Semmi nem marad titokban, így az is kiderült, hogy prostitúció vádjával tartóztatták le Montana Fishburne-t. A neves színész lányát tavaly kapták el és 104 óra közmunkára ítélték. A gondok azonban még csak ezután jönnek.
Mint arról korábban
a Bors is beszámolt, pornófilmet forgatott Laurence Fishburne lánya. Annak ellenére, hogy a hír nagy botrányt kavart, a 19 éves Montana nagyon büszke az augusztus elején megjelent filmjére. Most azonban egy újabb szaftos pletyka derült ki róla, mégpedig az, hogy korábban prostitúcióval kereste kenyerét.
A Daily Mail olyan bírósági dokumentumok birtokába jutott, mely szerint a lányt tavaly novemberben tartóztatták le a rendőrök. A hírek szerint Montana
két éve felfüggesztett börtönbüntetést kapott, illetve 104 óra közmunkára ítélték.
A gond csak az, hogy a Los Angeles-i bíróság határozata szerint semmilyen (nyilvános) szexuális tevékenységet nem folytathat, különösen nem olyat, amelyért pénzt kap. A lány nem igazán gondolkodhatott, mert a pornófilmjével megszegte ezt a szabályt.
Laurence a bírósági ügyről tudott, de a filmről nem. Barátai
igyekeztek felvásárolni minden kópiát, de ez persze lehetetlen.
Ráadásul Montana is úgy viselkedik, mintha saját maga ellensége lenne. – Nagyon örülök, hogy nem sikerült leállítani a film forgalmazását, mert szeretném, ha az emberek látnák a filmemet és örülnék, ha a családom büszke lenne rám – nyilatkozta a fiatal lány a TMZ-nek.
Úgy látszik, nem érdekli, hogy börtönbe kerülhet…
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!