Szemmel láthatóan szent a béke Jennifer Lopez és volt férje Marc Anthony között. Legalábbis erről árulkodott testbeszédük, amikor kéz a kézben jelentek meg a TV-showjukat reklámozó sajtótájékoztatón, Pasadénában – írja a
hirado.hu.
Úgy tűnt, az ex-házaspár között kifejezetten baráti a viszony, mosolyogva, egymást könnyedén átkarolva pózoltak a fotósoknak. A 43 éves Jennifer még az is elmondta, hogy Marckkal remekül tudnak együtt dolgozni.

Jennifer Lopez és volt férje együtt dolgoznak
>
A pár, akinek két közös gyermeke van, Max és Emme, hét év együttélés után tavaly nyáron szakított egymással, és azonnal szét is költöztek, azóta pedig új partnerekkel mutatkoztak.
Az új románcok – úgy tűnik – csodát tettek a régi házaspár kapcsolatával, hiszen nemrég még kígyót-békát kiabáltak egymásra, ezzel szemben most kiegyensúlyozottak és mosolygósak.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!