El merem mondani – ezzel a címmel meri elmondani a gondolatait a Megasztár első szériájából megismert, vadóc tiszadobi lány, Oláh Ibolya.
Négy év hallgatás után készült harmadik lemezén tizenegy vadonatúj nóta és egy feldolgozás hallható: mindegyik hamisítatlan „oláhibolyás” stílusban készült. Ez pedig azt jelenti, hogy a szövegek róla szólnak és szókimondóak, a hangzás rockos, az ének pedig karcos. A dalszerzésből az énekesnő is kivette a részét – mi több, a szövegeket az ő gondolatai alapján öntötte formába Orbán Tamás és Valla Attila.
Ez a lemez áll a legközelebb a szívéhez az eddigiek közül – nyilatkozta Oláh Ibolya. "Kicsit olyan érzés, mintha lemeztelenednék a világ előtt, hiszen aki meghallgatja a dalokat, megismerheti, hogy milyen is vagyok valójában." Mindjárt a lemezborítón láthatjuk is teljes valójában: az egyik kép kedvéért
a ruhát is ledobta magáról. Fekete-fehér művészi aktfotók készültek, melyek jól szimbolizálják a dalokban tapasztalható lelki kitárulkozást. Oláh Ibolya bevallotta: nagyon félt a fotózástól, hiszen távol áll tőle a szexis-nőcis stílus. De mivel passzol a „vetkőzés” a dalokhoz, ezért elvállalta a különleges felkérést.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
O.I. egyjo nö! Vegre valaki akire erdemes ranezni es nincs semmi partkötödese leg alabb is ezen a kepen