Vörös por lepte be Kolontárt. A település polgármestere tart az ajkai timföldgyár területéről származó anyag egészségkárosító hatásától. Tili Károly az InfoRádiónak elmondta, hogy az érintett helyi roma közösség számára ideiglenes lakásmegoldást szeretne biztosítani, de az általa felkeresett hatóságok, hivatalok eddig nem reagáltak a segítségkérésére
A múlt heti rendkívül erős szél Kolontár belterületét és a településhez tartozó Lőrintepusztát hordta tele vörös porral - tudtuk meg Tili Károly polgármestertől, aki az
InfoRádiónak elmondta, annyira sűrű volt a vörös por, hogy nem lehetett látni. Autóval csak ködlámpával lehetett közlekedni, a gyerekeket pedig nem merték elengedni az iskolába. Később csitult a szél és öt-hat centiméter hó esett, amely eltakarta a port.