A Nemzetiben újra tapsolhatnak a gyerekelőadásokról eddig letiltott színésznek.
A teátrum vezető színésze áprilisban kábítószer hatása alatt okozott közlekedési balesetet. Akkor a Nemzetiben úgy döntöttek, elmaradnak azok a gyermekelőadások, amelyekben Stohl szerepel. Mára azonban – úgy tűnik – elfelejtették Stohl múltban elkövetett bűneit, hiszen Buci újra játszhat a lurkóknak, vagyis felmentették korábbi büntetése alól – számolt be a
Bors.
Szereplőváltozás nem lesz, ugyanúgy Stohl alakítja majd a karaktereket, mint korábban. Azoknak, akik még tavasszal nézték volna meg az előadásokat, akkor visszaváltották a jegyét, ha most szeretnék megnézni, újra belépőt kell vásárolniuk a produkciókra – tájékoztatta a lapot Gálos Orsolya, a Nemzeti Színház kommunikációs vezetője. Stohl októberben két gyermekdarabban is közönség elé áll. A színész a Holdbéli csónakos című produkcióban Vitéz László bőrébe bújik majd, a Berzsián és Dideki című darabban a címszerepet, Berzsiánt, a költőt alakítja – írta a Bors.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!