Kétszer próbált rálőni volt élettársára kedd délután egy 41 éves férfi Hódmezővásárhelyen. Miután a fegyver nem sült el, fojtogatta a 40 éves asszonyt. A nőt sokkos állapotban szállították kórházba, a férfit rövid üldözés után fogták el a rendőrök.
Fegyverrel támadott volt élettársára kedden egy férfi Vásárhelyen. A 40 éves nőt – a
delmagyar.hu információink szerint – lakása előtt, az Ormos Ede utca egyik tízemeletesének parkolójában bántalmazta. A szintén vásárhelyi, 41 éves férfi kétszer megpróbált rálőni egy átalakított pisztollyal, de miután az nem sült el, fojtogatni kezdte az asszonyt, aki elvesztette az eszméletét.
A sértett egyik ismerőse értesítette a rendőrséget. Mire az egyenruhások kiértek, a férfi elmenekült a helyszínről. Pár utcával távolabb találták meg. A rendőröket meglátva próbált elmenekülni, de rövid üldözést követően sikerült elfogni, és őrizetbe venni. Ruhájának átvizsgálása után megtalálták nála a fegyvert.
A férfi kihallgatása tart, ellene a megyei rendőr-főkapitányság
emberölési kísérlet bűntette miatt indított eljárást – tudtuk meg Tuczakov Szilvána sajtószóvivőtől. A nőt sokkos állapotban szállították a mentők Szegedre. A bántalmazás során 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!