Miután Károlyi Mihály, az első magyar köztársasági elnök szobrát már "dicstelen módon eltávolították" a helyéről és József Attila szobrát is el akarják szállítani, Kövér László házelnök, megbízott köztársasági elnök most Nagy Imre szobrát mozdítaná el - közölte Lendvai Ildikó szombaton az MTI-vel.
A szocialista képviselő közleményében úgy fogalmaz, hogy még el sem ült a Károlyi- és a József Attila-szobor sorsa miatti vihar, a Fidesz "máris tovább randalírozna történelmi szobraink körül". A politikus szerint a József Attila-szobor eltávolításának egyetlen magyarázata a költő világától való távolságtartás mellett a gyerekes dac: "a kormánypártok képtelenek visszavonulni az egyszer már meghozott, nyilvánvalóan rossz döntésüktől, amellyel saját fejükre is csak bajt hoztak". Hozzáteszi: Kövér László egy a Heti Válasznak adott interjújából az is kiderül, hogy "a szégyenteljes történetnek nincs vége", mert a házelnök abban felveti, hogy Nagy Imre szobrát is el kellene mozdítani a Vértanúk teréről, és máshova vinni.
Az Országgyűlés emberi jogi bizottságának tagja kijelenti, hogy a kormányoldal még mindig nem érti: a szobrok és az általuk megörökített történelmi személyiségek "nem a kormánypártok tologatható sakkfigurái, ahogy a történelem sem rendezhető át önkényesen". Véleménye szerint a szobroknak kijelölt helyük, otthonuk van a városképben, a történelemben és a nemzeti emlékezetben. Végül azt írja, hogy a Fidesz az állami kitüntetések sorából már törölte a Nagy Imre-díjat, de a szobrát, "ahogy a többit is, békén kell hagynia".