Lehallgatták a Keleti lányt - Heti 1 milliót hozott a szex Györgyinek. Mindent tud a bíróság arról, kivel mit csacsogott Keleti Györgyi az utóbbi időben. A modell gyanútlan volt, nem sejtette, hogy telefonját lehallgatták. Ebből szemezgettek a tegnapi tárgyaláson.
Második tárgyalási napjához érkezett az üzletszerű kéjelgés elősegítésével vádolt Keleti Györgyi pere. A bíró újabb, mintegy hatszáz oldalas anyagot olvasott fel azokból a lehallgatott beszélgetésekből, amelyeket a Nemzeti Nyomozó Iroda rögzített. Ezekben elhangzottak olyan mondatok is, amelyek terhelőek a volt honvédelmi miniszter lányára - számolt be a
Bors.
– Én is kijárok, egy hetet kint töltök, két hétig itthon vagyok.
Az alatt megkeresek nagyjából egymillió forintot – idézte a bíró Györgyi szavait, aki az explaymate Laky Zsuzsit is megemlítette. – Majd én is azt mondom, amit a Laky Zsuzsi szokott, hogy elmegyek nyaralni – hangzott el az egyik beszélgetésben. Egy másikból az is kiderült, hogy volt olyan időszak, amikor egymilliónál is többet keresett. – Hét-nyolc évvel ezelőtt két és félmilliót hoztam haza tíz nap alatt…
Felolvasta a bíró azt a lehallgatott beszélgetést is, amelyben Keleti Györgyi arról értekezik valamelyik barátnőjével, hogy milyen fotókat kellene feltenni az egyik, prostitúcióval foglalkozó internetes oldalra.
– Olyan képet akarok felrakni,
amin nem látszik a tetoválásom. De az arcom nem takarom ki. Lesz.rom – mondta az egyik hangfelvételen a vádlott, aki elárulta magát akkor is, amikor valakinek cáfolta a pletykát, miszerint Magyarországon pénzért szerez örömöt férfiaknak.
– Én lányokat dolgoztatok külföldön, de én nem járok a Kempinskibe kurválkodni! A tegnapi tárgyaláson újabb tanú vallotta, hogy napi száz eurót kellett fizetnie azért, mert Keleti Györgyi segített neki a lakásszerzésben és abban, hogy hirdetése felkerüljön az internetre.
Györgyi ennek ellenére is derűlátó. – Azokon a dolgokon, amik megtörténtek, nem tudok változtatni. A második tárgyalásból is az derül ki, hogy nagyobb az egész ügy füstje, mint a lángja,
felmentésemben bízom – mondta Keleti Györgyi, akinek legközelebb jövő év februárjában kell bírája elé állnia.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!