Mandátumosztás somogyi bicskás módra
Látott szebb napokat is a honi közélet egyedi jelensége, a Somogyért Egyesület: az előző ciklusban betört a törvényhozásba, mandátumra, sőt miniszteri székre tudta váltani a somogyi jónép pártundorát – de épp most, amikor úgy tűnik, itt volna a civilek ideje, sikerült bevinni maguknak egy jókora mélyütést. A szövevényes ügy kapcsán alkothatunk némi képet a magyar politikai kultúra állapotáról. HUSZKA IMRE riportja.
Hitetlenkedve fogadták a hírt a somogyi politikát ismerők, hogy tavaly májusban Ormai István, Nagyatád polgármestere, a szervezet kettes számú húzóneve minden előzmény nélkül távozott alelnöki posztjáról. Volt már „lemorzsolódás” az előző ciklusban, akkor ketten léptek ki, és váltak a fideszes többség támogatójává. A mostani eset – nyilván Ormai személye miatt – érzékenyebben érintette az egyesületet, s ez ad némi magyarázatot a fejleményekre. Napvilágra került ugyanis – ebben a formában először – a magyar politikai szcéna alvilági lejárata: a biankó lemondó nyilatkozat.