Kovács Ágnes, az olimpiai bajnok úszónő aktképeit egy névtelenségbe burkolódzó olvasó küldte be a Blikknek, s némi meglepetésre még hasznot sem akart húzni a különleges fotókból.

Blikk
A
Blikk szerint az olimpiai bajnok nem lepődött meg, s nem is tiltakozott. – Valóban én vagyok a képeken – mondta nyugodt hangon, vidáman Kovács Ágnes.
– Annyi történt, hogy az egyik cég reklámarcának kértek fel, egy új, decemberben piacra kerülő
energiaitalos terméket kell népszerűsítenem. Nánási Pál ehhez a kampányhoz csinált fotósorozatot, s utána, kifejezetten magáncélra készült néhány aktkép is rólam. Ezeket kiírták adathordozóra, amelyet sajnos elvesztettem. Így kerülhetett illetéktelen kézbe a kép, aztán ő pedig továbbküldhette.
Kovács Ágnes szerint a férje nem örül a nyilvánosságra kerülő aktképeknek, ám meg sem próbálják megakadályozni a megjelenést, úgysem járnának sikerrel.
– Az elmúlt másfél évtizedben nagyon sok magazinban szerepeltem, de
legfeljebb fürdőruhában láthattak, még a bikinifelsőt sem vettem le, s nem is szándékoztam ruha nélkül pózolni. Szerencsére szemből nem készültek fotók, így nem kell különösebben szégyenkeznem – fűzte hozzá a világ- és Európa-bajnok kiválóság. – Az biztos, hogy legközelebb óvatosabb leszek.
Az egyik ismert médiaügynökség, a Red Lemon Media tulajdonosa, Rubin Kata (33) szerint nehezen képzelhető el, hogy kampány megtervezett része lenne ez az akció.
– Bár előfordulhat, hogy valahol a nagyvilágban így kezdik az adott termékre felhívni a figyelmet, Magyarországra ez nem jellemző. Ágit ismerem jól, dolgoztam már vele, az ő esetében teljesen kizártnak tartom, hogy ilyen akcióhoz a nevét adná. Tényleg véletlenül kerülhettek ki a fotók – mondta a szakértő.
HozzászólásokÖsszesen: 0 db
A hozzászólás csak regisztrált tagjaink számára elérhető, kérjük lépjen be vagy regisztáljon!
Elfelejtette jelszavát? Segítségért kattintson ide!
Kérjük, hozzászólásánál tartsa be az oldal szabályait. Erről és a moderálási elvekről itt olvashat részletesen!