Vona: így vesszük át a hatalmat
Orbánék megágyaznak a Jobbiknak?
A Jobbik elnöke szerint pártja magasan a rendszer fölött áll, folyamatosan erősödik, de politikailag felnőtté, éretté kell válnia, mert hamarosan vezetnie kell az országot.
Vona Gábor pártelnök a Jobbik szombati, nyolcadik országos kongresszusán, a Budapesti Kongresszusi Központban kijelentette, hogy a Jobbiknak pártként kormányzó erővé kell válnia, mozgalomként pedig organikus, értékközpontú társadalmat kell építenie a jelenlegi széteső, értékvesztett társadalom helyett.
Kiemelte: a Jobbik az elmúlt másfél évben a Radikális változás című programjából semmit nem adott fel, nem puhult el. "Attól, hogy valaki harcos, radikális politikát folytat, attól még nem kell mindenkit agyonlőnie, sok esetben többet lehet elérni ésszel, mint erővel" – tette hozzá.
Vona Gábor szerint pártjának két ereje van: a belső egység és az igazság. Előbbivel kapcsolatban leszögezte: ha vannak belső viták, azokat az ország és a saját érdekükben meg kell tanulni megoldani.
A többi párttal kapcsolatban Vona Gábor úgy fogalmazott: Orbán Viktor bukásért Orbán Viktor dolgozik a legkeményebben, az MSZP-t pedig Gyurcsány Ferenc ássa el - írja az Index.
Az ellenzéki pártelnök beszélt arról is, hogy két pártakadémiát szeretne létrehozni. Egyet – amely Prohászka Ottokár nevét viselné – a jelenlegi küldötteknek, a másikat pedig – amely az Attila unokái nevet kapná – a legtehetségesebb fiataloknak, akik "az ország vezetésére születtek" – őket ösztöndíjakkal támogatnák, a legjobb oktatókkal képeznék.
Vona Gábor elmondta azt is: "nagyon komoly titkosszolgálati erőkkel" kell megküzdenie, amikor a Magyar Gárda egységét helyre akarja állítani. A gárda tagságának száz százaléka, a vezetőknek viszont csak tíz százaléka akar egységet – jelentette ki, pedig szerinte "az országnak egyre inkább szüksége lesz a Magyar Gárdára és a Jobbikra is".
A pártelnök a cigányság és a magyarság együttélésével kapcsolatban úgy fogalmazott: "Olyan helyzetet kell teremteni ebben az országban – magyarnak, cigánynak egyaránt – hogy aki nem a munka, a törvény és az oktatás világában képzeli el a helyzetét, annak két választása legyen: vagy a börtön, vagy az ország elhagyása".
Vona Gábor arról is beszélt, hogy nem szeretne úgy meghalni, hogy nincs önrendelkezésük a határon túli magyaroknak. Bejelentette azt is: 2012-re a Jobbik meghirdeti az Attila-évet, és megkérte a küldötteket, hogy a párt 2012-ben szervezze meg Magyarországon az első turáni világkongresszust.
Zárásként Vona Gábor felszólította a csaknem hatszáz küldöttet, hogy "győzzük le önmagunkat, önmagunk kishitűségét és megosztottságát, mert ha önmagunkat képesek leszünk legyőzni, akkor az ellenséget szétsöpörjük".
HozzászólásokÖsszesen: 10 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Egyik mondatában egységről beszél,a másikban felszólítja a híveket,hogy győzzék le a megosztottságot.A szónoklat végén a közönség állva tapsolva fejezte ki a tetszését.
"Többet ésszel,mint erővel!"Ez igaz,de hol van az az ész,amire ez a nép beláthatatlan ideje vágyik?
Ne féljetek, nekik is meg van a maguk kommunistája, ott van Nyikita /Nyikos László, aki az átkosban sok magas funkciókat töltött be, pl SZOT-nál/ röhej, ezért Vona is támadható! Nyikitának, ha olvassa, felolvassák neki: "Dani bácsinak igaza volt", te volt ÁSZ elnökhelyettes.
Weimari Köztársaság.
Honnan van pénzük ezeknek a bátor turáni akademistáknak?
Ha a fidesz nem akar kényszerből koalíciót kötni a rosszabbikkal, a pártfinanszírozás sötét ügyét megoldhatná!
Ez is ellensèget làt mindenkiben,mint Viktor?
Igaza van Kertèsz Àkosnak,nem tanultak sokan a mùltbòl.
A hatàron kìvül èlök majd megoldjàk az "önrendelkezèsüket",abba ne avatkozzon bele ez a nagyszàjù ,sötèt alak,mert csak àrt az ottaniaknak!!
Amennyiben a Jobbik,komoly politikai tényezővé növi ki magát,esetleg egy kormánykoalíció meghatározó tagja lesz,az csak és kizárólag,a tolvaj-dilettáns-hatalommániás-korrupt,a 21 év alatt regnálló pártoknak köszönhetjük !!!
Megdolgozott ezért a nagyon sajnálatos eshetőségért minden politikus MSzP, SzDSz, MDF, FIDESZ, KDNP, LMP ....
De ha végre észretérne pár politikus, talán még meg lehetne előzni a bajt.
Ébresztő!!!!
Ilyen hírek hallatán mindig eszembe jutnak Kertész Ákos szavai , és az hogy a Magyar Nemzet tényleg Önpusztítóvá válhat !!
Még csak annyit, Vona pártjának gyözelme reális veszély, nem szabad félvállról venni. A Fideszből kiábrándult emberek sajnos jelentős számban felülnek a tetszetős hivó szavaknak, és ezt a pártot fogják erősiteni.
I cry for Hungary! (2012 jan.1-től,majd Magyarországot fogom siratni. )