Tíz ember ellen emelt vádat a Kaposvári Katonai Ügyészség a tavaly a börtönben történt haláleset ügyében. Köztük van börtön egykori parancsnoka is - írja a sonline.hu.
Tavaly február elején a kaposvári kórházban
rejtélyes körülmények között meghalt egy 56 éves férfi, akit a börtönből szállítottak át súlyos sérülésekkel. A nagy visszhangot kiváltó ügyben egymást követték a váratlan fordulatok.
Először úgy szóltak a hírek, hogy a fogva tartott férfit súlyosan bántalmazták a börtönben. Aztán a parancsnok azt nyilatkozta: már sérülten került a büntetés-végrehajtási intézetbe a férfi. Nem sokkal később egy ismeretlen személy nyilvánosságra hozott egy hangfelvételt, amely egyértelművé tette:
mégis a börtönben történtek a halálos ütések. A katonai ügyészség áprilisban őrizetbe vett két börtönőrt – ők úgy tudtak rövid időn belül kikerülni a rácsok mögül, hogy leszereltek, így katonai bűncselekményekkel nem lehetett őket gyanúsítani.
Bögöly Gyula alezredes, a katonai ügyészség helyettes vezetője hétfőn arról számolt be: az ügyben elkészült a vádirat, amelyet a bíróságnak is megküldtek már. Tíz vádlottja van az ügynek - írja a
sonline.hu.
A vád szerint január 24-én délelőtt a biztonsági ellenőrzés során a negyedrendű vádlott ráuszította a kutyát a fogvatartottra, aki a földre esett, a kutya a szájkosárral többször megütötte. Ezt követően egy másik őr – a harmadrendű vádlott – be akart menni a zárkába, a fogvatartott székkel támadt rá. Az őr rákiáltott, mire letette a széket, a börtönőr azonban megütötte, olyan erővel, hogy a férfi a földre esett.
A halálos bántalmazást a férfi másnap szenvedte el. Az ügy elsőrendű vádlottja, egy őrmester szolgálatváltás után létszámellenőrzést végzett. Tudva a férfi előző napi magatartásáról, rákiáltott, hogy álljon fel az ágyról. Amikor a férfi engedelmeskedett,
a földre lökte, egyik lábával ráállt a mellkasára, s ahányszor a férfi fel akart állni, visszanyomta. Közben ököllel többször megütötte. A férfi olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy éjszaka kómás, eszméletlen állapotba került. Hajnalban kórházba vitték, megműtötték, de kómába esett és néhány héttel később meghalt.
Azt az őrmestert, aki január 25-én a végzetes ütéseket „kimérte” az áldozatra,
halált okozó testi sértéssel vádolják. A férfi nem tett vallomást. Az ügyben érintett többi vádlottat, börtönőröket, a börtön dolgozóit – akik közül legtöbben már leszereltek, néhányuk azonban még a börtönben dolgozik – egyebek mellett hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazással, szolgálatban kötelességszegéssel, jelentési kötelezettség elmulasztásával vádolja az ügyészség.
A vádlottak között van az egykori börtönparancsnok is, aki ellen
bűnpártolás a vád, miután feltehetően tudott a történtekről, de nem tett feljelentést
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!