Nyilvánosak Voksán Virág képei
Mindkét nagy bulvárlap, a Blikk és a Bors is terjedelmes cikkben foglalkozik Voksán Virág privát szexfotóival, azokat ugyanis leközölte több website is. Ráadásul az egykori playmate szerint azt sugallják: pénzért szexelt, nem szerelemből. Ellentmondás mutatkozik azonban a két sztoriban: a Blikk szerint egy napilapban jelentek meg a fotók, míg a Borsn azt állítja, hogy az interneten voltak láthatóak.
Voksán Virágról tudni kell, hogy a Playboy egyik modellje. A Blikk szerint telefonon hívták, és közölték vele: magánjellegű szexképei mától nyilvánosak. Egy napilap ugyanis Virág megkérdezése nélkül közölt olyan fotókat, amelyen a lemezlovas egykori párját éppen orálisan kényezteti. Virág soha nem tagadta, hogy ilyen fotók készültek róla, sőt egy évvel ezelőtt számított rá, hogy ezek a fotók valahol az interneten felbukkannak majd, miután az exének a kocsijából ellopták a telefonját, amely tárolta a képeket.
Voksán Virágot akkoriban még meg is zsarolták a tolvajok azzal, hogy ha nem fizetnek egymillió forintot, nyilvánosságra hozzák a képeket. - Nem tulajdonítottam neki jelentőséget, úgy gondoltam, hogy egyik lap sem fog ennyi pénzt fizetni azért, hogy megszerezze az intim fotóimat, és mivel lassan egy éve történt az egész, eszembe sem jutott, hogy egyszer ez mégis bekövetkezhet - mondta a Blikknek Virág.
- Tavaly rablás és zsarolás miatt feljelentést tettünk a rendőrségen, ahol ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást. Az ügyben azóta nem történt változás, de azok után, hogy a képeket lehozta a lap, jogi útra terelem a dolgot - tette hozzá a playmate. Virág a jó hírnév megsértése, valamint képmással való visszaé lé s m iat t fordulhat bírósághoz. Miután egy internetes lap úgy tüntette fel a playmate-et, mintha üzleti céllal űzné ezt a tevékenységet, és a napilap is pornóképeknek nevezte a magánjellegű szexfotókat, Virág akár többmilliós kártérítésre is számíthat.
- Egyelőre még nem tudtam beszélni az ügyvédemmel, de a kérdéses napilapot illetően nem hagyom annyiban ezt az ügyet. Hogy merészelnek közölni rólam olyan fotókat, amelyek kizárólag rám és a volt barátomra tartoznak? Arról nem beszélve, hogy úgy állítanak be, mintha én mindezt pénzért csináltam volna, holott, ha két ember szereti egymást, teljesen természetes dolog - tette hozzá feldúltan a playmate.
Nem laptop, hanem telefon?
A hazai celeb a Bors szerint is nagyon kiborult, hogy felkerültek egy magyar pornóoldalra oldalra pornográf képei, amelyeket exkedvesével készítettek – kizárólag személyes használatra. A hat szexkép tegnap kora délutánra el is tűnt az oldalról, hiszen a modellből lemezlovassá vált Virág betelefonált a szerkesztőségbe.
– Virág megkért minket, hogy szedjük le az oldalról a róla készült képeket, amelyeket állítása szerint nem ő tett közzé a goldengate- en – mondta a Borsnak Kósa Gábor, a Luxx Video vezető menedzsere.
– Természetesen eleget tettünk a kérésének – tette hozzá. Virágot a Borsnak sikerült kora délután elérnie. A lemezlovas azt mondja, szomorú, hogy a pornóval hozzák összefüggésbe a nevét. – Soha nem volt semmi közöm a szakmához, sőt meztelen képek is csak a Playmate-verseny idején készültek rólam. Az internetre felkerült fotók az akkori párommal készültek. Az ő telefonja került illetéktelen kezekbe, s így kerülhetett nyilvánosságra. Bárkivel előfordulhat ez, hiszen a párkapcsolatok többségében készülnek ilyen felvételek. Mégis, ha ez mással fordul elő, az miért nem ilyen érdekes? Egy dolgot szeretnék leszögezni: nem vagyok pornós, nem is voltam, így nem is készülhettek rólam pornófelvételek – zárta rövidre. A hat darab kép felkeltette a szakma érdeklődését. Az internetes erotikus portál főszerkesztője, Kovi a Borsnak azt mondta, noha ő nem látta a botrányt kavaró képeket, de dolgozna Virággal.
– Virágot tartom annyira helyes lánynak, hogy felkérném egy filmszerepre. Egy jelenetről beszélnék vele, s ezért egy nagyobb összeget sem sajnálnék tőle – magyarázta Kovi.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
"Aki a korpa közé keveredik, azt megeszik a disznók". "Magán jellegű" orális akció képei a mobilon. Ez tipikus? Bizalmas képek a mobilon. Nem egy észlény, az kétségtelen. De más baj is van vele. Elkerülném...