Orvost hívtak az Apollo23 énekeséhez - Megfogyatkozva érkezett hétfőn délelőtt szerkesztőségünkbe az Apollo23, Kumich Tamást (23) ugyanis orvoshoz kellett vinni.
A szombati párbajon elvérzett csapat sármos énekese már vasárnap olyan rosszul érezte magát, hogy éjszaka egy szemhunyásnyit sem aludt, és annyi ereje sem maradt, hogy másnap válaszolni tudjon a Blikk kérdéseire Varjú René (23) és Nánássy Tibi (23) mellett.
A Blikk információi szerint Tomit egy vírusos fertőzés döntötte ágynak, így most néhány napig biztosan pihennie kell.
– Vasárnap elmentünk a srácokkal Janicsák Veca lemezbemutató koncertjére.
Ekkor még nem volt nagy baj, de már kezdtem érezni, hogy nincs minden rendben, a koncert után nem sokkal el is jöttünk. Aztán este hirtelen borzasztóan rosszul lettem. Nagyon keveset tudtam aludni, ráadásul alig volt erőm felkelni az ágyból. A srácok rögtön jelezték a stábnak, hogy nagyon nem vagyok jól, úgyhogy el is vittek a doktorhoz – mesélt betegségéről Tomi, akit szigorú diétára fogtak, mert most kímélnie kell a gyomrát. És persze igyekszik elkerülni a még versenyben lévő társait is.
– Szerencsére nincs nagyobb bajom, bár néhány antibiotikumot felírt az orvos. Kajára most nem is tudok gondolni, és a szervezetem se nagyon befogadó, úgyhogy egyelőre pirítóson éldegélek egy darabig. Ami biztos, hogy igyekszem picit elszeparálni magam a többiektől, mert nem akarom, hogy esetleg átragadjon valakire. Mardosna a lelkiismeret, ha miattam nem állhatna valaki szombaton a színpadra az élő show-ban – árulta el az Apollo23 tagja, aki igyekszik összeszedni magát, hogy ne kelljen a távollétével még egyszer csalódást okoznia a rajongóinak.
Nagyon sajnálom, hogy nem lehettem ott a chaten a többiekkel
, mert nagyon jó élményekkel jöttek vissza, hogy mennyien támogatnak és szeretnek bennünket. Jólesik, hogy a rajongóink aggódnak értem, sok erőt adnak, hogy mihamarabb rendbe jöjjek. Remélem, hamar felépülök, szeretnék már szombaton a többiekért, főleg Kocsis Tibiért drukkolni! – zárta bizakodóan Tomi.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!