Kétezer papagájt próbáltak átcsempészni a határon
A bácsalmási határrendészek tegnap este egy kisbuszt akartak igazoltatni a zöldhatáron, ám a sofőr menekülni próbált. A kisbusz az oldalára borult, vezetője visszaszaladt Szerbiába. Mint kiderült, kétezer papagájt próbált átcsempészni - írja a
baon.hu.
A Bácsalmási Határrendészeti Kirendeltség területén történt a nem mindennapi eset. Csütörtök este a zöldhatáron járőröző határrendészek észrevettek egy Iveco kisbuszt az egyik határnyiladéknál.
Gyanút fogtak, a sofőrt igazoltatni akarták, ám a csempész amint meglátta őket, megfordult a járművel, és menekülőre fogta. Megpróbált áthajtani a műszaki árkon is, de a manőver nem sikerült, a kisbusz az oldalára borult. A sofőr visszaszaladt Szerbiába.
– Az Iveco kisbuszban faládákban körülbelül kétezer nimfa-, törpe- és hullámos papagájt találtak kollégáink. Az állatokat a határrendészeti kirendeltségre szállították, és értesítették a Szegedi Vadasparkot. Természetkárosítás bűncselekmény gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen eljárás indult - tudtuk meg Mihályné Bornemisza Eleonórától, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.
A szakértő a madarak értékét összesen 2 millió forintra becsülte, ám a csempészek valószínűleg ennek a két-háromszorosáért tudták volna értékesíteni az állatokat. A madarak a Szegedi Vadasparkba fognak kerülni, de előtte megvizsgálják őket, egészségesek-e.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!