VV Péter pénzért csábított - Kínos történet derült ki VV Péterről. A valóságshow-hős veterán néhány évvel ezelőtt egy olyan műsorban vett részt, ahol azt a feladatot kapta, hogy egy házasság előtt álló menyasszonyt vigyen az ágyába. Küldetését teljesítette. Az esküvő elmaradt.
Az már a villába költözése idején sem volt titok VV Pétert illetően, hogy nemcsak régebbi realityket járt már meg belülről, de televíziós szakmája révén, kreatív szerkesztőként is közreműködött jó néhány korábbi valóság-show elkészítésében.
A
Borsnak most tudomására jutott egy igen bizarr korábbi próbálkozás, amiben Péter is részt vett, nemcsak mint alkotó, de mint szereplő is. – Még jóval a ValóVilágba jelentkezése előtt forgattak le egy próbaepizódot, de végül annyira durvára sikerült, hogy nem lett folytatása a dolognak,
s csak televíziós szakmai berkekben volt látható az anyag, melyet a mai napig is dobozban őriznek.
A sztori lényege az volt, hogy kerestek egy fiatal párt, akik az esküvőjükre készültek, s a stáb végigkísérte őket az egész procedúrán. A szerkesztők az egybekelés előtt egy héttel különválasztották a leendő házasokat, s ez idő alatt különféle kísértéseket, nem várt kihívásokat készítettek elő számukra.
Ekkor került a képbe Péter, mint beépített szereplő, aki e
lkezdte csapni a szelet a kellemesen becsiccsentett menyasszonynak. Végül olyan sikeresen akciózott, hogy szobára vitte a leányzót, egy előre bekamerázott lakásba – magyarázta egy neve elhallgatását kérő bennfentes.
– Péter végül nem teljesítette az aktust, de ez csak a ő döntésén múlott. A hölgy benne lett volna mindenben, az előjátékig el is jutottak. Sőt a menyasszony, még a leendő férje péniszméretére is lekicsinylő kijelentéseket tett, miközben Péter vígan taperolta őt. Persze mindezt vették a rejtett kamerák. A fekete leves viszont csak később következett, ugyanis végül az esküvőn, a boldogító igen előtti utolsó pillanatokban, amikor az ifjú pár már azt hitte, egybekelhet, megmutatták nekik a lakásban történt eseményekről készült felvételeket a teljes család és násznép szeme láttára.
Lett is nagy bőgés meg kiborulás. A menyasszony végül igent mondott,
de a vőlegény hatalmas balhé keretében kiadta a csalfa lány útját – mesélte el a Bors informátora a történet végét, amiből érthetővé válik, miért is maradt dobozban talán örökre a megvágott felvétel. Megkerestük a valóságshow-veteránt is, hogy megkérdezzük: ő hogyan emlékszik vissza a történtekre.
– Való igaz, hogy évek óta a civil munkám, hogy kreatív szerkesztőként részt veszek új televíziós formátumok, valóságshow-ötletek kidolgozásában. Ennek részeként jó pár megvalósult vagy meg nem valósult műsor tesztverziójának a forgatásaiban is szerepeltem már, legyen ez akár a hazai, akár a külföldi piacra szánt ötlet. Azonban ezek részletei üzleti titoknak minősülnek, így sajnos többet nem árulhatok el velük kapcsolatban – hárított diplomatikusan Péter.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!