Kígyóvért ivott a banda, de a bőrét otthagyta
Ázsiában turnézott a szegedi Fool Moon. Az acapella együttes tagjai gasztronómiai határaikat is tágították. Kígyóvért ittak és poliplevest ettek - írja a
delmagyar.hu.
Közel egy hónapig turnézott október közepétől Ázsiában a szegedi Fool Moon. Az acapella együtes Taiwanon, Kínában, Szingapúrban, Japánban és Dél-Koreában lépett fel. Nem ez az első ázsiai koncertsorozatuk, a fiúk 2006-ban Taiwanon, 2008-ban Koreában jártak.
- Ázsiában nagyobb a műfaj kultúrája, több a csapat, nagyobb a közönség - magyarázta Molnár Gábor, aki a turné során egy időre kénytelen volt különválni a társaitól. Szingapúrban ugyanis a repülőtéren elszakadt az útlevele, és nem engedték gépre szállni. Bár a magyar nagykövetségen aznap nem fogadtak ügyfeleket, Gábornak csináltattak új okmányt - előző nap egyébként a nagykövet is meghallgatta a fiúk koncertjét.
Az együttes már korábban is bizonyította, hogy nyitott a keleti újdonságokra, ez alkalommal azonban túlmentek az átlag magyar számára elfogadható gasztronómiai határon: Dél-Koreában kígyóvért ittak. Többek között.
- Főleg Barni (Wodala Barnabás - a szerk.) erőlteti, hogy minden helyi specialitást próbáljunk ki - mondta Gábor, aki nem éppen élete legkellemesebb emlékeként mesélt a kígyóvérről. A sült kígyóbőrt például már nem is volt kedve megkóstolni.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!