A VPOP újabban rendszeresen kobozza el a DJ-k felszerelését és fizettet több százezer forintos bírságot a lemezlovasokkal, ha másolt cédékre bukkannak a bulikon. Nyitrai Zsolt közben Voksán Virággal bulizik együtt. A DJ szakma megóvásáért kampányoló fideszes képviselő szerint pártja nem „nagyon-nagyon konzervatív” és továbbra is ragaszkodnak a dj-vizsgákhoz. – Az SZDSZ aggasztónak tartja, hogy a politika beleártja magát a fiatalok szórakozásába - kommentálta az eseményeket Léderer András. A politika befúrta magát a fiatalok bulijaiba is?
A zoom.hu portál tudósítása szerint a hétvégi razziák során volt olyan dj, akinek 180 ezer forintjába került, hogy másolt cd-ket pörgetett a dj-pulton. A vámosok és a jogvédő szervezetek valóban rászállnak a lemezlovasokra. Ígérik, egy korszak véget ér.

bulváros.hu
Egy hete még a fideszes Nyitrai Zsolt nevével emlegetett „lemezlovas szakvizsga” volt a téma a diszkók keverőpultjai mögött, most viszont már egy „dj-k, riadó!” tárgyú figyelmeztető körlevél kering szakmai berkekben - állítja a zoom.hu.
Drága volt ugyanis a szombati buli az egyik hazai lemezlovasnak: a fellépési díjat ő fizeti, mégpedig egy razzia miatt. Rajtaütésből pedig – ha hinni lehet a szombaton elhangzott mondatoknak – sokra számíthatnak majd a dj-k.
VPOP és MAHASZ: a másolt cd bűn
Az SZDSZ ügyvivője, Léderer András közölte: tudomásukra jutott, hogy az elmúlt két hónapban a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) és a Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége (Mahasz) alkalmazottai sorra járták az éjszakai szórakozó helyeket, ahol a disc-jockey-ktől (DJ) több hanghordozót is elkoboztak.
A liberális politikus szerint ezekben a lépésekben egyre inkább felfedezhető a fideszes Mikola István "szingli hordázó" szellemisége. Emlékeztetett rá, hogy a fideszes Nyitrai Zsolt a DJ szövetség (Magyar Lemezlovas Egyesület) vezetőivel együtt engedélyhez akarja köttetni a lemezlovasi munkát.
Léderer András úgy fogalmazott, ha valahol helye van a sokszínűségnek és a kötetlenségnek, az éppen a fiatalok szórakozása, amibe a politikának minél kevésbé kellene beleszólnia.
Aggasztónak nevezte azt a tényt, hogy a razziákat olyan alternatív, underground bulikon hajtották végre, amelyek ellen a DJ szövetséget vezető és Nyitrai Zsolttal együtt a lemezlovasi vizsgát szorgalmazó Jeszenszky Zsolt is felemelte egy cikkében a szavát.
Hozzátette, hogy a DJ szövetség elnöke egyúttal a Mahasz munkatársa is, ezért nem elképzelhetetlen, hogy bosszúhadjáratról van szó. Megjegyezte, internetes oldalakon olvasható olyan rendőrségi állásfoglalás, amely aggályosnak tartja, hogy mit keresnek az állami VPOP razziáin a nem állami Mahasz munkatársai.
Nyitrai és Voksán Virág: jó a buli!
Nyitrai Zsolt, a Fidesz parlamenti képviselője nem csupán újságcikkekben kampányol a DJ szakma „színvonalcsökkenése” ellen: A napokban együtt lépett fel egy diszkóklubban Voksán Virág (DJ Flower) lemezlovas-szex-modellel. Voksán az elmúlt hetekben keveredett botrányba, mikor azzal is zsarolták meg, hogy az interneten közzéteszik a róla készült pornográf videót - írta az atv.hu.

Voksán egyik konzervatívabb fotója
Nyitrai egy tévéműsorban pártja és saját „DJ-mentő” szerepének esetleges összeférhetetlenségével kapcsolatban azt mondta, a nemzeti-keresztény Fidesz nem „nagyon-nagyon konzervatív”.
A képviselő tavaly decemberben - több száz más fideszes képviselő kérdésével együtt - nyújtott be írásbeli kérdést a gazdasági miniszternek arról, hogy bárki lehet-e lemezlovas, tekintettel arra, hogy 2006-ban eltörölték az ehhez szükséges vizsgát, amelyet az Országos Szórakoztató Zenei Központnál lehetett letenni.
Dj-k riadó!
A Soutien Gorge (ez melltartót jelent franciául) című szaklap szerint "hasonló eljárások – mint a mostani razziák – után, cirka 4 éve, a MAHASZ ezen tevékenységének esetében a zsarolás bűncselekményének kimerítését állapította meg a rendőrség".
A lap azt írja: soha nem látott méretű közfelháborodás tapasztalható a dj-k körében. "A nagy többségnek a napnál is világosabb, hogy a sarc beszedése a maffiakörökben ismert védelmi pénz szedésével egyenértékű".
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
Nyitra Zsolt fidesz képviselő Voksán Virággal gyermekvédelmi célokért is küzdött. Ezekről a Voksán Virág más "kevéssé konzervatív" képe mellett lehet olvasni.
http://fideszfigyelo.blog.hu/2009/01/29/fidesz_gyerekbarat_dj