– Egy kérdésem van már csak: ki az az SP? - kérdezte Fábry, miután átnyújtotta SP-nek a díjat.
Mint Pilátus a credóba, úgy kerülhetett Fábry Sándor a Fonogram díjkiosztójára. A showman SP-nek adta át az év felfedezettjének járó szobrocskát, de elszólta magát: fogalma sincs, kicsoda SP. Akaratán kívül nevettette meg a közönséget Fábry Sándor a Fonogram zenei díjkiosztó gálán. A showman egyáltalán nem viccelt, amikor az év felfedezettje kategóriában átadta a díjat a lányok kedvencének, SPnek, azaz Éder Krisztiánnak. Fábry, miután átadta a szobrocskát, és
komoly ábrázattal végighallgatta köszönőbeszédét, jámbor tudatlansággal odafordult az ünneplő zenészhez: – Egy kérdésem van már csak: ki az az SP?
Miután – morajló kacagás kíséretében – megtudta, hogy nem más, mint akit fél perccel korábban győztesként jelentett be, ismét illő tisztelettel gratulált neki, majd sietve levonult a színpadról. A fiatal énekes nem vette szívére a történteket - számolt be a
Bors bulvárlap.
–
Nagyon meglepődtem, amikor Fábry az én nevemet mondta ki, annak pedig kifejezetten örülök, hogy tőle vehettem át a díjat, mert szeretem és tisztelem. Nem esett rosszul, hogy nem tudta, ki vagyok, hiszen nem vagyok a bulvár állandó szereplője. Viszont bízom benne, hogy felkeltettem az érdeklődését, és előbb-utóbb meghallgatja valamelyik dalomat – nyilatkozta a Borsnak SP.
A díjkiosztón egyébként nem ez volt az egyetlen baki: Novodomszky Éva Bazsó Péterként konferálta fel a TotalCar arcát, Bazsó Gábort. Halmos Béla népzenekutató stílszerűen, de tévesen Gramofon-díjjal akarta jutalmazni az év autentikus népzenei albumának jelöltjét. Miután Gundel Takács Gábor közölte vele, hogy nincsenek jelöltek, tovább várt a jelöltekre, végül csak az újabb felszólításra nyitotta a borítékot. A Grammy-díjas Lévay Szilveszter pedig Back it Blacknek olvasta elsőre a Back II Blacket.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Fábry megint megmutatta,hogy milyen bunkó.A ripacs nem tud más lenni.