mediátorok segítségével tanították meg pedagógusoknak, diákoknak, szülőknek az erőszakmentes kommunikáció módszerét.


– Azokban az államokban, ahol ilyen kezdeményezések voltak, jelentősen csökkent az iskolai erőszak. Mi már többször felajánlottuk: létrehozunk itthon egy országos mediációs hálózatot, de nem kaptunk rá lehetőséget – jegyzi meg Herczog.

Mindenesetre az oktatási tárca terveiben az is szerepel: három éven belül három megye négy-négy tanintézetében próbálják majd bevezetni a konfliktuskezelés technikáit. Ezek lesznek a „mintaiskolák”.
De mi lesz a többivel?



A Kurt Lewin Alapítvány azt is kutatta: mennyire nevelnek demokráciára a magyar iskolák. Ligeti György, az alapítvány elnöke azt mondja: vizsgálataik szerint tudásban, műveltségben épp a leghátrányosabb helyzetűeknek nyújtják a legkevesebbet. Sok helyen az okoz feszültséget, ha az intézmény által meghirdetett értékrend és a gyakorlat eltér egymástól.

Ligeti úgy véli, tiltások és büntetések helyett a prevenció lenne a legfontosabb a konfliktuskezelésben. Szerinte az iskola légkörét 80 százalékban a pedagógusok közötti kapcsolatok határozzák meg, ezért az alapítvány továbbképzéseket tart tanároknak: tipikus iskolai konfliktusokat szimulálnak nekik, s arra kérik őket, próbálják együtt kitalálni, mi lenne a legjobb megoldás. Ligeti úgy látja, szinte ismeretlen nálunk az a demokratikus gyakorlat, hogy a tanárok, a diákok és a szülők közösen alakítsák ki az iskola szabályait. Pedig ez lenne a hatékony módja annak, hogy az intézményt mindannyian a magukénak érezzék, viselkedési normáit betartsák.


Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet „Demokráciára nevelés” projektjéhez kapcsolódóan hamarosan befejeződik – Gábor Kálmán ifjúságszociológus vezetésével – az az országos felmérés, amelyben 14–17 éves diákoknak a demokráciával kapcsolatos nézeteire is kíváncsiak voltak. (Az itt közölt adatok még nem véglegesek.)

A fiatalok 20 százaléka mondta, hogy az iskolában korlátozzák jogaiban. A diákoknak mintegy 5 százalékát már megfenyegették, majdnem 4 százalékukat pedig szexuálisan zaklatták az iskolában. Gábor Kálmán megjegyzi: nemzetközi kutatásokban ha egy érték eléri a 3-4 százalékot, azt már komoly problémának tekintik.

A hazai felmérésből az is kiderül: minél alacsonyabb a diákok politikai érdeklődése, annál nagyobb a radikalizálódásuk veszélye. A magyar fiatalok a pártokban, kormányban, parlamentben bíznak legkevésbé, ugyanakkor 6 százalékuk már vett részt engedélyezett, 5 százalékuk pedig nem engedélyezett tüntetésen. A válaszadók tizede „rendkívüli helyzetben” akár hivatalos személy elleni erőszakra is hajlandó lenne.

A kutatók az előítéletességre is rákérdeztek. A kamaszok 50 százalékát zavarná, ha a szomszédjuk cigány lenne. Nagyjából harmaduk mondta: nem szívesen lakna zsidó mellett. A középiskolásoknak majdnem öt százaléka pedig azt állította magáról, hogy a Magyar Gárdához tartozik.

Egy másik, nemrég közölt felmérésből (Iskola és társadalom – 2008) az is kiderül, hogyan változott a középiskolások előítéletessége az elmúlt négy évben. Nőtt azoknak a száma, akik elfogadják az erőszakos politikai megoldásokat: tíz diákból nyolc (!) gondolkodik így.

E vizsgálat azt is mutatta: míg 2005-ben a diákok 44 százaléka mondta azt, hogy zavarná, ha a padtársa cigány lenne, 2008-ra 51 százalékra nőtt ez az arány. De jelentősen növekedett a tanulók előítélete a románokkal és a zsidókkal szemben is.