Az énekesnő a hét elején Jamaikára utazott, hogy a harmadik albumán dolgozzon. Két macskáját unokahúgának, Dionne Bromfield-nek adott, a többit pedig egy macskamenhelyre bízta. – Amy nagyon ideges volt az állatok miatt, mert nagyon szerette őket,
de el kellett őket vitetnie - mondta az énekesnő egyik barátja a Sun brit bulvárlapnak. – Mindenhová felmásztak, kismacskákat csináltak és teljes volt a káosz - tette hozzá.
Bár Amy megszabadul a macskáitól, nem lesz társaság híján: ha visszatér Nagy-Britanniába, úgy tervezi, kibékülhet volt férjével, Blake Fielder-Civillel. A pletykák szerint a sztár a volt pasijának is foglalt repjegyet, aki februárban szabadult a sittről, súlyos testi sértés és a bíróság félrevezetése miatt.
A férfi elutazhat Jamaikára, ha végzett a drogterápiájával... – Amy és Blake szeretnének egy kis sidőt együtt tölteni, messze attól a helytől, ahol mindketten ültek már hűvösön. – A barátaink persze próbálták lebeszélni, hogy találkozzanak, de a lány elszánt. Nagyon a munkájára koncentrál- tette hozzá egy forrás a Sunnak.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!