Összeverekedtek a szülészek, életveszélyben a mama és az újszülött
Két szülészorvos szakmai veszekedése csaknem egy terhes anya és az újszülött életébe került.
Súlyos, csaknem tragédiával végződő incidensbe keveredett egymással két szülészorvos az olaszországi Messina kórházában.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között a két orvos vitába keveredett egymással, éppen akkor, amikor a szülőszobába betolták a vajúdó kismamát.
Egyikük fojtogatni kezdte társát, mire a másik ököllel támadt vissza, beütve a szülészet egyik ablakát. A verekedés hevében teljesen megfeledkeztek a kismamáról, aki az események láttán, illetve a szülési fájdalmaktól rosszul lett.
Mire az orvosok lehiggadtak, s visszatértek a szüléshez, az újszülött és a mama állapota is kritikusra fordult. A vészhelyzetben császármetszést hajtottak végre az asszonyon, a kicsinek pedig kétszer egymás után megállt a szíve.
A komplikációk később folytatódtak. Egy órával a szülés után belső vérzést diagnosztizáltak az édesanyánál, akit újra megműtöttek, s ezúttal ki kellett venni a méhét.
A harminc éves messinai asszony jelenleg is súlyos állapotban van, újszülöttje pedig az első vizsgálatok szerint maradandó idegrendszeri károsodásokat szenvedett.
A férj feljelentése alapján a rendőrség nyomozást indított az ügyben, a két orvost pedig felfüggesztették állásából.
HozzászólásokÖsszesen: 1 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!
"Két szülészorvos szakmai veszekedése csaknem egy terhes anyag és az újszülött életébe került."
Talán a cikk írója is elfeledkezett az édesanyáról, hogy anyagnak írta??? :-))))
Korrektúra????????????????????????