2010. szeptember 2. csütörtök - Rebeka, Dorina. Holnapi névnap: Hilda
Szerda, 2010. február 3. 04:46
168 Óra Online írása

A nézők előtt omlott össze az RTL Klub sztárja!

Détár Enikő a kórházba kerülése előtti estén a Győri Nemzeti Színház Csárdáskirálynőjében Cecíliát alakította. A csütörtök esti előadás nem volt zökkenőmentes.
A Bors információi szerint a művésznő, aki az RTL Reflektor című műsorának háziasszonya is, láthatóan ideges volt, amikor megérkezett a színházba. Több kollégája próbálta lebeszélni a fellépésről, de mind a pszichés, mind a fizikai segítségnek ellenállt. Képtelen volt átismételni a súgóval a szövegét. Aztán végül amíg öltözött, a súgó felolvasta neki a szerepét, de sajnos ez sem segített. A színpadra lépve leblokkolt, és minden egyes mondatot csak a súgó után tudott elismételni.

A második felvonás alatt hasi fájdalmakra panaszkodott, ezért miután befejeződött a Détár állapota miatt félórával hosszabbra sikeredett darab, egyik kollégája a győri kórházba vitte a művésznőt, ahonnan férje, Rékasi Károly szállította haza az éjszaka folyamán. A Győri Nemzeti Színház művészeti vezetője Miksi Attila nem kívánta kommentálni a történteket, de azt nem tagadta, hogy eddig egy nézői panaszlevél érkezett az előadással kapcsolatban.

Détár Enikő péntek délelőtt óta kórházban fekszik, állapota szerencsére folyamatosan javul – erősítették meg a Bors kórházi forrásai. A kiszivárgott hírek szerint a műsorvezetőnek nagyon sokat segített a háromnapos pihenés. Igaz, a nyugalmához férje, Rékasi Károly is foggal-körömmel ragaszkodik. „A színész a kórház dolgozóival szinte egyesével nyomatékosította, ha valaki Enikő állapotáról kiszivárogtat információkat, azt azonnal beperli” – mondta a Borsnak egy neve elhallgatását kérő forrás.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

 

168 óra

Lapajánló

 

Előfizetés

LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Orbán a király !

Rózsa Misi - 2010.09.02 21:15

2010 önkormányzati választások

magyar nemzett - 2010.09.02 21:14

Hmmm....

rig - 2010.09.02 21:14

Nesze nektek kormányprogram

Cave - 2010.09.02 20:55

Hitler gyökerei Északafrikában eredtek?

drang+ - 2010.09.02 20:33

Lehet Más a Politika - Ki és mit tud róluk?

magyar nemzett - 2010.09.02 20:20

magyarfoci

kykicz - 2010.09.02 20:18
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink
Partnerek: Genarál Média Kft. Hírkert.hu Napiász Online TabuTV