Emelt fővel lerontjuk az állampapírok árfolyamát
Az új parlament első s még egy rendkívüli szakasszal meg is toldott ülésszaka, vagyis az utóbbi 56 nap törvényhozási láza után a miniszterelnök szükségesnek tartotta ismertetni a nyilvánossággal a kormányzati munkát meghatározó politikai felfogását.
Orbán Viktor energikusan, kedvtelve adta elő a parlamentben azt az ideológiai alapvetést, miszerint az ideológiák csődöt mondtak, idejük lejárt. Kifejtette, hogy helyüket azért foglalhatta el a józan ész, mert a gondokat az elmúlt évtizedben sikeresen tudják megoldani azok az országok, amelyekben a társadalmi-politikai paletta közepén létrejött egy „erős centrumközösség”, és képes volt gyökeres változásokat véghezvinni. Ez a folyamat hazánkban is megtörtént: megszületett a „nemzeti centrum”. Amely tehát a józan ész mindenki felé nyitott közössége, közös értékek – úgymint a munka, az otthon, a család, az egészség és a rend – védelmezője.