Vona Gábor a szombati demonstráción az Európai Unióból való kilépés szükségességéről beszélt.
Népszavazáson kell dönteni az Európai Unióból való kilépésről – mondta Vona Gábor a Jobbik elnöke, a párt szombati budapesti tüntetésén.
A Jobbik azt követően hirdetett tüntetést, hogy az Európai Bizottság szerdai ülésén felmerült, hogy több magyar jogszabály ellentétes lehet az uniós joggal. A Bizottság a jegybank függetlenségét, a bírák idő előtti nyugdíjazását és az adatvédelmi biztos idő előtti leváltását kifogásolta. A kérdésre a jövő heti, január 17-i ülésen térnek vissza újra. Amennyiben a Bizottság problémásnak találja a jogszabályokat a kötelezettségszegési eljárást is indíthat is Magyarország ellen - írta az I
ndex.
A párt a szombat délután kezdődő demonstrációt ezért az Európai Bizottság Lövőház utcai irodája elé szervezte. Az Index tudósítója szerint a Lövőház utca szinte teljesen megtelt tüntetőkkel, az Európai Bizottság épülete előtti rész viszont le volt zárva kordonokkal,
oda nem mehettek be a párt szimpatizánsai.
Sokan jobbikos zászlóval érkeztek a rendezvényre, többen fekete öltözéket, terepszínű ruhát, bakancsot viseltek. A rendezvény szervezői bejelentették: a demonstráción megjelent az Új Magyar Gárda, a Magyar Nemzeti Gárda és a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület.
Vona a tüntetésen arról beszélt, hogy
az Európai Bizottság szerdai döntése hadüzenet volt. Egyrészt azzal, hogy törvények visszavonására szólították fel Magyarországot, azt üzenték, hogy mondjon le a függetlenségéről. Másrészt újabba megszorításokat kértek a kormánytól, mondta Vona.
A Jobbik elnöke szerint az országnak ki kell lépnie az EU-ból, a kérdésről pedig népszavazást kell tartani. Vona azért is bírálta az EU-t, mert korábbi MSZP-s miniszterek tevékenységét nem tette szóvá. Vona szerint José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke vissza fogja sírni még Orbán Viktor miniszterelnököt. A Jobbik elnöke Barossonak azt üzente, „ha beteszi a lábát az országba, akkor „megtekerik az orrát és karikás ostorral fogják kizavarni”.
A tüntetést azonban nem azért szervezték, hogy megvédjék a magyar kormányt, hanem, hogy kifejezzék, az utca nem azoké, akik a demokrácia védelmében tüntettek az elmúlt hetekben, mondta Vona. Nem Lendvai Ildikóé és Gyurcsány Ferencé, tette hozzá.
Vona Gyurcsányt nyomorult pojácának nevezte. Hozzátette: ha legközelebb az LMP és MSZP tüntetni fog, akkor ott lesz a Jobbik is.
Szegedi Csanád, a Jobbik EP-képviselője beszédében a világ legnagyobb „kész átverés showjának” nevezte az EU-t. Többek között azért kritizálta az EU-t, mert magyar stratégia helyett roma stratégia készítésével foglalkozik. „A magyar társadalom népszavazással minősítse le az EU” – fogalmazott.
A rendezvény végén Novák Előd, a Jobbik alelnöke a színpadra hívta Murányi Leventét, akit 56-os szabadságharcosként mutatott be.
A ketten együtt elégették az Európai Unió zászlaját.
HozzászólásokÖsszesen: 8 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Vona zászlót éget és okosakat (szerinte) mond.
A hadüzenetről meg csak annyit, hogy azt hiszem volt egy mondat a hétvégi tüntetésen, ahol azt mondta, hogy lehet tiltakozni, tüntetni, de Ők is ott lesznek. Nálam ez felért egy hadüzenettel. Szép magyar demokrácia. Lehet más a véleményed, de azért vigyázz mert betörhetik érte a fejedet.
