2010. július 31. szombat - Oszkár. Holnapi névnap: Boglárka
Csütörtök, 2010. március 18. 04:53
168 Óra Online írása

Mivel a fegyver nem sült el, fojtogatni kezdte az asszonyt...

Futva menekült a rendőrök elől az a férfi, aki kedden, a nyílt utcán lőtt rá volt élettársára Hódmezővásárhelyen. Mivel a fegyver nem sült el, fojtogatni kezdte az asszonyt, aki sokkos állapotba került. A támadót pár utcával arrébb fogták el a rendőrök és emberölés kísérlete miatt eljárást indítottak ellene.
A nő egyik ismerőse hívta ki a rendőröket kedd délután, nem sokkal fél négy előtt. A bejelentő azt mondta, hogy az asszonyra kétszer is rálőtt volt élettársa. Mindez Hódmezővásárhely belvárosában, a nyílt utcán történt. Mivel a fegyver nem sült el, a férfi földre teperte volt párját és fojtogatta. A nő eszméletét vesztette, támadója pedig elfutott. A mentők az asszonyt sokkos állapotban szállították kórházba - közölte a Független Hírügynökség.

A rendőrök a férfi nyomába eredtek, és pár utcával odébb meg is találták. Mikor meglátta a járőröket, a támadó elmenekült, de nem jutott messzire, rövid üldözés után elkapták. Ruházatából előkerült a fegyver is, amelyet jelenleg szakértő vizsgál - tájékoztatta a Független Hírügynökséget közleményében a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség az ügyben emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást. A 41 éves férfi kihallgatása és őrizetbe vétele jelenleg is tart. Azt még vizsgálják, hogy miért támadt rá a nőre. Mint kiderült, a gyanúsítottat korábban személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt a bíróság jogerősen elítélte.
Korábbi cikkeink a rovatban
Vissza a lap tetejére

Kapcsolódó cikkek

 

168 óra

Lapajánló

2010. július 28.
LEGOLVASOTTABB CIKKEK
További cikkeink
LEGÚJABBAK A FÓRUMON

Nesze nektek kormányprogram

huttinger - 2010.07.31 23:04

BUDAPEST

Cave - 2010.07.31 22:40

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL

giacinto - 2010.07.31 22:15

Társalgó 2010. Július

nonest - 2010.07.31 21:49

Orbán a király !

ebenezer - 2010.07.31 20:59

Álomcsőd

Cave - 2010.07.31 19:58

Hát milyen országban élünk?

zoja - 2010.07.31 19:09
LEGÚJABBAK A ROVATBAN
További cikkeink