Évfordulós gárdázás a Turul-szobornál: a Jobbik gondoskodott róla, hogy gárdahiányban szenvedő hívei ne maradjanak program nélkül a nyár végén.
Az Új Magyar Gárda és a Magyar Nemzeti Gárda „közös seregszemléjét” Vona Gábor, a szélsőjobboldali párt elnöke hirdette meg – mint a „betiltott Magyar Gárda alapítója”. Felhívásában kitért arra is, hogy kiket lát szívesen az összejövetelen: minden magyar embert
, „akinek helyén a szíve, aki még nem adta fel, aki hisz Magyarország feltámadásában”.
A XII. kerületi Turul-szobornál néhány százan gyűltek össze jobbikos, árpádsávos és piros-fehér-zöld zászlók alatt. Feltűntek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Nemzeti Érzelmű Motorosok vagy például a Vitéz Prónay Pál Nemzet Egylet tagjai is. Beszédet nem mondott, de megjelent Für Lajos is, az Antall-kormány honvédelmi minisztere - tudósított a
Népszabadság.
A vasárnapi rendezvény apropóját az adta, hogy a Magyar Gárda négy évvel ezelőtt alakult meg a budai Várban. A bíróság időközben a szervezetet létrehozó egyesületet és magát a mozgalmat is feloszlatta, a gárda osztódása azonban már korábban elkezdődött. Aztán folytatódott. A pornós botrányoktól is megviselt alakulat egyre csak szakadozott, Kiss Róbert, a
hazugságon és házasságtörésen kapott „főkapitány” lemondásra kényszerült.
Vona alkalmatlannak nevezte az utódjául megválasztott Ináncsi Józsefet, akit nem rettentettek el a pártelnöki bírálatok: maradt a posztján. Jelenleg is ő a vezetője a különféle gárdatöredékek összefogásán fáradozó Magyar Nemzeti Gárdának, amely a Jobbiktól függetlenül működik. Az Új Magyar Gárda elnevezésű szerveződés viszont elfogadja a párt fennhatóságát. Vona Gábor a közelmúltban a verbális keménykedést békülékeny hangnemre cserélte: bejelentette, hogy az év végéig egyesíteni szeretné a gárdákat.
Ilyen előzmények után tartották meg a
Turul-szobornál a „közös seregszemlét”. A szónokok közül különösképpen ifjabb Hegedűs Loránt volt elemében. A református lelkész gazdagon fűszerezte beszédét a „cionisták” elleni kirohanásokkal, jutott pár keresetlen mondat a miniszterelnöknek („Viktor királynak”) is. A krisztusi emberséget szerinte a gárdista alakja szimbolizálja, és nem az esztergomi bíboros, a debreceni vagy a dunamelléki református püspök. Úgy vélte, az a püspök és pap, aki nem támogatja a „nemzeti önvédelmet” (azaz a gárdát) nem méltó tisztségére. Ahogy aNOL fogalmaz, lapjukat az a megtiszteltetés érte, hogy a hazugság terjesztésével vádolt sajtóorgánumok között a lelkipásztor a Népszabadságot is megemlítette. „Kiválasztottak vagyunk, mi vagyunk csak igazán a kiválasztott nép” – mondta egyebek mellett ifjabb Hegedűs.
Vona Gábor azt üzente a Fidesznek, hogy a kétharmados többség nem a győzelmi zászlója, hanem a temetési menete lesz. A pártelnök arról is beszélt, hogy „törvényfeletti szent erő” hozta létre a Magyar Gárdát, amelyet a bíróság koncepcionális eljárással oszlatott fel. Vona szövetséget ajánlott minden gárdaszervezetnek, azzal a megjegyzéssel, hogy a „Jobbik nincs meg a gárda nélkül, és a
gárda sincs meg a Jobbik nélkül”. Ígérte, hogy az elkövetkező hónapokban végigjárja az összes megyét, személyesen találkozni szeretne minden gárdistával.
A népszabadság az egyesítéssel kapcsolatos kérdésére a demonstráció helyszínén Ináncsi József elmondta: tavaly decemberben létrejött a gárdaszövetség, ehhez a gárda utódszervezetei közül eddig csak az Új Magyar Gárda nem csatlakozott.
HozzászólásokÖsszesen: 26 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Vonának volnának nagy ötletei Orbán király számára?
Vonának szájára tegyünk lakatot,mert sok szöveget valahol aratott a nyári melegben lenge öltözetben,s egyben kijelenthető,hogy egybe jön ki belőle az egész mint egy hasmenés?
azazello: a Fidesz talán, a Jobbik kötve hiszem. Amúgy milyen félkatonai alakulatok vannak ma Magyarországon? A Magyar Gárda biztos nem az, hiszen nincs fegyvere, így nem félkatonai.
Vonától ez, egy igazi "ketreclázadás"!
1.A Fidesz és a Jobbik is csak azért járkál a határon túlra,hogy a saját pecsenyéjét sütögesse.2.Egy civil társadalomban aki egyenruhás,vezényszavaknak engedelmeskedő félkatonai alakulatot hoz létre,és működtet,az ne dumáljon semmiről.
@joci0504: akkor áruld el, hogy mivel lehet a határontúli magyaroknak területi autonómiája és szabad nyelvhasználata.
Ne azt mondd, hogy mivel nem lehet. Azt mondd, hogy mivel. Az európai együttműködés és jószomszédi viszony már leszerepeltek, mondj valami mást, kérlek.
janus: van nekik sok témájuk, lásd devizahitelesek. Csak a sajtó arról elvétve ad hírt.