Úgy látm, (olvasom)van aki már beszéli is a rovás írást!
Ugye?
"kkkhu"
Ha valaki elkezd egy gondolatot, és elfelejti befejezni, vagy direkt nem fejezi be, mert közben meggondolja magát, és csak azért kezdett bele abba (amit nem fejezett be) mert közben gondolkodott, mit mondjon igazából - azt sokan nem szeretjük:
""A tüntetést azonban nem azért szervezték, hogy megvédjék a magyar kormányt, hanem, hogy kifejezzék, az utca nem azoké, akik a demokrácia védelmében tüntettek az elmúlt hetekben, mondta Vona. Nem Lendvai Ildikóé és Gyurcsány Ferencé, tette hozzá. Vona Gyurcsányt nyomorult pojácának nevezte. Hozzátette: ha legközelebb az LMP és MSZP tüntetni fog, akkor ott lesz a Jobbik is.""
Tehát az utca nem azoké, akik a demokrácia védelmében tüntettek. (pont)
Nem Lendvai Ildikóé és Gyircsán Ferencé. (pont)
OK Mr Vona, de akkor kié is az utca?
Ja, és azért sem szervezték a tüntetést, hogy megvédjék a magyar kormányt? Hát persze!
Önök azért szervezték ezt az egész őrületet, hogy EU zászlót égessenek, Mr Vona.
Mert abból, ami ott elhangzott, a kutya sem ért semmit.
A zászlóégetést viszont mindenki érti - remélem.
Szép napot!
Vona! Maga jobban tenné, ha eltünne ebből az országból! Mit akar az összetrombitált alkoholistákból, csavargókból és fizetett, beöltözött "gárdista"-val!? Szánalmas bagázs, vert, felforgató és gyujtogató sereg, semmi keresnivalója a normális emberek között! A hülyéinek meg magyarázza el, ha egyáltalán tudja, hogy miről károg, hogy mit vesztene az ország az eu-ból történő kilépéssel/kizárással úgy anyagilag, mint erkölcsileg! A szülőapukájával(OV) történő együttes "áldásos tevékenységüket",még a dédunokáink is fizetni fogják! Szóval tünjön el az orosz sztyeppére, építsen jurtát és éljen ott!
kkkhu!
Tényleg nem igazán nácik, inkább bolsevikbe oltott nyilasok. Azonfelül ostobák, mert nem veszik észre, hogy nem a huszas években vagyunk. Persze a vezetők tudják, de mivel tehetségtelenségük miatt jobb helyre nem tudtak benyomulni, hát megvezetik a csőcseléket.
Nem Orbán üzent hadat?Meg Matolcsy?Nekem úgy rémlik.A nácik az ostobaság mellett amnéziában is szenvednek.Már megint hülyének néznek.
Még egy kérdés:ha a Fidesz szervez tüntetést akkor nem lesznek ott?Miért?A parlamentben ellenzéki pártként szónokolnak - az más kérdés hogy hányszor szavaznak együtt- az utcán meg szövetségesek?
Hogy is van ez?!
Ha legközelebb az MSZP vagy az LMP tüntetni fog ott lesz a Jobbik is.Ahogy szokott-tehette volna hozzá.Fenyegetőzőivel,ordítozóival,tojás dobálóival, csuklyásaival,Molotov koktélosaival,autóborogatóival és felgyújtóival együtt.
Szépen masírozó-egyébként betiltott,de kit zavar ez - osztódott Magyar Gárdáival.
Okos és felkészült politikusaival.Feketébe öltözött csizmásaival.
Egyébként ha idiótázik Vona,nem árt ha emlékezetébe idézi a kiszivárgott amerikai jellemzést.Eszerint ő nem idióta,de ért azok nyelvén.
A zászlóégetés képei,a nyilasok látványát idéző Novák és barna egyenruhás társa képe bejárta a világot.Ezek akarnak uralomra jutni Európa közepén!Kell ide több bizonyíték hogy ki a fő idióta?