Hat, illetve három és fél börtönre ítélte a kaposvári bíróság azt a férfit és élettársát, akik tavaly július 23-án éjjel többször megerőszakolt egy lányt a szomszédból, akit ráadásul órákon keresztül nem is engedtek hazamenni.
A vádlottak hazugsággal csalták át – cigit ígértek neki – az egykori intézetis sértettet lakásukra, ahol az erőszakos közösülés mellett bántalmazták is. Az ügyész mindkét esetben tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak felmentésért, ügyvédeik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. A másodfokú tárgyalásig az elsőrendű vádlott előzetesben marad, élettársa szabadlábon védekezhet.
Az elsőrendű vádlott ügyvédje szerint viszont a sértett önként ment el az élettársa házába, méghozzá úgy, hogy tudta, a páros férfi tagja korábban kijelentette: „meg akarja b.szni”... S hogy nem volt ellenére a szexuális kapcsolat, az is bizonyítja, ha akart volna, elmehetett volna, hiszen az ajtót nem lehetett bezárni – ha nem is volt ínyére, de nem próbálta védeni magát. Az érvsor végén bizonyítottság hiányában felmentést kért védencére, s ehhez csatlakozott a másodrendű vádlott védője is - írta a
sonline.hu.
A bíró viszont az ügyészi indítványt látta megalapozottnak, így az elsőrendű vádlottat hat, a másodrendűt – akinek egy korábbi, próbára bocsátással végződött közokirat-hamisítása is hozzájött a mostani vádakhoz – három és fél év börtönre ítélte. "A sértett végig következetes maradt vallomásaihoz, míg a vádlottak homlokegyenest ellenkezőket tettek a nyomozás során – indokolt a bíró. – Az is életszerű, hogy a sértett, amint kiszabadult, segítséget kért, majd feljelentést tett."
A szökési lehetőséggel kapcsolatban pedig megállapította: hideg fejjel valóban lehetett volna racionális döntéseket hozni, ám a sértett akkori állapotában aligha.
Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlottak felmentésért, védőik felmentésért, illetve enyhítésért fellebbeztek. A másodfokú tárgyalásig az elsőfokú vádlott előzetesben marad, a másodrendű – akinek előzetesbe helyezését kérvényezte az ügyész, ám a bíró elvetette – szabadlábon védekezhet.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!