Átlagban négymillió forintot visznek haza a Megasztár zsűritagjai, de a négy ítész nem egyforma gázsiért vállalt szerepet a tehetségkutatóban. Információnk szerint Bochkor Gábor jár a legjobban.
A
Bors informátora szerint a TV2 idén sem adja alább, a Megasztár 6 hasonlóan nagyszabású lesz, és idén is épp az a zsűritag kapja a legtöbb pénzt, aki nem volt hivatásos zenész: Bochkor Gábor, aki állítólag felével több fizetést kap, mint társai.
– Most sem egyforma összeget kapnak a zsűri tagjai, aki ügyesebben, rámenősebben tárgyalt, többet vihet haza – mondta egy bennfentes. – Idén is meglehetősen magas gázsikat osztanak, az átlag négymillió forint, de például Caramellel kétmillióról tárgyaltak. Bocsi kapja a legtöbbet, igaz, ő vállalja a legnagyobb terhet a tévés szerepléssel. Nem mondta le rádiós munkáját, továbbra is mindennap hajnalban kel, de délután és este is lesz elfoglaltsága a Megasztárral, rengeteget dolgozik majd.
A magas fizetés persze indokolt, mert a zsűritagok idén pluszfeladatot is kaptak, segítik a versenyzők felkészülését. Mester Tamás például a szakmai tanácsokon túl a tehetségek pszichés és mentális állapotára is figyel majd.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Borzalmas, hogy szegény Falusi Mariannán kívül ilyen "szakmabeli szakértök" alakíthatják a 2012-es előadói palettát, igaz, hogy így méltó párjai a 10 - 14 éves rajongói csapatnak akik alkalmanként több tízezer forintot költenek "szavazásra". Csak még egy megjegyzés, valaki már mondja el ezeknek az uraknak, hogy mi a valós munka.