Gesztesi Liptai Claudia miatt verekedett - Gesztesi Károly (47) összeverekedett Gazdag Tiborral (46). A két színész egy nő miatt, mégpedig Liptai Claudia miatt veszett össze, majd ugrott egymásnak a sorozatban.
A TV2 Jóban Rosszban története szerint Füredit féltékenység gyötörte barátnője, Alexa miatt, mert a vörös démon közelebbi kapcsolatba került legjobb barátjával, Péterrel. A két férfi először csak összeszólalkozott, aztán nem bírtak magukkal, és bunyózni kezdtek. Gazdag Tibor komoly feladatnak tartotta, hogy megüsse kollégáját, mert a való életben jó viszont ápolnak.
– Gesztesi Karcsival nagyon jóban vagyunk, és eddig még a sorozatban sem veszekedtünk, mint Füredi és Péter, így ez egy teljesen új szituáció volt. Bevallom, élveztem a verekedést, mert színészként mindig öröm mozgalmasabb, izgalmasabb jeleneteket felvenni – árulta el Gazdag Tibor a
Blikknek, aki szerint karakteréhez Alexa igenis jól illik.
– Már nagyon szurkoltam Péternek, hogy annyi csalódás után megtalálja a szerelmet, és azt hiszem, neki Alexa igazán megfelelő társ. Azonban azt, hogy hogyan alakul a szerelmük, és mennyire lesz befolyással kettőjükre Füredi féltékenysége, nem árulhatom el – tette hozzá sejtelmesen.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!