De jó,hogy ennyi embernek nincs más dolga,mint kedélyesen bohóckodni egy szobor mellett.
Az egész összejövetel nem szólt semmiről.Csak egy hakni volt a politikai uborkaszezon végén.
Elismételték a kötelező mantrákat és ennyi.
Amúgy a jobbik egyre kevesebb témához tud mozgósítani.A parlamentben a fidesz ügyesen kifogta alóluk a témákat(ellopta őket).
Marad a zsidózás és a cigányozás...
Rövid távon lehet eredményes egy gyülöletre építő párt, de a társadalom egy idő után kirekeszti a gyűlölködőket.Szerencsétlen dolog Trianon emlegetése is, mert ezzel többet ártunk a határon túliaknak mint használunk. A sebeket gyógyítani kell nem pedig feltépni.
tatka46: ha holokauszt-emlékmű épül engedély nélkül, az gondolom nem zavar...
"Vona beszólt "Viktor Királynak"
Mi ebben az érdekes?
Az udvaribolond a középkorban is büntetlenül beszólhatott a királynak!
Már a középkorban vagyunk!
Ez a turul szobor jelképezi a fidesz törvényt nem ismerő mentalitását. Szobor ugyan engedély nélkűl épűlt de a fidesz nem akarja lebontatni,nem érdekes az ide vonatkozó épitési engedélyek.Kordon bontás mit neki Orbán királykának a hivatalos felállitás szétbontják,törvénytelen ,igen.Akkor pedig mit várunk a gárdátol,példát mutatott Orbán csak követik öket.
If.Hegedűsnek már csak arra kell elmélyült imádságban keresni a választ, hogy melyik gárda a LEGKIVÁLASZTOTTABB.
Jogos a bírálata a "Viktor Királynak " !Már csak azért is mert ő tehet róla hogy ennyi hülye ,önjelölt megmentő lett ebben az Országban !!
A gyűlölködés az már szinte sajnos a hétköznapok része, ez viszont a legszomorúbb !!
Húha! Hát a turul körül igencsak sok a nyálverés! Engem elvileg nem érdekl a turul csak amit köréje hazudnak. Mire gondolok? Nézzétek meg a feliratot és nézzétek az ábrázolást. A kettő - enyhén szólva - nincs összhangban egymással.
A Gárdák meg többi marhaságról csak annyit ne tilatni kellen,m haenm olyan helyzetet teremteni, hogy szégyelljék magukat akik gárdisták. De a tehetetlen plitikusok csak mellébeszélnek, hazudoznak, tehetetlenkednek. Egy jól prosperáló országban meg sem kellen említeni a gárdást (létre sem jött volna!).
Egyébként mit vártok azoktól a politikusoktól, akik habzó szájjal ugatnak az önkényuralmi jelképekrő, közben a ország jelképe is az ( a koronás címert használták Ferenc József alatt, használták Horthy alatt, használták Szálasi alatt).
Lehet epét hányni és felháborodni. De előbb próbáljanak az urak higgadtan kultúráltan vitatkozni, nem úgy mint ezek a politikus epigonok.
Nem a gárdát kéne letiltani,hanem Vitya és a többi elmebeteg társát elzavarni már.
Most Vona szólt be Viktor királynak, vagy ifj. Hegedűs? Mert a címben az előbbi, a cikkben viszont az utóbbi.
ifj. Hegedűst én, mint jobbikos sem tartom kereszténynek. Keresztény ember nem beszél gyűlölettel, még az ellenségeiről sem. Ugyanúgy nem keresztény mint Iványi Gábor, csak ő a másik oldalon áll.
@szutor: cionisták ma is vannak. Csak ma már nem azt akarják, hogy minden zsidó éljen Izraelben, hanem hogy az egész világ Izraelt szolgálja.
Amúgy ha valaki azt mondja, hogy "Zsidók, haza!" - akkor az a klasszikus értelemben véve cionista? Hiszen azt akarja, hogy minden zsidó éljen Izraelben.
@damika: nem elfelejtendő, hogy a Fidesz belügyminisztere sokkal jobban üldözi a gárdát és SZJPE-t mint az MSZP. Azt látod, hogy egy fideszes képviselő (Wittner Mária) ott van az avatáson. Azt nem látod, hogy többszáz másik fideszes meg elítéli a Gárdát, és a betiltását szorgalmazza.
ifj. Hegedűs a gyűlölet lelkésze. A református egyháznak már régen lépni kellett volna, ezt az acsarkodót meg kellet volna már régen fosztani a palástjától.
Az meg a hab a tortan, hogy egy reformatus pap terjeszti a gyuloletet habzo szajjal, aztan meg hazamegy a szeretrol predikalni a gyulekezetnek. Micsoda vicc.
En csak azt latom mar megint, hogy Mo.-n vannak torvenyek de nem sokan tartjak be oket. Egy eros tarsadalomnak az lenne a lenyege hogy mindenki tudja meddig mehet. Legutobb Stohl bucika esetenel gondoltam ugyanezt. Majd az ugyvedek megvedenek a torvenyektol...
A gardatorveny csak latszatintezkedes.
Akkor most be van tiltva a gárda jogerősen, vagy nincs?
Akkor most Magyarország betartja a párizsi békeszerződést, vagy nem?
Nem kellene a hágai bíróságon keresetet indítani?