Oláh Ibolyát kiteszik a lakásából - Kétszázezres adósságot halmozott fel az énekesnő, ezért a főbérlője utcára akarja tenni. Egyedül a nagy hideg mentheti meg, emberségből talán haladékot kap a lakástulajdonostól.
Bő három hónappal ezelőtt még úgy nézett ki, hogy minden rendben van Oláh Ibolya körül, fellépni járt, és rátalált a szerelem is. A boldogságának decemberben szakadt vége, amikor egy zavart férfi megtámadta őt és a barátnőjét. Az énekesnő ugyan nem szenvedett komoly testi sérüléseket, de a lelkét igencsak megviselték a történtek. A barátnője nem úszta meg ennyivel, őt ököllel ütötték arcon. A kapcsolatuk ezek után – köszönhetően Ibolya rossz lelki állapotának – tönkrement, a lányok napokon belül szakítottak. Ibolya
pánikbeteg lett, és gerincsérvet is kapott, így a decembert és a januárt munka nélkül töltötte, otthon, egyedül gubbasztva. Pénzügyileg is padlóra került, több mint kétszázezres adósságot halmozott fel a főbérlőjénél, akinél most elszakadt a cérna - írta a
Bors.
– Ha nem fizetek, napokon belül utcára kerülök – mondja Ibolya. – Nem hibáztatom a lakástulajdonost, hiszen jár neki a pénz, arról viszont nem tehetek, hogy olyan rossz lelki és fizikai állapotba kerültem, hogy nem tudtam fellépni.
Ha nem dolgozom, nem keresek pénzt, ez ilyen egyszerű. Most jönnek a mínuszok, nem tudom, mihez kezdek, ha ki kell költöznöm. Anyácskához nem mehetek vissza Tiszadobra, mert vidéken eltemetkezve végképp nem jutok munkához. Nincs hová mennem, egyedül vagyok, mint az ujjam. Tegnap volt a születésnapom, egyedül ünnepeltem.
Ibolya sokszor kezdte már újra az életét, és eddig mindig fel tudott állni.
– Bár igen komoly bajba kerültem,
nem kérek pénzt senkitől, nem kell alamizsna. Én dolgozni szeretnék! Az életem a zene, az éneklés, a színpad. Ha ott nem állhatok, nem akarok semmi mást. Csak remélni tudom, hogy eszébe jutok a koncertszervezőknek, és ismét megcsörren a telefonom. Ha dolgozom, boldog vagyok és pénzt is keresek, így nem kell attól félnem, hogy hajléktalanná válok. Voltam már padlón, képes vagyok napok alatt összeszedni magam. A szerelem pedig majd jön, ha jönnie kell.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!